Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-03-30 / 13. szám

szükségesnek tartom a t. olvasó közönséget a bibliai tudomány egyik legnagyobb nyereményéről, a sinai eodexről, értesiteni és azzal megismertetni. Az e század elején élt theologusok nem hitték, hogy az uj testamentomra vonatkozólag több kézirat léteznék azokon kivül, a melyek a tudós világ kezeiben voltak és tényleg használatára állottak. Különösen Eichhorn ezelőtt mintegy félszázaddal kimondotta, hogy mindazok a régi kéziratok, a melyek az uj testamentomra vonatkozhatnak, s a melyek a byzanci birodalom zárdáiban voltak, vagy a báboruk viharaiban, vagy pedig az egyházak használata következtében elpusztultak. Szerinte ez volt az oka egyfelől annak, hogy azok a tudós görögök, a kik a törökök fegyverei elől Olaszbonba és Európa más tartományaiba menekültek, a Comnenusok idejénél korábbi kéziratot nem hoztak magukkal; másfelől pedig annak, hogy azok, a kik az ujabbi időben a hajdani görög tartományokban kutattak, nem tudtak egy régi és értékes kéziratot is felfedezni. Mind a régebbi theologusok hiedelme, mind Eichhoru nyilatkozata a valódi tényállás nem ismerésén alapult. Mert a mint a Tischendorf felfedezése bizonyítja, egy csomó igen becses kézirat létezett a keleti zárdákban. S meglehet, hogy még több is van azon kivül, a mit Tischendorf felfedezett, s a miről a kezünk alatti ismertetést közre adta. Tischendorf 1841-ben az uj testamentom első kiadásával foglalkozván, Európa jelesebb könyvtárainak kéziratait vizsgálta és tanulmányozta. E vizsgálódása közben az a gondolat villant meg lelkében: hátha még több régi kézirat is létezik keleten, a honnan a már meglevők kerültek. E gondolat vágyat keltett benne egy keletre teendő utazás iránt. E vágya valósult is; mert Frigyes Auguszt szász király értesülvén tervéről, pártfogása alá vette és segedelemmel látta el. Ennek következtében Tischendorf keletre ment és az 1844-ik év nagy részét a régi görög birodalom zárdáinak kutatásával töltötte el. Igy kutatva érte el 1844. május havában a sinai hegyen levő szent Katalin nevü zárdát. Itt ráakadott egy papírkosárban, melyben a szerzetesek tűzet gyújtani való papirt szoktak tartani, egy csomó régi görög kéziratra. E csomagból az értéktelennek gondolt részt a barátok átadták Tischendorfnak, a többit megtartották. Tischendorf fájlalta ugyan, hogy st csomag többi részét a barátok kezei közt kell hagynia; de miután azok nem adták át, meg kellett elégednie részökről azzal az Ígérettel, hogy gondját viselik. A neki átadott papircsomag a LXX. tással mellőzte volna. Azonban lapunk e mulasztásban nem bűnös; mert amint 1859-ben a sinai codex fölfedezésének hire Kairóból megjött^ mi a nagy eseményt lapunk ugyanaz évi 17-ik számában azonnal jeleztük. Később az 1861-ik évfolyam 8-ik számában pedig már hosszabb ismertetését is adtuk a nevezetes műnek. Mindamellett örömmel közöljük tisztelt barátunk e munkálatát is, részint azért, mert oly körülményesen mint itt, még sem volt még a dolog előadva, részint mert Simén ritka világossága dolgozataiból mindig tanul az olvasó, még ha merőben iamert dolgokat ád is elő. £. M. (Septuaginta versio) némely töredékeit foglalta magában. Ezt elhozta magával, s pártfogója nevéről „Codex Friderico Augustanusnak" nevezvén, a lipcsei egyetem könyvtárába tette le. Ugyanott ki is adta 1846-ban „ Cod. Friier. Augustsive fragm. vet. testa menti e eodiee graeeo omn. qui in Európa supers. faeile antiquiss. in Oriente detexit" cim alatt. Kilenc évvel később, 1853-ban, egy második keleti útra készült, főleg azért, hogy ha birtokába nem kerítheti is az első utja alkalmával ott hagyott kéziratot, legalább pontos és tiszta másolatot készítsen arról, hogy aztán itthon kiadhassa. De elérkezvén a zárdához, sem a kéziratot nem tudta feltalálni, sem nyomára nem tudott jönni annak, hogy ki kezére került. Haza kellett tehát jőnie azzal a gondolattal: hátha valaki Európába, hozta. Ekkor, hogy legalább a mit már felfedezett, mogőrizze, kiadta az ő „Monumentorum Sacrorum ineditorum nova collectio1

1

cimü munkáját 1855-ben. Azonban, a mit a szerencse tőle második útjában megtagadott, megtalálta a harmadikban. Tischendorf 1856 végén a szász államministernek, Falkensteinnak közbenjárásával egy levelet irt a drezdai orosz követséghez. Ebben azt az óhajtását fejezte ki, hogy szeretné, ha II. Sándor cár pártfogása mellett keletre utazhatnék régi, különösen a szentírásra vonatkozó kéziratok keresése végett. Szándékát és tervét nemcsak a befolyásosabb orosz udvari nagyok pártolták, hanem még a szentpétervári tudós társaság, sőt a cárné is pártolta. A cár tehát 1858-ban rendeletet adott ki a Tischendorf szándéka valósítására. Tishhendorf 1858-ban az uj testamentom 7-ik kiadásával lévén elfoglalva, abban az évben nem indulhatott útra. Azonban 1859 elején elindult és január végén a szent Katalin zárdához ért. Minthogy ez alkalommal harmadszor látogatta meg a zárdát, és igy ismerős volt a barátok előtt, főleg pedig, mert a cár udvarából ajánló levelekkel volt ellátva, azok szívesen fogadták. Tischendorf egy napon sétálni ment a zárda főnökével. Sétaközben a társalgást a LXX. versiora vezette. Elmondotta a főnőknek, hogy ő a LXX. versio uj kiadásából és az uj testamentomból egynéhány példányt hozott magával a zárda könyvtára számára. Az ajándék lekötelezte és közlékenyebbé tette a főnököt. Séta után kijelentette Tischendorfnak, hogy neki is van egy példánya a LXX versioból, s egyszersmind elébe tett egy vászonba takart csomagot. Tischendorf a vászon borítékot kibontván, előtte feküdt az a codex, a melynek töredékeit vizsgálván, meggyőződött arról, hogy az egyike a legrégibb kéziratoknak; és hogy nemcsak az ó testamentom nagy részét foglalja magában, hanem magában foglalja az uj testamentomot egészen; ezen kivül Barnabásnak egy levelét és a Hermas könyve első részét. A főnök megengedte, hogy Tischendorf a csomagot átvizsgálhassa. Ő tehát felvitte a maga szobájába. A kézirat felfedezése feletti öröme akkora volt, hogy egész éjen át nem aludt, hanem a Barnabás levele lemásolásával foglalkozott. Maga Tischendorf igy