Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-09-14 / 37. szám

E nyakunkra nőtt feladat minden oldalú megoldását siettetni lesz tehát nagyméltóságodnak elsőrendű teendője, melyre ugy európai színvonalon álló széleskörű miveltsóge, mint szabad szellemű világnézete által nagy mórtékben hivatva van. Mig ez meg nem történik, a közoktatási miniszter folyvást azon dicstelen szerepre lesz kárhoztatva, hogy a vallásfelekezetek kényes kérdéseiben a törvényhozó testület helyett a gesztenyét a parázsból ő kaparja ki, mi müködésót nem csak nehezítené, de elóbbutóbb egészen sikertelenné teendi. Az első komoly lópós, melyet magas hivatása betöltésében tenni fog, éreztetni fogja nagyméltóságoddal, hogy mai időben Magyarország miniszterének lenni többet jelent, mint taposott uton tovább haladva, tárcája íolyó ügyeit vezetni; a mai magyar miniszternek az initiativa bátorságával kell bírnia, hogy megelőzze a nehézségeket, melyek félben levő szervezkedésünk mellett a viszonyok összeütközéséből minden lépten-nyomon jelentkeznek. S mi, kik nagyméltóságodat még abból a korból ismerjük, midőn Ön nemzeti ébredésünk átmeneti szakában Eötvös, Szalay és Csengery szövetségében síkra mert szállani a hagyományos politika ellenében, az akkor perhorrescált mai irány mellett, percig sem kétkedünk, hogy mai állásában, mely a pártok fölébe helyezi, sem fog hátrálni ott, hol a haza jövendőjének gyökeres javítás általi biztosításáért akármily felekezeti érdekkel kellend küzdtórre lépni. De tegye azt nagy mól toságod minél elóbb, biztosítsa cselekvési függetlenségét, mielőtt alkotáshoz fog, mely annak hiányában üdvös eredményre s állandóságra nem számíthatna, s tapasztalni fogja, hogy azok közt, kik törekvéseit támogatják, valamennyi mérsékelt ember lesz, kik nem hiszik, hogy a bölcseség a migukat túlélt igónyek erőszakolásában rejlik. A nemzet megvárja Eötvös vér és lélek szerinti rokonától, hogy tudjon merészelni a felismert igazságért. Ballagi Mór. A jezsuiták. A jezsuitákról irni mai napság mindenképen háládatlan munka. Kicsépelt thema ez, mely egyiknek nem kell liberalismusból, másiknak épen ellenkező szempontból. A liberálisok, kik a társadalmat az egyénért hiszik lótezni, az egyén elsajátithatlan, legszentebb jogának pedig a vallásszabadságot vallják, a jezsuitismus elleni harcban elvtagadást vélnek látni, a nem liberálisok pedig ellenkező világHézletnek hódolván, eo ipso a jezsuiták barátai, ezek törekvéseit pártolják. Mily balgaság vallást emlegetni ott, hol jezsuitismusról van szó! A jezsuitának annyira nincs vallása, hogy Istene sincs. A jezsuita nem ismer maga felett akaratát intéző más urat, mint rendjót; a rend pedig nem ismer más feladatot, mint hogy az emberiséget oda terelje, a hol volt, midén Arbuez Póterek ós Torquemadák intóztók a nemzetek sorsát. A jezsuitának a vallás oly matéria vilis, melyet a körülmények szerint használ fel. Ö ismeri hatalmát azon feuséges érzésnek, inely a föld szülöttjót ellenállhatlan hatalommal fölfelé vonzza s bensőnkben a sursum cordát hangoztatja; de a jezsuita az emberiség e legszentebb aspiratióját önző céljaira kizsákmányolni törekedvén, a maga rendjót teszi az isteni akarat csalhatatlan tolmácsává, és oly Istent kiván imádtatni, ki az emberinem történetében nyilvánuló erkölcsi világrendet felforgatja. Ennek ellenében mi, haladni akarók, azt hiszszük és valljuk, hogy nem azért oltotta Isten az emberek keblébe a legkülönfélébb erőket ós képességeket, hogy egy önző rideg rendszer szolgálatában elnyomatni, vagy buta babonaság által elferdittetni lássuk, hanem, hogy azokat magunk ós az emberinem javára, szabadon kifejtsük és megalkossuk amaz erkölcsi világrendet, melyről elmondatott : „Die Weltgeschichte ist das Weltgericht." S e v.á.^/'let & jezsuitarend felett három század lefolyása aiatt, most negyvened izben nyilatkozott, midőn legközelebb Poroszországból újólag száműzték, nem a vallott hitelvekért, mert hisz Poroszországban a vallásszabadságot törvóny biztosiíja, hanem azon társadalomellenes törekvésekért, melyekkel a józustársasági atyák százados tapasztalatok szerint, hova lábukat betették, vészt hoztak, ugy, hogy korunk legnagyobb katholikus irója Döllinger, kit három óvvel ezelőtt móg az egyházi atyák sorába tettek, reájok a keleti közmondást alkalmazta : „a hová a török lép, nyomán nem nő fii többé.0 Hogy a mondottak igazságáról meggyőződjünk, elég egy futólagos pillanatot vetnünk az újkor azon állmaira, melyek ügyét jezsuiták intóztók, s azok-