Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-06-22 / 25. szám

tökéletesebbet, észszerűbbet kívánni elég- vakmerőnek érezte magát. Ott van Rothe, tessék annak elolvasni theologiai ethikáját, melynek két első kötete 1845-ben jelent meg, ebben vau letéve az u j i r á n y hitvallása; és nem nyíltan ad-e itt Rothe kifejezést azon meggyőződésének, hogy az egyház mint hitközség, elébb utóbb meg fog szűnni, vagy is elébb állami, azután egyetemes emberisógi hitközséggé fog átváltozni, ós ekkor azután mitévők leszünk ? Igy beszélnek, ekóp jajveszékelnek jámbor orthodoxaink; hiába mondja nekik Schenkel, hogy a protestantizmus dogmatikai korszaka lejárt, s az or< tliodox dogmatiztnus teljes felbomlásnak indult, ők nem akarnak látni ós hallani semmit; a század legnagyobb szellemeinek intésére, figyelmeztetésére mit hederítenónek ők ?! Mi pedig azt mondjuk, hogy a magyarországi protestánsegylet megalakulását ép azon körülmény tette szükségessé, hogy a magyar protestantizmus kebelében igen sokan vannak a hivatalosak, de kevesen a választottak. Boldog Isten! mi lenne a világból, h a a szenteskedő orthodoxia vészharangjai visszatartóztatnák a jobbakat a haladás és a szabad tevékenység ösvényének követésétől ; ha nem lennének alkotó góniusok, kik teremtői bátorsággal állnak a dolgok élére, s valódi vallásos hittel keblükben látnak a munkához, bizva istenben, s az evangyóliom eszméinek uj világot alkotó erejében ós hatalmában. A mi Rothónak, orthodoxaink által hangsúlyozott azon állítását illeti, hogy az egyház a feloszlás stádiumába jutott, erre nézve határozottan kimondjuk, hogy az egyházat mint községet, ha Rothe százszor mondaná is, az emberiség soha nem nélkülözheti. A vallás, mint az emberiség szellemiségének kulminációja, örökóietre van hivatva a szellemfejlődés folyamában; mig ember ól, érez ós gondolkodik a földön, mindig lesz annak egyháza, hitközsége, temploma; lesznek ének- és imaköltők, kik a vallásos költészet varázsával, a népek vallásos érzelmeit ékes versekbe foglalják, s az emberiség szellemét legmagasztosabb szárnyalásában az egek felé irányozzák. Mi képen alakulnak az egyház ós állam közti jogviszonyok, azt még most megmondani bajos volna; annyi bizonyos, hogy az egyházi állapotok javulását, szerintem, magától az egyháztól, az egyház hivatott közegeitől, a lelkészektől lehet várni és remélni. Bizonyos, hogy az egyház és állam közti viszonyok kedvezőleg csak akkor fognak megoldatni ós rendeztetni, hogy ha az egyház is a népek társadalmaival karöltve megy elő a haladás ösvényén, s intézményeinek, korszerű javításában, alakításában nem fog fenhagyni semmi kívánni valót. Arra várnunk, hogy majd az államhatalom, vagy tudja isten kicsoda, fogja a kor kívánalmai szerint rendezni a mi egyházi viszonyainkat, s nekünk egyéb teendőnk sem lesz, mint a modern elvek alapján létre jött egyházi ós valláserkölcsi életviszonyok rámájába bele illeszkedni : erre várnunk nem tenne egyebet, mint lemondani legszentebb hivatásunk, kötelmeink teljesítéséről, s oda vetni anyaszentegyházunk legdrágább érdekeit az esélyek játékának. Elhárítani az akadályokat a haladás útjából; vallási intózmónyeinket, egyházkonnányzatunk összes reudszerót a modern elvekért lelkesülő kor kívánalmai szerint rendezni, alakítani s ez irányban közérdeklődést, figyelmet költeni; a szellemeket a tótlen jóhiszeműség félretevósével üdvös aktivitásra tüzelni : ez a megalakult magyarországi protestánsegylet egyik lényeges feladata. Es nézetem szerint, rombolási irányzattal, csakis azok vádolhatják a protestánsegyletet, akik azon nagyszerű feladatot, melyet a protestantizmusnak a történelem folyamában s a közmiveltsóg érdekében megoldania kell, át nem értették, s, annak a népek családi, polgárzati ós társaialmi életére való hatását, jelentősógót, hordereját egyáltalában fel nem fogták. Akik a protestantizmusban egy magasabb szellemvilági elv lüktetését nem látják; akik szerint a vallás csak bizonyos sarkalatos hitigazságok, konfeszsziók megállapításában ós elliivósében áll, azok, meghiszem, hogy a protestantizmus tovafejlődósét sürgető reformkérdéseknek még csak feltevésétől is ugy irtóznak, mint az ördög a tömjéntől. De mi, kik a vallást összes életviszonyainkat átható princípiumnak tartjuk, a stabilizmus azon álláspontján meg nem maradhatunk. Nekünk, még a templomok buzgó látogatása mellett is oda kell hatnunk ós működnünk, hogy egyházunk hiveit a vallás élő lelke, azon dicső szellem éltesse és hassa át, mely az ős-egyházalapitókat fenséges utaikon a kitüzütt célhoz elvezérlé. Es már épen ez a szellem az, melyet a konfesszionalizmus sem felébreszteni és fentartani, sem a népek társulati életében ki hatóvá tenni nem képes.