Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1872-02-03 / 5. szám
annál több időt szentel a rejtélyesebb és legtávolabb eső korszakoknak, melyeknek kezdetleges mesés maradványai a földi paradicsom kapujáig látszanak terjedni. Nem sajnos-e tehát, midőn a történelmi kritika hiányában egész országokat vagy nagy területeket oly nevetséges előítéletekkel látunk kérkedni, melyeket a tudomány már régen legyőzött; de gyökereik oly mélyen rejtődznek a nemzetek életében, hogy fattyugarjaikat még századok múlva sem leszünk képesek kiirtani. Hogy azokat kiirthassuk, ezeket lenyeshessük, szükségünk van a történelem és egyik legélesebb ítésze az archaeologia irtókésére, mindenek előtt pedig arra, hogy mind a kettőnek nélkiilözhetlenségéről meggyőződjünk. Megvallom, hogy e téren megvan a kezdeményezés, és lassan-lassan némi eredmény is fog ezen irányban mutatkozni ; de mindaz, mit itt az ország központjában tehetünk, csak fércmunka, tökéletlen, gyakran valóban alaptalan tapogatódzás mindaddig, mig a mondottak valóságáról, és a történelem óriás missiójáról egytől-egyig minden néptanító nincsen áthatva! Megmondom miért? — A dolog igen egyszerű és könnyen megfogható. Az emberiség őstörténetének anyaga a földben rejlik, és rendesen a földmivelő nép által fedeztetik fel. A mit a szaktudós, csekély költségéhez mérve eddig, főleg nálunk, napvilágra hozhatott, alig érdemes a megemlítésre. A falusi nép tehát az, mely közvetlenül mindennapi foglalkozása közt, akaratlanul, sokszor nem csekély boszuságáva, szántó, irtó eszközei szétrombolása után bukkan a különnemü ismeretlen régiségekre! — És ezekkel mit tesznek rendesen és minden kivétel nélkül ? — A cserépedények, ha mindjárt egészen épen jőnek napfényre, átkutattatván, és a remélt aranykincsek bennök nem találtatván, irgalmatlanul földhöz vágatnak; a gyönyörű zöld burokkal ellátott réztárgyakat összetördelik vagy késeikkel karcolják, meg akarván tudni, valyon nem arany-e? — az aranydíszmüveket össze-vissza hajtogatják, a hasztalan üvegnek tartott drágaköveket összezúzzák és eldobják ; a talált érmeket, nem is gyanítván, mily nagy kárt okoznak a leletek szétszakításával, részletekben nevetséges olcsó áron adják el; — szóval, ugy tesznek, mint a tyúk, mely a gyöngyöt kikaparja és ismét a szemét közé löki! Es miért van ez mind így, és nem ugy, mint Európa müveit népeinél, hol minden talált edény vagy eszköz hazai tulajdonnak tekintetik, a nyilvános tárakba vitetik, hogy közszemlére kitéve mindnyájuk beszélő taneszközévé váljék ? A kik ezt eszközlik, nem az egyetemi tudorok, nem a középiskolai tanárok, nem : ezt külföldön a népnevelők, a falusi tanítók eszközlik, a nép legjobb, legtermészetesb barátai, jóakarói, tanácsadói. Nem egyszer hallom muzeumunkban, midőn egy csoport földmivelőt látok, kik a képes kalauzt kezükben tartván, az ismeretes tárgyakat bámulják, és kérdezem : barátim! van-e határotokban valami hasonló,? Hogyne volna uram; van ám, magam is nem egyszer találtam ilyesmit; de bizony földhöz csaptam, mint haszontalanságot eldobtam. Mit tud ilyesröl a szegény ember, hiszen mi tudatlan polgárok vagyunk! De most kérdem, ki mondja hát meg a tudatlannak, hogy ilyesminek is van becse, sőt nagy tudományos értéke? Önök uraim, kik a néptanitással foglalkoznak, világosithatják fel a földmivest, ki hacsak egyszer talált ilyesmit, mi az országos vagy megyei muzeumba fölvitetik, soha sem fog hasonlót elrontani vagy eldobni. Azt senki se mondja, hogy határában nincsen semmi. Van mindenütt, a hol figyelemre méltatják. — Nézzék csak a szíhalmi, a Koroncó-vidéki gyönyörű, fölötte becses tárgyakat! Ki tudott ezekről csak 4—5 év előtt valamit? Azt egy falusi káplán, ezeket egy falusi lelkész gyűjtötte össze. És ha még a pilini kincseket látnák Egyházas-Básthon ? Ki fedezte fel azok legnagyobb részét ? — Nem-e Nyáry Jenő Gyurkája, ki sem gymnasiumba, sem müipartanodába nem járt, de talán olvasní-irni sem igen tud ! Népnevelő barátim! Önöké közvetlenül a nagy missio a népet a föld gyomrában rejlő kincsekre figyelmeztetni! Nem az arany és ezüst egyedül maga az, mit keresünk, miből tanulunk ; a kő- és csonteszköz, a cserépedények és érctárgyak, mind tanulságosak, ha kezeikből tárlatinkba kerülnek. Nem kívánjuk, hogy a becses tárgyakat a muzeumnak ajándékozzák. Megadjuk az illő árt még a hasztalannak tartott cserepekért is, ha tanulságosak!'Erre, hogy figyelmeztessék az iskolásokat, kérjük mindinkább virulni indult tudományosságunk nevében. — Viszontlátásig ! Eómer Flóris. KÖNYVISMERTETÉS. „Jézus története és a keresztyén egyház eredete.4 4 A felsőbb népiskolák és a nép számára irta Y ö g e 1 i n Salamon, usteri lelkész. Fordította, s a tassi reformált egyház által építendő uj templom alaptőkéjének gyarapítására kiadta Dömötör Bertalan lelkész. A kik lelki üdvünk feletti aggodalmukban egyházi törekvéseinket azzal az insinuatióval támadják meg, hogy nézeteink a vallásos érzület lerontására vezetnek és hogy az uton, melyen mi járunk, épületes hitoktatás nem lehető, azok a fenncimzett könyvből nemcsak hogy az ellenkezőről győződhetnek meg, hanem sok olyan dolgot is tanulhatnak, melyet tudniok nem lesz érdektelen, de melyről eddigelé tán nem is álmodtak. Tanulságos lesz pedig ez olvasmány reájok nézve különösen akkor, ha erőt vesznek magokon az előszót, mely könnyen pártossá tehetné itéletöket, egyelőre meg sem nézni s átengedik leiköket elfogulatlanul azon benyomásoknak, melyeket Jézus tettei és beszédei, ugy a mint itt felfogva vannak, reájok tesznek. E felfogás szerint az evangelium lényegét képező vallásos eszmékben Jézusnak vallása, azaz azon
