Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-03-02 / 9. szám

bizonyos időre meg lehet vesztegetni, de nem tartjuk társadalmunkat még alapjában annyira megromlottnak, hogy a közvélmény végre is képes ne legyen öntudatra ébredni s a maga lábán járni. Ha a közönség azt tapasz­talja, hogy a tanítónak mindig és mindenben igazat ad­nak s hogy ez eljárás rendszeressé válik : előbb gyana­kodóvá, majd kétkedővé lesz, mig nem aztán a sajtóval együtt a tanitó is elveszti előtte hitelét. Hogy ez be ne következzék, tartózkodjék a sajtó egyoldalú információknak hitelt adni, s ha egy tanitó névtelenül vádat emel egy egyházmegye ellen, győződje­nek meg elébb a szerkesztők a vád alaposságáról és csak azután bocsássák azt világnak. Bizonyára több hasznot tesznek ezzel a tanügynek, mint ha a pap és tanitó közt szitják az ellenségeskedést, amelyből az iskola húzza a legrövidebbet. A pap vagyis helyesebben az egyház és a tanitó, illetőleg az iskola kölcsönösen utalva vannak egy­másra mindaddig, mig felekezeti iskolák léteznek. Hogy pedig ezeknek magasb nemzetiségi érdekeknél fogva ma még mi nálunk létezniök kell, azt e lapok szerkesztősége ép ugy, mint minden gondolkozó ember elismeri, bár­mennyire ellene is van elvileg a felekezeti iskoláknak. Ballagi Géza. T J\. 3HL G .A. Még egy szó Édes Albert urlioz. *) Főnököm ez idő szerint beteges, testben s lélekben gyönge lévén, a nánai, átányi lelkész urak példájaként, nem emelheti fel szavát É. A. ur e lapok hasábjain megjelent támadása ellen. Én azért, mint a poroszlói lel" kész ezidei segéde s igy neki örömben s búban baj­társa, én vagyok kénytelen tollat fogni, hogy visszautasít­sam ama méltánytalanságot/melyet É. A. a fentérintett cikkben — ugy látszik — maga elé tűzött. Főnökömnek nagyon nehezen esett É. A. urnák ama nyilatkozata. Nem csoda. Közel 28 éves papi pályát be­csülettel, küzdéssel s nem csekély eredménynyel megfutni s végül ily jutalmat kapni : nem is lehet nagy öröm! Pedig a poroszlói s vele az átányi lelkész uraknak nincs miért bánkódni a fentérintett vád miatt. É. A. ur, azt bizonyítandó, hogy nem a vagyon s gazdagság teszi a szellemet, bizonyságul felhozza saját — szerinte szegény — és felhozza a nánai, átányi és po­roszlói — iró szerint gazdag — egyházak példáját. Nagyon csodálkozom, hogy É. A. ur, ki már annyi éveken ke­resztül papi és esperesi hivatalt viselt, nem tudja meg­különböztetni mi a szegény és mi a gazdag egyház. 0 szerinte gazdag egyház a népes egyház. Szerintünk nem. Szerintünk az a gazdag egyház, mely a megfelelő népesség mellett gazdag, vagyonos hívekkel, gazdag s vagyonos pártfogóval vagy urasággal bír; az a gazdag egyház, hol az egyháznak birtoka, tőkéje vagy valamely rendelkezési alapja van, melyből szükségeit fedezheti. *) Nagyt. Édes Albert urnák lapunk 7-ik számában tett szép keresztyén indulatu nyilatkozata után azt hiszem, senki sincs fel­jogosítva első felszólalásában más célzatot keresni, mint amelyet ő maga egyedüli céljának vallott. Ennek tulajdonítsa tiszt. Sz. ur, hogy cikkét némileg megcsonkítottam. A fődolog az, hogy kimu­tattassék, miszerint Poroszlón is nem oly roszul áll az egyház ügye mint E. A. ur hitte, aminek, amint ki is jelentette, ő örül legjobban és örülünk mindnyájan, ugy hogy in ultima analysi ré­szemről legalább köszönetet mondok É. A. tisztelt barátomnak, hogy alkalmat szolgáltatott a közönségnek három előkelőbb egy­házzal közelebbről megismerkedni. Szerk. Ellenben — habár 20,000 lélekkel bir is, — mégis sze­gény az az egyház^ a melynek jövedelmező birtoka nincs ; mert ennek a legapróbb szükségeket is kivetés utján bekönyörgött pénzzel kell fedezni, a mi pedig oly nehéz, kivált ott, hol a hivek magok is oly szegények, oly kevés és terméketlen föld birtokában vannak, mint. a po­roszlóiak. Igen, a poroszlóiak. Igen szép, igen magasztos, midőn egy lelkész, nemes lelke sugalmait követve egy­házát — kötelesség szerint is — anyagi és szellemi te­kintetben a jólét magas fokára emelheti ; igen szép, igen magasztos, midőn álmodik, ábrándozik az eljövendő győzelemről ; igen szép, ha beszól társainak is, mint egy­némely öreg ur is tesz, még pedig ugy és annyit, hogy a világ hajlandó lesz elhinni, hogy általa már ez álmok talán életre is keltek; mondom, igen szépek, igen ma­gasztosak ez álmok: de jöjjön az ilyen az olyan egy­házakba mint a poroszlói s meg fogja látni, hogy milyen könnyen szétszórja a legnemesebb ábrándokat is az élet meg fogja tanulni, hogy mielőtt ez ábrándok megvalósí­tásához fognánk, az élettel az önfentartásért kell küz­denüuk, és mig mások haladnak, nekünk küzdenünk, napszámoskodnunk kell, csak azért, hogy az egyház épülete reánk ne szakadjon; foldozni , istápolni kell szakadatlan s elég eredmény lesz: ha élünk. Igy vagyunk Poroszlón. Itt az egyháznak semmiféle birtoka, semmiféle jövedelme nincs. A nép szegény ; a né­pesség három negyede egy talpalatnyi földdel sem bir s a központtól távol lévén, nem talál munkát, hogy leg­alább napszámot keresvén, a maga megélhetésén kivül áldozhatna valamit nemesebb célokra is. Az egyház min­dennapi szükségei részint kivetés, részint némely kegyes hivek hagyományozása által fedeztetik. E mellett, a szük­séges költségek csak oly nagy mérvűek, mint a leggaz­dagabb egyházban, sőt fokozódik a népesség arányában s a közoktatás ujabb szükségeivel, a nélkül, hogy e szük­ségek szaporodásával a jövedelem nagyobbodása is lépést tartana.

Next

/
Thumbnails
Contents