Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-01-06 / 1. szám

ült e hős költeménynek, vagy nem akarta azt mondani, a mit gondolt, vagy nem tudta kifejezni, a mit akart." „Ellenben erre : a r m a v i r i c a n o azt várná az olvasó, hogy Aeneisnek a fegyverzetét írja le Virgilius," Az előbb, midőn saját magyarázatát értelmezte, c a n o-t „énekelem"-mel fordította; most, midőn az én magyarázatomat fordította, c a n o-t „leirom"-mal értelmezi, csak hogy a fegyverleirás absurdumához vezesse az olvasót. Már most felveszem én Br. ur fegyverét és Br. úrként igy szólok : Hát Br urnák annyi felfogása sincs, hogy be ne láthassa az én magyarázatom szükséges és célszerű voltát. Nem helyesebb-e azt mondani: énekelem a hős bajait (— küzdelmeit), mint: énekelem ahőst és a háborút? Hisz tán csak nem hiszi Br. ur, hogy a költő Aeneasnak személyes leírását (virum cano) akarta volna versekben megénekelni ? Az épen ugy volna, mintha azt mondaná az országgyűlésen az elnök : Felolvasom Baranyamegyét és a feliratot, ahelyett: Baranyamegye feliratát. Nem, igy nem lehet vitatkozni. És ha egy percre megengedtem magamnak Br. ur modorát, ez csak annak bebizonyítására történt, hogy ily modor sem komoly férfiakhoz, sem a tudományhoz nem illő. ígérem is, hogy a következőkben csak a saját igazolásomra szükséges érveket említem meg; és Br. ur szavait is minden nyers eségből kivetkőztetve fogom idézni, Primus-t „hajdan (olim)" értelemben vettem Wagnerrel és Jahnnal, mig a Br. ur által emlite^t magyarázatot („első") Heyne adja. 3. v. „iactatus és passus megelőzik venit idejét." — Azt mondja erre Br. ur: „Felesleges; annyi mintha azt mondanók, hogy az utazás megelőzi az érkezést." — De nem felesleges ám. A szöveg igy hangzik: Italiam . . . v e n i t, multum ille et terris iactatus et alto. Ezt a tanuló szorosan igy kell hogy fordítsa: Jött Italiába é s sokat hányatott szárazon és vizén. A dolog megfordítva áll: Sokat hányatott szárazon és v. é s (azután) jött Italiába. Hogy jegyzetem helyén van, hivatkozhatnám számos német magyarázóra. A magyarok közül rajtam kivül az első könyvhöz, tudtommal, csak Szénássyt emiithetem. Ott is ez áll: „passus a megelőző v e n i t-tel függ össze: miután sokáig hányatott és szenvedett." Hogy cáfolatom indokolásául joggal hivatkozhatom Szénássyra, elmondom itt okaimat. *) Veres Ignác. (Yége következik.) *) És ez szolgáljon igazolásul a „B. P. Közlöny" szerkesztőséének levelében foglalt azon megvető szavaira, mintha a Szénássyra való hivatkozás puszta szószaporítás volna. Régiségek. Kérő szózat egyháztörténelmünk érdekében. Ki a Protestáns lap pár év előtti folyamait lapozgatja, abban oly rovatra akad, mely a mostaniból egészen kipusztúlt. A „Régiségek" rovatában 1858-tól 1867-ig folytonosan 3—8 közlemény jelent meg, tehát a lapban nem csak újságok, hanem óságok is találtattak. Senkisem kívánhatja, hogy óságokkal töltsünk meg egy ily nagy téren mozgó lapot, de hogy évenként azok számára is egy kis hely adassék benne, azt a magyarországi protestánsok, mint egy dicső történelemmel biró egyháznak tagjai, méltán megvárhatják. A Protestáns lap, ha csak a jelennek v.ai szentelve, akkor is bir ugyan történelmi beccsel, mert a prot. mozgalmak 14 esztendő óta ebben vannak legteljesebben tárgyalva ; de e rovat felelevenítése által történelmi becse sokkal emelkednék, s nemcsak a jövendő, hanem a jelenlegi történészekre is igen érdekes lenne. Jól tudva mindezeket, óhajtásunk a Régiségek rovatát feltámasztani, s hogy ez sikerüljön, a lelkész uraktól függ legnagyobb részben. Jegyzőkönyvi kivonatoknak, egyházak történeteinek, protestáns történelemre vonatkozó minden dolgozatoknak ezentúl elegendő tért nyitunk lapunk hasábjain. S úgy gondolom, ez új rovat sikerére nézve nem ringatózom csalóka álomban, ha bizton remélem azt. Kliót kedveli a magyar közönség, s a történelem múzsája sem fukarkodott kincseit szétszórni a haza minden pontjaira. „Magyarország a régi okmányok hazája," igy nyilat-, kozott egy rég elhunyt diplomatikusunk az oklevelek tömérdekségéről, s én a „Régiségek" sikerének biztositékát épen abban látom, hogy történelmi maradványok az egész hazában nagy számmal vannak, s csak fel kell használni azokat, hogy az egyháztörténetet gazdagítsuk. Reánk nézve különösen ekklésiák monographiái bÍrnak roppant becscsel; mert ezekben van tulajdonkép lerakva az egyetemes magyar protestantismus történelme, ezek a láncszemek, melyek együttesen képezik a históriai fejlődés láncolatát, s igy ezek nélkül nem is lehet igazi kutató egyháztörtém-lmi műveket előállítani, De ha kéziratban maradnak az egyházak történetei, értékesíteni azokat nem lehet; hiszen a búvárnak sem ideje sem alkalma nincsen minden egyházat sorra járni, bár tudja, hogy ezek archívumaiban számtalau becses okmány hever, főt nem ritkán pusztul is. Általánosan ismert tapasztalat az, hogy okmányokat bizton megmenteni egyedül közlés által lehet; mert a levéltárakban biztosságuk nem terjed nagy időre, főkép hazánkban, hol a rendesen rosz helyiségben annyi viszontagságnak vannak kitéve. Természeti csapások, férgek, kikölcsönzés s az irántuk nem érdeklődő levéltárnok pusztításai nem ritkán egész levéltárakat teszn-k tönkre. Magam is láttam már oly értékes okiratokat, melyek meglehet egy egész kor történetére új fényt vetnének, fa-