Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-02-03 / 5. szám

vallás van kifejezve, melyet Jézus vallott ti melynek tárgya az élő isten s ennek lélekben és igazságban való imádása ; mig confessioink szerint amaz eszmékben a jézusi vallás van kifejezve, azaz ki van fejezve azon vallás, melynek Jézus az imádat tárgya s melyet Jézus mint megváltó isten önnön magáról tanított. Az első nézet szerint Jézus cselekedetei azért rajzoltatnak elénk, hogy azokban az istenire irányzott tiszta akaraterőnek követendő példáját lássuk, mely örökké ösztönöz tiszta és szent életre ; a traditionalis tan szerint pedig az evangéliumokban előadott jézusi tettek és beszédek csak arra valók, hogy csudás, természetfeletti voltuk által Jézust mint istent tüntessék elő. Nem itt a helye e két felfogást mérlegelni és kimutatni, merre billen az igazság serpenyője, de azt igenis ki kell emelnünk, hogy az evangéliumok egész tartalmát az első felfogás szerint könyvünkben látjuk legelőször tanmódszerüleg, világosan és oly vallásos melegséggel kérésziül vive, hogy a felséges kép, melyet Jézusnak isten- és emberszeretetben folytatott életéről, tetteiről és szenvedéseiről nyerünk, korunk ifjúságának szivét, lelkét bizonyára ép ugy megragadni és gazdagítani fogja, mint a hogy ugyané történet érthetetlen, hagyományos dogma szerinti tárgyalása, mai időben legalább, a kedélyeket általában érdekletlen és hidegen hagyja. Természetes, hogy oly irodalmi művet, melynek fő előnye épen a tartalom sajátságos tárgyalási modorában, a részeknek az egész szelleméből vont eszmék világításába helyezésében áll, egyes kiszakasztott darabok felmutatása által voltaképen ismertetni nem lehet. Annyit azonban a jelen speciális esetben mégis hiszek mutatvány közlése által elérhetni, hogy meggyőzödnek olvasóink, miszerint épen azon pontok, hol a hagyományos nézetekkel való ellentét legfeltűnőbb, mily bő anyagot nyújtanak a legbensőbb vallásos érzet felköltésére s a szent eszmék iránti kegyelet ápolására. Nézetem szerint ilyen mutatvány-részül kínálkozik a kezünk alatti könyvben a 38. §., melynek cime: „A testi betegek gyógyítása," s mely igy hangzik. „Ily nemű gyógyítás igen sok beszéltetik el Jézusról. Általában el kell ismernünk, miszerint lehető, hogy az oly betegségek, melyek lelki szenvedés eredményei, ezen lelki ok eltávolítása által megszüntethetők, vagy legalább is enyhíthetők." „A zsidók, kik megjegyzendő, hogy általában a természet és különösen az ember szervezete felől a legnagyobb tudatlanságban éltek, minden betegséget isten büntetése ül tekintettek. E kinzó felfogás volt természetesen az oka, hogy sokan, ha egyszer betegségtől támadtattak meg, többé meg nem gyógyultak, lelkileg leverettek, és gyakran megzavarodtak. Ezek szerint, igen következetesen a zsidóknak orvosaik sem voltak. Ilyenekül a papokat- tartották, s az Ő dolguk nem a betegek gyógyítása volt, anem hogy azokat megvizsgálják, s meggyógyulásukat, azaz isten büntetésének megszűnését, nyilvánosan kijelentsék. És e szerint a beteg nemcsak emberileg szólva volt szerencsétlen, hanem egyszersmind istentől iselszakittatottnak tekintete 11." „Jézus e babonás és önző nézetet nem osztotta. így ő a beteghez a részvéten kívül egyéb érzelemmel nem járult. És midőn evangéliumával a szorongatottak és szenvedőkhöz fordult, bizonyára őket érte az isten megbocsátó és gyógyító szeretetének szózata. És ha sikerülhetett neki az ily szorongatottakat, bűneik tudatában megtört kedélyeket az isten könyörületéről, ezzel egyszersmind bűneik bocsánatáról meggyőzni, bizonyára elgondolható, hogy e lelki teherrel együtt megszűnt a testi és hogy az erkölcsi erővel visszatért a testi is. Ebből láthatjuk, hogy a hol csak Jézus mint gyógyító fellépett, legelsőbben is a beteg lélek állapotával ismerkedettmeg, az isten jóságába vetett hitet öntöttebeléjök és akkor annak nevében bűneik bocsánatáthirdette, mire igen gyakran gyógyulás vagy megkönnyebbül éM

s állott b e. Midőn tehát Jézus az ilyeneket ezen szavakkal szokta elbocsátani: „a te hited téged megtartott, eredj el békességge 1," Máté IX : 22.; Márk V: 34. ; Lukács VIII: 48. ennél igazabb és egyszersmind szerényebb kifejezéssel nem élhetett volna." „Látjuk hogyha a betegek hozzá, mint prófétához, következőleg csudatevőhöz hittel és fokozódott reménységgel fordultak, és ha különösen nyájassága és emberszeretete által megelevenültek, bizonyosan a csudákkal megfordítva történt volna a dolog, ha a hozzá folyamodók nagy sokasága közül például egy sem talált volna gyógyulást vagy időnként megkönnyebbülést. Ennyiben tehát Jézusnak csudatettei, azaz rendkívüli, a kortársak csudálatát felköltő eredmények a betegekkel szemben könnyen felfoghatók, nevezetesen, ha meggondoljuk, hogy az ily rögtöni izgalom tartós következményeiről a legkisebb tudomásunk sincs." „Jézusnak ezen sikeres működései bizonyságot tesznek tisztult felfo gásáról és emberszeretetéről, vagy ha ugy akarjuk kegyességéről, a menynyiben emberszeretet ós kegyesség egy; azonban tanának igazságát, vagy épen magasabb természetét épen nem b i z o n y i t j á k." A jézusi beteggyógyitások ilyetén magyarázatát, azt hiszem, mai nap már a biblia legorthodoxabb magyarázója is a megváltó méltóságához illőbbnek s egyszersmind a vallásos életre hatásosabbnak kénytelen elismerni, mint az azokban mágikus csudát látó régi felfogást. Magától értetik, hogy itt nem a tudományos exegesis szempontjából szólok, hanem arról, hogy mi helyes, mi vezet legsikeresebben célra gyakorlati tekintetben. A