Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-11-02 / 44. szám

Midőn egyházról beszélek, mindig a keresztyén egyházat értem, amennyiben ha a vallás absolut igazsága a keresztyénségben produkál tátott, azon időtől fogva, midőn a keresztyénség mint ui elv belépett a történetbe, szó más egyházról nem is lehet. Csakhogy valamint az eszme, ép ugy az egyház is kell, hogy egyénies alakzatokra oszoljék s ekkép képezze magát tovább tovább, aminthogy az egyháznak ezen individualitása ki is van fejezve a hitvallásban. Megjegyzendő még az is, hogy az egyes személy egészen más viszonyban áll az egyházhoz, mint az államhoz. Mert mig ehez természeti és igy mintegy kényszerviszonyban áll : addig az egyházhozi való viszonya szellemi és igy szabad. Bizonyos pedig ez onnan, hogy nemzetiségét az ember egy csupa önelhatározási ténynyel levetkezni nem tudja, de hitvallását azonnal megváltoztathatja, mihelyt saját meggyőződését egy más egyházban hívebben látja kifejezve. Az eddig mondottakból látható, hogy a népek összes természeti, erkölcsi és szellemi ereje az államban és egyházban van kifejezve, mint szintén kitűnik azon szoros kapcsolat is, melyben e két intézmény egymással áll. Hogy gondolható már, hogy az iskola, mely:iek az ifjúsággal, a leendő állam és egyházzal van dolga, független legyen épen azoktól, melyek számára nevel. Hiszen az iskolának nincs egyéb teendője, mint az államban és egyházban már élővé lett eszmét a növekedő nemzedéknek átadni, hogy a jelen nemzedék az elöbbeni megett ne maradjon és az állami és egyházi fejlődésben visszaesés ne történjék. Az eszmének szellemi reprodukciója a növekedő nemzedékben, azaz a leendő állam ós egyházban, meriti tehát ki az iskola fogalmát. Itt semmi nem produkáltatik, itt a működés csupán recapituláció, az állam és az egyházban realizált eszmék reprodukciója. Nagyon tévesen fogják fel ennélfogva az iskolák hivatását azok, még pedig akár nép-, akár tudományos iskolák hivatását, kik számára független állást követelnek. Ezen felfogás csak az esetben volna helyes, követelésük pedig jogosult, ha az iskola produktiv működésre volna hivatva." Ekkor az iskolák az életnek tanitói és törvényadói volnának, maguk a tanitók ugy tekintetnének, mint a közerkölcsiség és átalános jólét vezetői, a tanitványok pedig mint egy eljövendő boldogabb államnak hősei s egy tisztul tabb egyház prófétái. Hibás továbbá az iskolának, hihetőleg a francia polytechnikusoktól kölcsönzött ily fellengős felfogása azért is, mert a természetben is azt tapasztaljuk, hogy mindennek el kell előbb érni virágzási korszakát s csak aztán áll elő a produktivitás, a gyümölcsözés ideje. Igy van ez az embernél is. Testi és szellemi fejlésében azt látjutf, hogy a produktiv erő kifejtése az érettkor számára van fentartva. Ami azelőtt történik, az csak gyengébb vagy erősebb vonásokban azt sejteti, a mi az ifjúból lesz, ha majd később produktiv ereje teljes erélylyel működni fog. Igaz ugyan, hogy az ifjúság, mint a jövő nemzedék képviselője hivatva van egykor majd magasabbat és többet pjHiú is, m it anninyit a jelen felmutat, de erre mé. előbb érnie kell. Azért hát az iskola sem több, sem kevesebb, mint maga az ifjúság, azaz reprodukciója az eszmének és igy mint nem produktiv munkás, nem önálló, önállóságáról tehát szó sem lehet. De végre még maga a görög oxoly is eredeti jelentésében oda utal, hogy ott és abban semmi produktiv munkásságnak történni nem szabad. Ugyanis e szó fogalma minden külre ható működést kizár s a léleknek és kedélynek oly hangulatát jelzi, melyben az ember a nyilvános külélet követelményeitől érintetlenül, mintegy önmagának él. A léleknek ily önmagába visszatérése nem más, mint az eszme produkciója, amennyiben t. i. az ily állapot épen ellenkezője a hivatásszerű foglalkozásnak és erőfeszítésnek, mely a reprodukció eszméjétől mindig elválhatlan. Sőt még ma is, ha valamely tudományos ós még inkább, ha művészi iskoláról beszélünk, ez alatt nem valamely eredeti produktive működőt, hanem oly valamit értünk, minek már meg van a maga typusa, a maga kifejezett alakja. A mi tehát nem csinál, hanem csináltatok, önálló nem lehet. Visszatérünk azonban azon állításunkra, hogy az iskola nem egyéb , mint az eszme reprodukciója. Ezen állítással legközelebb azoknak mondunk ellen, kik az iskolának produktiv jellemet tulajdonítanak és' ez okalapból oly következtetéseket vonnak, melyek — mint hamis előfeltétből vont következtetések — veszélyesek lehetnek. Azok szerint, kik állítják, hogy az iskola az, mely eszméket kelt és teremt, mely eszmék fonalán aztán a népek a létezőnél jobb állapotra vezéreltetnek és neveltetnek, azok állítása szempontjából a nép összélete ugy tűnik fel, mint az iskola tiszta produktuma, a nép munkássága is csak azt és annyit hozhat létre, a mit és mennyit az iskola erkölcsi és értelmi erejének gyakorlása által benne kifejtett, a népélet nyilvánulása pedig nem más, mint az iskola által feltalált eszmék gyakorlati kivitele. Ily szempontból természetes, hogy az iskola és tanitó méltósága minden más méltóságot túlszárnyal, mert a nép mindenét az iskolának ós mestereinek köszönheti, ezen férfiaknak, kik az összmüveltség fejlődési csiráit s a szellemi előhaladás termékenyítő magvait egyedül birják. És nem csodálható, ha ezen állítás sokakat megszédít. Mert nem jártunk-e mindnyájan iskolába s nem az iskolában oktattak-e az állam, egyház, művészet és tudomány emberei, mielőtt valamit tehettek volna ? Honnan vették működési képességüket, hanem ha az iskolából? Ez alapon az iskola több az államnál, több az egyháznál, az iskola minden. Valóban nem lehet csudálkoznunk, ha korunk ily téves felfogása mellett átalános elégedetlenség mutatkozik iskoláink és mestereik állása iránt. Mert a külállapottali elégedetlenség az embernek saját fontosságáróli nézetévei mindig egyenes viszonyban áll. Hogyan ! a tanitó a népműveltség teremtője ós fentartója,szegényes helyzetben é.s minden méltóságon felül álló hivatásában még gyakran h is nézve ! Lehet-e már ennél valami igaztalanabb ? Me^-88 '