Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1872-10-26 / 43. szám
mit sem akarlak tudni s hallani, a protestánsokra. S valóban csodálni lehetne a jezsuiták erélyót és kitartását, melylyel céljuk felé törtek, ha e cél oly rut ós utálatos nem volna. A hol csak egy kis rés kinálkozott számukra, behatottak azon minden ravaszsággal és kitartással s a hol visszaverettek is, mindig újból s mindaddig tettek kísérletet, mig be nem jutottak s be nem fészkelték magukat. Jellemző s azért emlitetlenül nem hagyható a harmadik jezsuita generálnak Borgia Ferencnek azon beteljesedett jóslata : „mint bárányok sompolyogtunk be, mint farkasok fogunk uralkodni, mint kutyákat fognak bennünket kiűzni, mint sasok ifjudunk meg majdan. * A jóslat mind a négy tétele beteljesedett. Mint bárányok, álnév alatt és álöltözetben belopóztak a fejedelmek udvaraiba s az uralkodókat tudományuk s eszélyes modoruk által megnyerve velük csak hamar megértették, mily előnyök nyílnak számukra, ha Rómával szövetkeznek a protestantizmus ellen, mely ugy is — azt mondván — „nem egyéb mint rombolás, mely az oltárnál veszi kezdetét s a trónnál végződik." Azután befolyást szereztek az egyházi méltóságok, püspökségek és szerzetek főnökeinél, hol az nem sikerült, kieszközölték az elmozdítást vagy felköltöttók a hierarchiai szellemet, a méltóság és hatalom utáni vágyat. Hatalmukba kerítették azon állásokat, honnan közvetlenül hathattak a népre, alapitottak iskolákat, elfoglalták a tanszékeket, hozták a rokonszellemüeket a papi állomásokra s mind ebben oly ügyességgel jártak el, melyhez hasonlóval még scha senki nem dicsekedhetett. Minden meg lett kísértve, a mi által a kedélyeket megnyerhették. A művészet és tudomány köreiben, mint ezen szellemi tényezők barátai ós ápolói mutatták be magokat s tudtak imponálni is. A rogyogó szónoki tehetségre, az isteni tisztelet szemkápráztató berendezésére, az egyház zenéjére — egy szóval tekintettel voltak mindenre, a mi által befolyást szerezhettek. Jól ismerte őket II. József, a XVIII. század ama felvilágosodott nagy szelleme, midőn őket igy jellemzé: „Németországban mandarinok voltak, Frankhonban akadémikusok, udvaroncok és gyóntató atyák, Spanyolországban a nép grandjai, Paraguayban pedig királyok." S mind ez azért, hogy befolyást szerezhessenek. S szereztek is, mert megnyerték a kedélyeket először önmaguknak, azután pedig azon ügynek, melynek szolgáltak. Rövid idő múlva mint a fejedelmek mindenható titkos tanácsosait látjuk őket működni. Lépésről lépésre foglalnak tért ; észrevétlenül, de biztos kiszámítással haladnak előre, s midőn végre oly állást vívtak ki maguknak, honnan a helyzetet kormányozhatták, akkor fel is használták a hatalmat és befolyást, melylyel bírtak s nem rettentek vissza, nyilt erőhatalommal is fellépni azok ellen, kik önként meg nem hódoltak előttük. Hány országban lett a protestantizmus erőhatalommal elfojtva! Hazai prot. egyháztörténetünk nem egyéb mint az erőszaktételeknek hosszú láncolata. Egész köteteket lehetne erről tele irni. De a legnagyobb s legmegbólyegzőbb erőszaktétel a 30 éves háború volt, melynek sötét tüze nemcsak Németországot hamvasztotta el, hanem hazánkat is lángba, vérbe borította. Oly hódítási hadjárat vala ez, melyhez hasonlót a világ még nem látott. S ez ugy hiszem, eleg bizonyíték arra nézve, hogy a jezsuitizmus sokkal nagyobb hatalom, mint sokan hiszik. (Vége következik.) Csiskó János, kassai evang. lelkész. Egy öreg- lelkész tapasztalatai a gyakorlati lelkészet mezején. Irataimat rendezve, azok között találtam egy jegyzetet, mely ugyan tudományos értékkel nem bir, de gyakorlati haszna van; mert egy közel 34 évi tapasztalatnak gyümölcse a gyakorlati lelkészet mezején. Az alább következő jegyzeteket néhai Szászi István volt nagyszékelyi lelkész tette papírra; jónak láttam e néhány sort nyilvánosság elé bocsátani, hogy ezáltal részint némi szolgálatot tegyek az ifjabb lelkészeknek, részint hogy némi anyagot szolgáltassak annak kezéhez, ki egykor vállalkozni fog egy eredeti magyar papi gonddal megajándékozni szegeny prot. irodalmunkat. Sajnos 's igazán elszomorító dolog reánk magyar protestánsokra, hogy annyi jeles prot. lelkészeinK voltak a múltban, és vannak a jelenben, kik híven tettek és tesznek a gyakorlati lelkészet mezején, de azért alig van irodalmunkban egy mű is, mely az e téren szerzett tapasztalataikat hozná nyilvánosság elé. Pedig egy lelkiismeretes lelkésznek mily gazdag lehet élettapasztalása, ha 25—30 évig terjedt működése; mennyit tanulhat ebből egy ifjú ember, ki e nagy fontosságú pályára határozta el magát. Szomorú dolog, hogy irodalmunkban alig találunk kimerítő önéletiratokat (autobiografie) ; a német irodalom e tekintetben is mily gazdag, mily tanulságos. De nem szaggatom fel a sebeket, sok mulasztásunk volt és van a múltból, de szebb jövő küszöbén állunk ; magyar protestáns irodalmunk ébred álmaiból; érdeklődés kezd mutatkozni, talán e tekintetben sem lesz okunk nemsokára a panaszra. De lássuk Szászi István jegyzeteit:
