Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-01-05 / 1. szám

z é b e, meg nem mondhatni, miüőpontra hághat az.' Igazságtalanul itélnó meg e sorok Írójának jellemét az, ki azt hinné, hogy vallási elfogultság vagy vakbuzgó íelekezetesség vezeti e tollat, midőn az alább következő esetet a nyilvánosság előtt bemutatom. Tisztelem én mindenki vallásos meggyőződését, de saját egyházam jogának sáncait támadni nem l-agyom. Nekem is volt küzdelmem a közel múltban egyházjogunk sorompói előtt gyülekezetemben , nem volt uagymérvü, de tanúságos, benne az evang. egyház fegyvere maradt győztes, s elbukott egy törvénytelen támadás. Három óv előtt történt e támadá;, s hogy csak most hozom ezt nyilvánosságra, oka az, hogy a legközelebbi időkben látom, miszerint az egyház kisebb sérelmeit is szükségesnek találják egyházunk lelkes őrei bemutatni e lapok hasábjain, részint sérelmek registrálására, részint tanuságul hasonló eljárásokra. A velem történt sérelmes eset a következő. Az 1868-dik évi nov. 1-én nemes-ládonyi filiámban lakó hiveim jelentik nálam, hogy helységükbeli plébános Kálmer Mihály, Tóth Pálné hivemet, ki halálos betegségben feküdt, átgyóntatta a kath. hitre egyszeri meglátogatása után, ráerőltetvén a már eszméleten alig levő súlyos betegre az urvacsorát. Ez ügyben biztos tudomást szerzendő, átirtam J.ivatolt plébános urnák, ki hozzám irt levelében tudatja velem, hogy a kérdéses nőt átgyóntatá 3 tanú jelenlétében, állitja, hogy a nő ágyából felkelni nem tudott ugyan, de elméje ép volt. Állítja, hogy az átgyóntatottat mint katholikust tekinti s mint ilyet bekövetkezendő halála esetekor a kath. vallás szertartásaival ő fogja eltemetni. Plébános ur e hivatalos leveleiből meggyőződtem, hogy törvénytelenül átgyóntatott hivemet katholikusnak tekinti s esetleg bekövetkező halálakor őt eltemetni akarja s fogja is. Országos vallási törvényeink s egyházjogaink ily erős lábbal tapodását elnéznem nem lehetett, s e sérelem meggátlására rögtön megtettem a törvényes intézkedéseket. Járásunk főbirájához J. Pál úrhoz hivatalos panaszt terjesztettem be ez ügyben, hangsúlyozván, miszerint ezen áttérités az 1868-dik évi 53. t. c. 3. és 4-ik paragrafusainak megvetése s ignorálása mellett s ellenére hajtatván végre, az átgyóntatást törvénytelennek tekintem, hivatolt nőt hiveim közé számitom. S miután tudomásommá tétetet, hogy hivatolt plébános ur hivei előtt kijelenté, hogy a kérdés alatti nőt halálozása esetében erőszakkal is eltemeti s kész az ügyet a végletekig vinni, felkértem járásbeli főbiró urat, hogy esetleges halál esetén az általam tartandó temetés teljesítéséhez a szükséges rendőri támogatást megadja, s ez ügyben az alispáni hivatalhoz jelentést tenni s onnan a teendőkre utasitást kérni szíveskedjék. Járási főbiró ur panaszom s felhívásom igazságát átlátván, rögtön felterjesztést tett Sopronmegye alispánjához, felhiva alispán urat, hogy hivatolt plébánost az országgyülésileg megállapított áttérésekre vonatkozó szabályok megtartására utasítsa, mind pedig az esetleg hamar bekövetkezhető halálozáskor az evang. lelkész által teljesítendő temetéshez oly intézkedést tegyen, hogy a rend és béke megháborítva ne lehessen senkitől, s a zavart előidézni akarók ellenében rögtön felléphessen a törvény szigora. A főbírói felterjesztés rögtön elküldetett megyénk alispáni hivatalához. Alig lett azonban e jelentés elküldve, vesszük a hirt, hogy meghalt az illető átgyóntatott nő s bekövetkezett a nagymérvű lázas izgatottság nemes-ládonyi helység evang. és kath. vallású lakosai között. Plébános ur a halott felett kijelenté, hogy a halotthoz jogot tart, s őt el fogja temetni erőszak alkalmazásával is, mig az evang. hívek törvénytelennek találván az átgyóntatást a a kath. lelkész fellépése ellen erőt akartak mérlegbe vetni Ismerve az illető plébános jellemét, tartottam, hogy a reggel meghalt nőt, be sem várva a 48 órát, még azon éjjel lopva eltemeti, hogy tehát kereszthuzást tegyek tervén, kénytelen voltam hivatalosan felhívni illetékes főbíró urat, hogy a halottat megyei rendőrök által őriztesse s temetését ne engedje meg a törvényes 48 óra leteltéig. Főbiró ur felhívásomnak eleget tett s a halottas szoba rendőrök által zároltatott le. Megyénk azon időbeli jeles s kitűnő pontosságú alispánja 0. Pál ur a hozzá felküldött főbirói felterjesztésre rögtön intézkedett, s gyorsfutár által másnap a hivatalos választ megküldte az illető plébános esperesének, nekem és járási főbiró urnák. Tér sziike nem engedi ez alispáni rendelet teljes közlését, de kiemelem röviden annak lényegét. Az alispáni leirat hangsúlyozza, hogy törvényes áttérés csak az 1868-dik évi 53 t. c. 3. §. szabályainak megtartása mellett eszközölhető, s hogy jelen esetben megtartatott-e ez, azt megbírálni hivatalosan felhívja megyés kath. esperest, alólirtat és főbírót, mint kiküldött vizsgáló bizottmányt annak kijelentésével, hogy kérdéses nőnek áttérésénél a törvény rendeletei megtartassanak, a közcsend és rend pedig mindenesetre fenmaradjon. Egyszersmind tudatja alispán ur, hogy ezen esetről mind megyés győri püspök urat, mind a vallásügyi minisztériumot értesítette, mind a vármegyei bizottmánynak ez esetet beterjeszti. Az alispán ur ez erélyes fellépésének nem várt eredménye lett. Az alispáni átirat megküldetvén a kérdés alatti plébános esperesének gyorsfutár által, illető esperes ur rögtön értesít engem arról, hogy Kálmer Mihály plébános eljárását helyteleníti, a halott eltemetésétől őt eltiltotta, s felszólít, hogy a temetést teljesítsem, s felkér, hogy az alispán által elrendelt vizsgálatot szüntessük be s további elégtétel keresésétől álljunk el. Az erőszakkal átgyóntatott nőt, hivemet november 6-án temettem el, három napig feküdvén ravatalán, szegényes szobájában. Midőn a halottas házhoz mentem, fegyveres őröktől vették át ev. híveink a koporsót. Adja az ég, hogy ez lett légyen utolsó temetésem, hol a prot. egyház jogait fegyverrel kell védeni. A nemes-ládonyi kath. 2