Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-10-26 / 43. szám

meg annak ítéletét, mert a történet, Schiller szerint, a világitélet. A reformáció, ama nagy szellemi forradalom, mely az emberiségnek Róma habyloni fogságából való megváltására keletkezett, a 16. században oly mérvet öltött, oly kiterjedést vőn, hogy a protestáns, a hitkényszer ellen tiltakozó szellemnek, az igazság és lelki szabadság győzelmének a legmagasztosabb kilátásai nyilottak Európa minden népeinél. Semmi sem látszott többó e szellemi mozgalomnak ellentállhatni, az egyházat és államot tyrannizáló papságnak halála idő kérdésének tekintetett s a pápai intézmény mint kártyavár csak az első lökésre látszott még várakozni, mely azt ledöntse. Németország csaknem egészen az evangyéliomnak volt megnyerve, nemcsak az északi rész, mely népességének nagy többségével még mindig hozzá ragaszkodik, hanem a déli rész is. Nem volt ott többó nevezetesebb birodalmi város, mely a reformáció előtt kapuit fel nem tárta volna. — Hát az osztrák birodalomban ? Itt a császár, ki egyúttal spanyol király is volt, védte ugyan a hármas koronát viselő férfiút, mert ha őt saját .'óvárosában ostromolta is s vele Olaszországért örökös háborúba vala keveredve, politikai okoknál fogva mégis fenntartani szükségec

nek hitte; de az osztrák birodalom lakosságának túlnyomó többsége a reformációhoz szitok, nemcsak Cseh- és Morvaországban, hol a régi hussita szellem móg egészen ki nem :;ludt, hanem a többi német örökös tartományokban is. A városok ugy mint a földesurakkal biró falvak, a polgárok ugy mint a köznép elfordultak Romától ós hódoltak az uj szellemnek, mely az időn átfuvalott. Németországban a reformációnak sorsa eldöntve '.Úszott lenni, kivált miután az egyházi fejedelemségekben is, melyek azelőtt Rómának erősségei voltak, - ly férfiak állottak a kormányon, kik minden inkább valának, csak a papismus hívei nem. — Nem roszczabbul állottak a reformáció iigyei a többi országokban. A Németalföldet, Angolországot és a skandina-A iai királyságokat nem is említve, protestáns physiog-;omiát viseltek Schweiz néhány kantona kivételével, kengyel-, Magyar- és Erdélyországok ; Franciaország pedig, a pápaság főtámasza, több mint kót harmadrészben protestáns vala. — Mekkora remények dagaszthatták akkor a prot. népek kebelét ! Mily elrartdó kilátások az előre törő s megifjudott emberiségre nézve! Bizonyosan igy gondolkoztak akkor milliók : „a győzelem biztos, a visszaveretés többó lehetetlen, lehetetlen a mindenütt nyilvánuló közhangulatnál fogva ! A hol egyszer annyi világosság terjedt el, ott a sötétség urainak többó nincs befolyásuk, nincs hatalmuk". Valóban ugy állott akkor a reformáció Európában, mint egy fiatal, de győztes óriás, ki előtt az elaggott pápaság reszketve készült porba omlani. És mégis — az elaggott, elavult intézmény nem omlott porba, sőt soha sem reménylett hatalommal támadt fel újra. A mit senki sem tartott többé lehetségesnek, megtörtént, megtörtónt a 16. század második és a 17-iknek első felében. Németország fele, az osztrák birodalom csaknem öszszes lakossága, egész Franciaország mind vissza lettek hódítva a pápaságnak; s igy történt Lengyel-és Magyarországgal is. Ötven rövid év elégséges volt, hogy ama hatalom, mely életét móg csak a német császár és spanyol király kegyelmének köszönhetó, ismót hatalmasan és rettegtetve emelje fel agg fejét s porba tiporja ama szellemet, melytől még nem régen oly nagyon reszketett, s mely előtt összeroskadni készült. Hogyan, kérdhetjük joggal, hogyan volt az lehetséges ? Micsoda hatalom volt képes minden emberi számítást és reményt igy kijátszani ós meghiúsítani ? a világon eláradozott világosságot igy eloltani ? a magasztos kilátásokat nyitó haladásnak igy gátat vetni és útját állani ? s az emberiség felszabadult szellemét ismót rabigába fojtani ? E hatalom a jezsuita-rend volt. Eleinte magában Rómában sem lett előzékenyen fogadva, oly nagy volt a levertség, hogy segélyre is alig mertek móg reményieni. Lassanként azonban tekintélyre vergődött s rövid idő múlva az ellen reformáció élén látjuk állani s majd a világot kónye-kedve szerint kormányozni. Rajongva és mégis hideg számító észszel kezdé hódító hadjáratát. Megkezdé mint egy önmagában szorosan összefüggő, jól szervezett és szigorúan fegyelmezett hadtest. Megkezdé mindenekelőtt az által, hogy a katholicizmusba szilárd rendszert hozott be, hogy a régi egyháznak elszórt híveit egy egységes akaratnak alája vetette, hogy abból kizárt mindent, a mi ezen akaratnak feltótlenül meg nem hódolt. Ezen munkát végzé a jozsuitizmus a tridenti zsinaton, mely a kath. egyházból minden eltérő véleményt és irányt mint veszedelmes élesztőt kiürített. Csak a szigorúan római színezet lett megtűrve. Ez volt az első lépés. Midőn ez végrehajtatott, lőn kiadva a jelszó a támadásra. Főfigyelmököt forditák azokra, kik Rómáról