Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-08-31 / 35. szám

vallásos lelkesedés , önfeláldozás terén. Szinte látom, előre látom, hogy sokan gúnyosan mosolyognak e szavaimra s azt mondják magukban: ama szent buzgóság, lelkesedés, önfeláldozási készség, mely atyáinkat áthatotta, megvan bennünk is, a mai kor gyermekeiben, de mig a múltban a vallási türelmetlenség ádáz fegyvere zaklatta őket s nemes erényeik ennek nyomasztó hatása alatt mind jobban és jobban kidomborodtak : addig korunk bókós szelleme ós iránya nem igényli, hogy kifejtsük lelkesedésünket, feláldozzuk magunkat. Ágyút nem foglalhatunk el bókós időben, a vizből nem menthetünk ki senkit, a mig bele nem ugrott valaki. Sok tekintetben igazuk van azoknak, kik igy gondolkoznak; de egy tekintetben még sincs igazuk, hanem csak az igazság látszatával ámítják magukat. Nem kivánjuk mi, hogy bókós időben ágyút foglaljanak nemes lelkesedósüknek és önfeláldozási készségüknek jelét adandó; nem kivánjuk, hogy a vizből mentsenek ki valakit, midőn be sem ugrott. Mi csak azt kivánjuk, hogy az atyáktól öröklött nemes példát követve, hazánk protestáns egyházának minden gyermeke tegye meg azt, mit egyházának, mint ódes anyjának órdeke megkiván; tegye meg azt, mit kora teendőül szab elébe. Mert ez az a tér, melyen nem állja ki a versenyt korunk a múlttal, ez a válaszfal, mely elkülönít bennünket a lelkesedós ós önfeláldozás dicső korától. Őseink, mint a történelem lapjai mutatják, kószek voltak az üldözés, nyomor, gályarabság, halál rémeivel szembeszállaui, mert szent kötelességül tűzte ezt elóbük koruk türelmetlen szelleme; de mi váljon eleget teszünk-e korunk követelmény einek ? Megfelelünk-e csak rószben azon feladatnak, melynek korunk szellemében való sikeres megfejtése osztályrészünk ? Igyekszünk-e egyházunk állapotát , vallási életünket az időhöz idomítani? Tegye szivére kezét mindenki s ha igennel felel : fájdalmas érzések között mutatok egyházi életünk ziláltságára, a vallás iránti közönyössógből származott hitetlensógre, melyek mind fennen hirdetik annak ellenkezőjót. Tannak ugyan — hála istennek — kivételek; vannak egyesek, egyletek ós társulatok, melyeknek működése megfelel korunk követelményeinek ; lankadatlan buzgalommal, nemes lelkesedéssel s kitartó erőfeszítéssel dolgoznak egyházunk felemelésén, zilált állapotának rendezósón, a vallás iránti érdekeltség felköltósén; de ezeknek működése nem teremtheti meg a szükségelt eredményt, mert a többsóg egy része közönynyel tekint reá, a másik része pedig akadályokat gördít elébe. Tisztelet [e kivételeknek, de megróvás, súlyos, nehéz vád illeti azokat,^kik nem látják át vagy nem akarják átlátni a nemes törekvést s csökönösen megállván egy helyen, nem akarnak haladni a cól feló, melyet ámult tűzött elóbük s korunk követelménye szentesitett. Őseink eleget tettek a nagy munkának, melynek keresztül vitele a korukbeli hazai protestáns egyháznak óletszüksóge volt. Elvérzettek, hősiesen vérzettek el, s aláfolyó vórcseppeik keltek uj életre, mert ami az ily szent küzdelmekben a legfőbb : egyetértés hatotta át őket. A jézusi szeretet melegénél olvadtak egybe. Eme égi tüz kitisztított sziveikből minden önzést, mellókes érdeket: a vallás szent ügyónek együttes erővel való felkarolása lebegett előttük. És váljon megvan-e ez bennünk, közöttünk ? Nézzünk csak magunk körül, vizsgáljuk egyházi életünket közelebbről. Bebizonyult tény, melynek valódisága felől a mindennapi tapasztalat kétkednünk nem enged, hogy hazai protestantizmusunk kebelében az utóbbi évtizedek alatt oly közönyösség, érdektelenség ütötte fel fejét, mely mólyen elszomorit minden komolyan gondolkodó ós vallásáért lelkesülő protestánst. E közöny ós érdektelenség nem magyarázható ki a magyar nóp jelleméből, mert ez ópen ellenkezőleg arról tesz bizonyságot, hogy a magyar nóp tud vallásáért lelkesedni és áldozni. Történelmének sok lapján van megörökítve e jellemvonása. De igenis kimagyarázható egy ferde fogalomból, mely ellenállhatlan büverővel terjed s mindinkább többeket hódit meg. Idegen, nem természetes gyümölcs ez, az affektált nyegleség gyümölcse, mely hiu elbizakodottságban azt hiszi, vallásra nincs szüksége; mely nem képes felemelő, átalakító hatását átérezni, s annak buzgó tevékenységben kifejezést adni. Ez a vallási közöny alapja. A fentebb kifejtett alapon létrejött közöny elterjedését nagy mérvben elősegítette, sőt elősegíti folyvást a hitegység hiánya; nincs meg a közös zászló, mely körül nyugodt lólókkel, a meggyőződés mindent átható erejével csoportosulhatna mindenki. Ha az épület, mely a számos családnak oly sok óven át adott lakhelyet, düledezni, omladozni kezd, javítani kell rajta. Az idő vas foga által elpusztított szárnyait le kell rombolni, hogy ujabbak és biztosabbak emeltessenek helyettök. Ez az eszó-