Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-08-31 / 35. szám

PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. Szerkesztő- és Kiadó-hivatal: Mária-utca 10-dik sz,, első emelet, Előfizetési dij: Helyiben házhozhordással s vidékre postai küldéssel félévre 4 frt., egész évre 8 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. Hirdetések dija : 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásnál 5 kr., egyszeriért 7 kr. sorja. — Bélyegdij külön 30 kr. ® A protestantizmus életszüksége hazánkban, i. A „Prot. Egyh. és Isk. lapok" legközelebbi számában egy cikk jelent meg Litkei Péter aláírással, mely a magyarországi protestansegyiet fogadtatását mutatja be a tiszamelléki, dunamellókí és tiszántúli egyházkerületi gyűléseken. Mellőzve most e fogadtatás kedvező vagy kedvezőtlen következményeit a magyarországi protestansegyiet jövőjére nézve : arra akarok röviden reflektálni, a mi az emiitett cikkben végeredményként kimondatik. Cikkíró egy igen találó hasonlatot vive keresztül az óra és a keresztyénség között, végül azt kérdezi: a tisztítás és a helyreigazítás nagy munkájánál „ama fontos kérdés döntendő el, hogy váljon az ütőt igazitsuk-e a mutatóhoz, vagy a mutatót az ütőhözSe kérdésre azonnal feleletet adva, folytatja: egyiket sem a másikhoz, hanem igazítsuk mindkettőt az időhöz. Ezen működésünkben pedig szabályozónk, regulatorunk a hazai protestantizmusnak kebelében kifejlődött egyik irány se legyen, „hanem az igazán mutató napóra: a minden nyomás és kényszer nélkül, tisztán ésszabadonösszeállitott zsinat többségének véleménye." Egyházi viszonyaink rendezetlenségét, vallási életünk ziláltságát tekintve, aligha mutathatnánk égetőbb kérdésre, melynek megoldásától protestáns népünk nyugalmas élete, biztos fejlődése függ, mint ez. Nem lehet, nem szabad ily nagy horderejű kérdéssel szemben hallgatnunk, mert ez a legnagyobb érdektelenség és közönyösség jele lenne, mely miatt az utókor súlyos vádja méltán illethetne bennünket. Felemeljük tehát szavunkat a kötelesség szent érzetétől és az ügy buzgó szeretetétől áthatva és szellőztetni kezdjük a kérdést, s ha egy-egy helyen elragadja talán tollúnkat a keserűség s leplezetlenül mutatunk reá a baj okára, s azon egyetlenegy eszközre, melylyel orvosolható : ne minket vádoljanak, hanem a súlyos helyzetet, mely kényszeritőleg facsarja ki belőlünk a szemrehányást ós komoly intést. Nem tartozunk azok közé, kik feltétleu bálványozó! a múltnak; kik nem élve át abban a mindennapi élet ezer és ezer apró bajait, csupán dicső magasztos vonásait látják s szüntelen azok mellett kardoskodnak, azokat dicsőitik, magasztalják a jelenkor és vívmányai hátrányára ; kik a mai század jogosult küzdelmei közepett hitüket veszítik a siker, a győzelem iránt. De^bár nem tartozunk is az ilyenek közé, mégis lehetetlen, hogy bámulattal ne hajoljunk meg a múltnak bizonyos nemes vonásai és erényei előtt, s a fájdalmas érzés egy neme ne törjön ki belőlünk, midőn e tekintetben összehasonlítást teszünk a mult és korunk között. Hazánk s közelebbről bennünket érdeklőleg egyházunk történelméből hozok fel példát fentebbi szavaimnak nem annyira bebizonyítására, mint inkább méltatására. Egyháztörténelmüuk a magyarhoni protestantizmus keletkezésének első korszakából oly sok egyszerű, s mégis annyira megragadó, nemes alakot tüntet fel, a vallás szent ügyéért, a lelkiismeretbeli szabadságért vagyonát, családi tűzhelyét, életét kockáztató egyházi és világi férfiak alakjait, hogy a 19-ik század teljesen blazírt gyermeke az, ki e nemes példákon fel nem melegül s azokért nem lelkesül. Félretéve minden elfogultságot és előítéletet korunk iránt, vonjunk párhuzamot e történelmi mult dicső képei s a jelen korban tapasztalható sajátságok kö zött, s lehetetlen lesz be nem látnunk amaz óriási fölényt, melylyel a mult kimagaslik korunk felett a 69