Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-03-30 / 13. szám

nem fognak. Ezért előbb meg kellene ölni a gondolatszabadságot, kiirtani a tudományt, megsemmisíteni az ész minden vívmányait, mi pedig csak az emberiségnek, legalább is félezredév előtti állapotába visszasülyedésével lenne gondolható. (xyurátz F. A „második adag szörszálhasogatások"-hoz. Egyházi életünkben vannak egyes dolgok, melyek a megváltoztatást igénylik. Ezen megváltoztatás addig nem történhetik azonban, mig a felvett tárgy eléggé meg nem vitattatik; s ezért helyesnek tartjuk a „szőrszálhasogatások" irását, mely nekünk e vitatáshoz alkalmat ád. Szentkuty ur e lapokban ismét egy adag „szőrszálhasogatást" tálalt fel. Néhány pontban fontos, egyházi életünkre nagyobb befolyást gyakorló tárgy van ott felemlítve, azért méltó, hogy hozzászóljunk.' De mielőtt ezt tenném, lehetetlen meg nem jegyeznem, hogy a „szőrszálhasogatások" csak ugy fognak célra vezetni, ha az azokban foglalt és vitatás alá kerülő tárgyak megértek már arra, hogy vitatás alá vegyük, ha időszerűek és ha változtatásuk már valóban szükségesek. Mert ha helytelennek tartom a stabilismust, épen oly helytelennek tartom a haladást, ha annak nincs meg szükségessége. Pártolom mindig, még a rohanva, még a rombolva haladást is, ha szükséges és csak jó eredményt szülhet ; de újítani ott, hol nem szükséges, csak azért, hogy az idők divatos eszméjónek hódoljunk, csak azért, hogy ujitsunk: nem tartom helyesnek. Ilyen szükségtelenül előrántott kérdésnek tartom én a canonica visitatió kérdését. A canonica visitatió az egyháznak századoktól fenálló üdvös és hasznos intézménye, mely feltétlenül szükséges, hogy az egyes egyházakban a rend fentartassék, s a számadások s az egyes hivatalnokok működése ellenőriztessék. Ez a visitatió feladata, s ha ez idő szerint a visitatió ezt nem eredményezné is, annak nem az intézmény, hanem annak lelkiismeretlen és hanyag kezelői lennének az okai; de ezen körülmény nem elég ok arra, hogy — e lapok szerkesztőjével szólva, az alapot kivessük lábaink alól. Azon okok, melyek szükségessé tevék eddig a visitatiót, meg vannak még most is. Ott van az egyházi számadások felülvizsgálata. Igenis, kötelessége a presbytériumnak s vele a közegyházi tagoknak megvizsgálni az évi számadást; igaz, hogy nagy bíró és ellenőr a lelkiismeret: de ez mind magába véva nem elég. Minden pénzügyi rendszer mintegy feltétlennek tartja a felülvizsgálatot, s az államnál nem tétetik egyetlen, még községi számadás sem, melyet felülvizsgálat ós helybenhagyás végett, a számadást tett közegektől egészen külön álló s feljebbvaló közegeknek ne kellene felterjeszteni. Azon különálló közeg tudhatja aztán részrehajlatianni megitéki, hagy valyon az egyes tételek, pontok törvényesek, szükségesek voltak-e ? a nélkül, hogy számításba is jönne a számadók lelkiismeretessége: hiszen tudjuk, hogy számadásban a lelkiismeret nem beszél, hanem beszélnek a számok. Mi lelkészek, mi gondnokok, sőt mi egyháztagok teszszük a számadást, és aztán ismét mi lelkészek, mi gondnokok vagy egyháztagok erősítsük azt meg ? Erre egy más közeg szükséges, s erre igen alkalmas a visitatió. Ott van az iskolaügy. Sokszor gondolkoztam, hogy mi lehet oka annak, hogy nálunk protestánsoknál a nevelés és iskolák ügye oly rosz lábon áll ? Később magam is mint népiskolai tanitó működvén, a tapasztalás megtanított, hogy annak egyik fő oka: a rosz felügyelet. A felügyeletet törvény szerint gyakorolta: az iskola látogató körlelkész, a can. vis. és a helybeli pap a presbytóriummal. A körlelkésznek kiszakittatott egy kör az egyházmegye területén, hogy az ott fekvő iskolákat látogassa meg s azokról a jelentést nyújtsa be az egyházmegye kebelé ben alakult iskolai választmánynak. A kőrlelkósz az ifjú lelkészek közül, különösen a fogattal rendelkezők közül választatott, gyakorta minden tekintet nélkül a képesség és szakismeretre. Innen van aztán, hogy az egész dolog hasznos eredmény nélkül, csak olyan kelletlen megy ; innen van, hogy történt, miszerint a körlátogató sokszor akkor jelent meg, midőn a tanulók már az aratási szünnapokat élvezték, és mégis bement a gyűlésre az illető iskoláról a véleményes jelentés, melyet az illető máshonnan nem meríthetett és nem nyerhetett, mint a helybeli lelkésztől, midőn pipaszó mellett discuráltak. Ezek miatt aztán a körlelkészi intézmény tekintélye teljesen alászállott, anynyira pedig, hogy az jelenleg inkább káros, mint hasznos. De nem is csoda! olyan egyénekre bízni a szakavatottságot igénylő iskolalátogatást, kik arra nézve sem ügyismerettel, sem idővel nem rendelkezhetnek ; kik egy egészen más pálya koszorúiért küzdenek: célravezető nem lehet. A felügyeletet gyakorolná továbbá a helybeli pap. Hogy milyen értéke van e felügyeletnek, azt nagyon jól tudjuk. Egy lelkész, ki sokszor egy magános hegyi faluban van mintegy eltemetve; ki a tanítóval, mint egyedüli intelligens emberrel, intim barátságos viszonyban áll; kinek családja az oktató családjával atyafisági, komasági összeköttetésben él; ki gyakorta öreg lévőn, kénytelen az oktató segítségét sokszor igénybe venni, barátságát keresni : egy ilyen lelkész, hogy tudna tekintélyivel gyakorolni egy oly kötelességet, mely bizonyos móltóságot követel, s mely kötelesség sokszor nemcsak az oktatás, figyelmeztetés és jóakaratú tanácsadásban [nyilvánul, hanem sokszor a komoly, életbevágó megrovást- vagy az oktató elmozdítását is követeli ? Igaz, hogy egy lelkésznek kötelessége minden körülmények között teljesíteni a maga kötelmét: de midőn e miatt sokszor a tanítótól visszatorlást kénytelen szenvedni; midőn a dac és ujjhuzás miatt egész életét megkeserittetni, saját presbyteriumát is maga ellen látja lázadni s igy nem talál sehol támaszt, biztatást: csoda-e ? ha elkedvetlenedik, s szabad folyást enged a dolgok menetének ? számtalan azon lelkészek