Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-03-16 / 11. szám

ben élő papok, mint egy madár-távlatból látván a szegény falusi papok zajtalan működését, teljesen ismeretlenek ezek vesződéseivel, céljaik meghiúsításával, terveik megsemmisülésével, melyek a műveletlen, régiekhez ragaszkodó, legcsekélyebb áldozattól iszonyodó nép makacsságának oly szomoritó eredményei. Azt hiszik, mint az általuk elfoglalt kedvező körben, ugy lehet az előítéletek homályától borított nép közt is működni, a kor követelte eszméket testesitni s akadálytalanul haladni az anyagi és szellemi tökélye sülés pályáján. Ezért a nagy hangok, a kárhoztató szózatok; s ki velük egy irányban nem haladhat : az tétlen, bamba, öntudatlan stb. stb. Szeretném ha e cátói szigorral, „alto supercilio" itélő urak olympi magasságukból, bár egy fél évig, leszállanának azon elfogult, megcsökönösödött nép közé, melynek fel nem sorolható hibáival, bűneivel papjaink legnagyobb része küzd egy hosszú életen át — legtöbbször csak érezhető, de láthatatlan lelki fájdalmak sebhelyeivel borítva ; s 1 á t n á k, hogy a templomgyakorláson kezdve, keresztül az iskoláztatás, vad házasság meggátlása, bor-, magtár-, pénz-kamat-tartozások felhajtatása, írástudatlan gondnokok számadásai elkészítése, meghasonlott házaspárok kibékítése, s ezer meg ezer a közéletben előforduló, a pap működését igénybe vevő hínárban miként lubickol a szegény falusi pap tehetetlenül ; miként találnák fel ők maguk e tömkelegben a szerencsésen kivezető ariadnei fonalt ? És a kalangyás, vagy vékás bér beszolgáltatásakor látnák az elsők ragyavert, szemnélküli kalászait, az utolsók ehetetlen, szeméthez hasonló rosta-aljait, melyekkel évi szolgálatjait fizetik, s ha földjei müvelésére az egyház kötelezte magát dijlevelileg, megvárni, mig mindenki elvetette gabonáját s aztán ugy karácsonfelé ráért a papét is elvetni, hogy dudvát és vadborsót teremjen : talán akkor torkukon akadna a szó, melylyel a „conventio" elfogadásából vett erősséggel buzdítják „azon krisztusi resignaciora", mely a legnagyobb bálátlanságot is némán tűrni tudta. De ezek rendes, évenkint megujuló, mondhatnám növekedő vesződései a falusi s igen sok helyen a kisvárosi ref. papoknak. Menjünk tovább. Imaházak, temetők, papi és iskolai lakok kerítés nélkül állnak; az eluők vakolatjait dézsa-surlásra ugy elhordta a semmi szentet kímélni nem tudó nép, hogy csak a tégla-, vagy fa-falak láthatók; a sirdombok a marhák lábnyomai alatt egyenlőkké horpasztattak a földdel, melyből kiemeltettek; a kertek gonddal ápolt csemetéit s veteményes ágyait feltúrják a sertések, gyümölcseit ellopják az ezt véteknek sem tartó rakoncátlan fiatalok — és mind ezeknek okai a „bamba" papok; miért nem küzdött ék fel magokat megannyi Mózesekké, hogy egy vesszőütéssel kerítéseket varázsoljanak elő; vagy megannyi Jozsuékká, hogy a miveletlen népet dulásaikban megállíthassák. Mehetünk még tovább. Korhadt állapotban van a templom és iskola fala, fedele *, ágasokkal megtámasztva papi és tanítói lak, hogy nyakukra ne szakadjon; a javítás elodázhatatlan, kérnek, esdnek, rimánkodnak, pap és tanító, mind hasztalan! „nehéz az idő", „szegény a nép", e refrainnal találkoznak legtöbb esetben s türniök kell, mert mint mondva van : „önként", „kényszerítés nélkül" vállalkoznak a pályára, melynek neve munka, önfeláldozás ; jutalma az öntudat megnyugvása stb. Könnyű, véghetetlenül könnyű igy szólani annak, ki „ha nem is irigylendő", de tisztességes fizetését legfeljebb négy nyugta aláírásával pontosan és hiány nélkül megkapja, s még a mellékes „stóla" utján csaknem megkétszerezi; kit egy jóakaratú értelmes nép, s ez által választott; buzgó elöljáróság környez; kinek egyetlen lélekből fakadó szónoklata lángra gyújt, tettre készt ezereket, ki a müveit körökben, társalgás közben az agyában megfogamzott legnemesb eszméknek párthíveket szerezni szerencsés s általuk életet leheltet, a porló agyagba is; könnyű, mondom, az ilyennek ajkain hangoztatni a „resignaciot", „önfeláldozást", „türelmet", e legnemesb keresztyén erényeket; de szeretném azt is látni, valyon a velem való szerep-cserélés után is sajátjai lennének-e a fennen hangoztató erények? Én is voltam a Felek-hegy tetején, s innen alánézve az ország fővárosára, tornyait oly törpéknek, emeletes házait oly vakond-turásforma emelkedéseknek láttam, melyek alig költöttek figyelmet, holott mig benn a városban voltam, gyönyörrel s bámulva néztem azok nagyságát s Ízletes voltát. Aligha cikkiró ur is nem ily magasságból nézett reánk egyszerű falusi papokra, azért vagyunk az ő szemében mind az ötszázan oly „aggott erő tehetetlenségével, s a jövendőbe pillantani nem akarással bámuló" férgek, „kiknek bamba öntudatlanságán részvétre gerjedjen-e vagy haragra gyuladjon a szemlélő, maga sem tudja elhatározni." üis ez apostoli philippika után hivatkozva a „teremtő istenre" hogy mit tehetne az ötszáz fő és ézer kéz, ha a püukösti lélek ihletése folytán kötelességeit „egész férfiú"-hoz illő komolyság s buzgósággal töltené be, elősorol egyes általam is kárhoztatott jelenségeket a papok életéből, s a csalhatatlanság hangján azon következtetést vonja le: „a milyen a pap, olyan az egyház." Bocsánatot kérek; de ez a tulon is tul vitt állítás. Hiszen nevezhetnék papokat, általam közelről ismert, működéseiket évtizedek során figyelemmel kisért papokat igen szép számmal, kik minden erejöket megfeszítették, részint a nép értelmi felvilágosítása s erkölcsi nemesítése, részint vagyoni gyarapítása tekintetében, s buzgólkodásuknak vagy épen semmi láttatja nem volt, vagy ha fellángolt is a vágy hallgatóiknál, szalmatüz módjára el is aludt. Mutathatnék épülőfélben levő templomokat és iskolákat, alakitni kezdett bor- és magtárakat, melyek anyagjai feldolgozatlanul mállottak szét vagy rothadtak el; talán azért, mert a pap nem buzdította ? nem lelkesítette ? a világért sem; hanem mert vagy a nép reá unt az ingyen munkára, vagy a gondnokok magánhasznukra fordítván a segély- vagy rovataipénzeket, megszűnt az építés; a bor- és magtárakból pe-