Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-02-10 / 6. szám

tokra, melyek alatt az emberiség közjaváért lelkesült szivek nemes porai nyugosznak! Előre! Isten támogató segedelme lesz a hü munkásokkal. Megáldja, megszenteli ez egylet törekvéseit, mely az 0 nagy nevében kezd a nehéz, de szent munkához ! És most, engedjék kedves testvérek, hogy magamat e felolvasás után, továbbra is nagyrabecsült hajlandóságukba ajánlhassam. ISKOLAÜGY. A konfirmáció és a népiskolai törvény. Közelegvén az az idő, melyben gyülekezeteinkben a katekhumenusok előkészitése megkezdődik, talán alkalomszerű lesz egy nem anynyira uj, mint inkább nem vitatott gondolatot szóba hozni. Általános szokás nálunk, hogy a ref. szülék gyermekei 12 éves korukban konfirmáltatnak. E szokáshoz bármely szempontból sok szó férne. Mi azonban ez alkalommal mellőzzük a sok szót. Nem fürkészszük, valyon a divatban levő 12 éves kor alkalmas-e oly komoly egyházi cselekmény végbevitelére? Csupán egyetlen megjegyzésre szorítkozunk, s ezt is csak azért teszszük, mivel mások, illetékesebbek hallgatnak. A konfirmációnak népünknél nemcsak egyházi, hanem iskolai jelentése is van. Jelenti ugyanis egyrészről azt, hogy az illető gyermek a ker. gyülekezetnek rendes tagjául avattatott föl, másrészről pedig azt, hogy a konfirmáltnak egyszersmind népiskolai oktatása is be van fejezve. S e fölfogás anynyira el van terjedve, hogy lépten-nyomon találkozhatunk emberekkel, kik csodálkozó, vagy épen kifakadó megjegyzéseket tesznek a miatt, hogy a törvény, a régi jó (?) szokással nem gondolva, 15 éves korukig iskolába kényszeríti az oly gyermekeket, kiknek már az eke vagy rokka mellett volna a helyök, miután már az urvacsorával is éltek. S e fölfogás — egyebektől eltekintve — nem kis akadálya lesz főleg az ismétlő iskolázás keresztülvitelének. Már pedig annak előbb-utóbb keresztül kell vitetnie ! Hogy e nehézséget a törvény útjából elháríthassuk: föl kell hagynunk a gyermekek konfirmálásával. Pál apostol különben is eltilt minden értelmetlen s érthetetlen egyházi cselekményt. A gyülekezeti tagság díszes jogában legalább is a serdülő, tehát érettebb ifjúságot kell részeltetnünk. S ezt tevén, egyrészről követni fogjuk németországi hitrokonainkat, kik gyermekeiket legkorábban 15 éves korukban konfirmáltatják ; másrészről szép szerével elveszszük köznépünktől a törvény elleni üres kifogások alapját. S a konfirmációnak pl. 3 évvel későbbre tevése nem is járhatna nagy nehézségekkel. A szokásos 12 évet sem dogmáink, sem szimbolikus könyveink nem követelik. Megeshetnék az elhalasztás az egyes egyháztanácsok külön intézkedése folytán is, vagy még inkább egy-egy főpásztori körlevél utasítása következtében. De történjék az bármely uton, anynyi bizonyos, hogy általa nem épen csekély követ görditünk el a törvény útjából. Hitrokonaink ugyanis vonakodnak gyermekeiket a konfirmáción t ú 1 iskolába járatni ; de azt általában illendőnek találják, hogy jóravaló, s nem épen nagyon szegény szüle, hacsak elodázhatlan szükség nem kényszeríti, a konfirmáció előtt el ne vonja gyermekét az iskolától. így, mig ekként egyik szokást kiküszöböljük, a másikat épen a törvény céljainak elősegítésére használhatjuk föl. Különben is eleget panaszkodnak, s gyakran nem minden ok nélkül, a közokt. miniszter közegei. Adjunk egygyel kevesebb okot a panaszra ! A dolog oly egyszerű, hogy e lapok olvasóival szembea fölöslegesnek vélünk minden bővebb fejtegetést. Úgyis csupán figyelmet akartunk kelteni az előadott tárgy iráut. Szóljanak hozzá az illetékesebbek is. KÖNYVISMERTETÉS. Válasz Király Pál tanár urnák.*) A „Protestáns egyh. és isk. lap" mult évi 51. számában tanár Király Pál úrtól egy bírálat jelent meg „Magyar Helyesirást an" című nyelvszaki müvünkre. Ezen, inkább filippika, mint bírálat említett nyelvszaki müvünket feltétlenül elitéli, tőlünk minden nyelvtudományi ismeretet kategorice megtagad, sőt fel is szólit határozottan, hogy idétlen szülötteinkkel ne kísértsünk tankönyv-irodalmunkban. Mi ezen apodiktikus hangon irt bírálatra eleintén válaszolni épen nem akaránk. Ha a bírálat alapos — gondolók magunkban — összeírhatjuk az apologiák egész kodekszét: az igaz igaznak marad; ha pedig alaptalan, ugy apologiánk nélkül is kiáltó szózatként fog elhangzani a pusztában. De a sok ferdítés, a sok ráfogás, a rosz szándékot áruló célzatok végre is tollat nyujtának kezünkbe Az egyik szempontot, a melyből K. ur könyvünket bírálat alá veszi, azon kérdés képezi: van-é szükség egy helyesírás tanra ? A bírálat ide vonatkozó passusaiból egész bizonyossággal kivenni nem leliet, hogy minő nézeten van K. ur e tekintetben. Eleinte egy külön helyesirástant épen nem lát szükségesnek; néhány sorral alább már egy külön helyesirástan szükséges voltát megengedheti; valamivel hátrább csodálkozását fejezi ki a fölött, hogy mi az ortográfiát a grammatikától megkülönböztethettük ! De, miután K. ur csak azon passusok mellett hoz fel érveket, és hivatkozik meg nemnevezett tekintélyekre, melyek egy külön helyesirástan szükséges voltát tagadják: hajlandók vagyunk e kérdést nem-mel válaszoltnak tekinteni. *) Midőn e választ kiadjuk, csak azon szerkesztői kötelességünket teljesítjük, melylyel a lapunkban megtámadott szerzőnek tartozunk. Ki kell azonban jelentenünk, hogy Gergely ur cikke nem elég tárgyilagossággal van irva, ami annyival inkább rosszalandó, minthogy Király ur a maga ismertetésében a személylyel nagyon keveset, hanem legtöbbet magával a tárgygyal foglalkozik. S z e r k.