Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-06-15 / 24. szám

nagy ostentátióval politikai s egyházi köpenyforgatásaimnak szeretne bélyegezni. Igen, de Révész ur következetlenségemnek még más, nyilvánosabb tényét is hozza fel, i'urz szent történelmének általam eszközölt kiadatását. No, ez már tagadhatatlan tény, Kurz szent történelmét Fabó barátom fordításában csakugyan én adtam ki; csakhogy engem e tény semmi más tekintetben nem illet, mint annyiban, hogy én adtam meg az árát, elvesztvén a szerencsétlen vállalatban néhány száz forintot. Mert ami a vád velejét illeti, Révész ur jelen volt a tanácskozásban, melyben Kurz kiadatása el lett határozva s igy ő csakúgy tudja, mint ama tanácskozmánynak minden más jelen volt tagja, hogy én körömszakadtig a Hagenbachhal congeniális Reussnak „G-eschichte des neuen Testamente3a

cimü munkája mellett voltam; de a többség leszavazott s nekem bele kellett nyugodnom a jeles szerkezetű, de épen irányánál fogva ellenemre volt tankönyv kiadásába. Kinyomattam tehát a munkát 1500 példányban, bele fektettem a Hagenbachért befolyt 500 forintot, hozzá magaméból előlegezve vagy 400 forintot s elszállíttattam az egész kiadást a nyomdából egyenesen Osterlamm K. könyvárus úrhoz, hol néhány eladott példány híjával ma is ott hever; mert, miután ugyanakkor e munka Ráth Mór ur kiadásában is megjelent, még pedig a magyar geniushoz alkalmazott átdolgozásban, a mi kiadásunkból, amint tudom, annyi példány sem adatott el, hogy abból a könyvkötői költséget lőhetett volna fedezni. Igy aztán én pénzemet vesztettem, a theologiai könyvtári vállalat megbukott s most még ráadásul előáll Révész ur s ellenem e dologból tőkét akar csinálni jellemem befeketitósére. Ugyan érdemes volt egész multamat felkutatni, hogy sokat hányatott életemből ellenem ilyes haszontalanságokat hozhasson szőnyegre. És hogy s mily ügyetlenül ejti e nem tisztességes munkát! Nem tudván gyűlöletét palástolni, minden sor, minden szó csak ugy rámutat a tisztatalan forrásra, melyből a közönség ítéletét félrevezető színezéseit meriti. Hiába, minden szenvedélyessége mellett is Révész odáig nem jutott még, hogy a nem neki való denunciansi mesterséget szerencsével űzhesse.* Nem is lehet, hogy tiszta tudomása legyen Révész urnák, hogy mily szégyenletes dolgok azok, amikre ét az ő féktelen szenvedélye elragadta. .Határozottan merem állítani — mondja a 182-ik lapon,— hogyha ő (mármint Ballagi) folyvást országgyűlési képviselő maradhatott volna, amiként akart, ós hogy ha ő folyvást az ellenzék vagy baloldal soraiban maradt volna, amiként nem akart: akkor nem lettem volna ő előtte s az ő bajtársai előtt, Révész Bálinttal s általában a tiszántúli egyházkerület több fórfiaival: orthodox, ultramontán, jezsuita, reakcionarius stb., hanem lettünk volna: Isten tudja, mily dicső férfiak !" Ugyan mi nevet adjon az ember az ilyen beszédnek, melyben az ész nélküli badarságot csak a véghetetlen malitia (malitia est versuta et fallax ratio nocendi. Cic.) múlja felül, melylyel, hogy személyemet közutálat tárgyává tegye, a vele való viszálkodásba oly dolgokat és személyeket kever bele, amikre és akikre a köztünk fenforgó vitában soha nem is gondoltam, nemhogy egy szóval is emiitettem volna. - Honnan, melyik tettemből, szavamból vagy csak eélzásomból mentette Révész ur, amit oly határozottan mer állítani ? Vagy csak ugy találomra ujjából szopta ezeket a dolgokat ; de hát meg akkor is, ha politikai apostásiám bebizonyított tény volna is, mi köze van a bal- vagy jobboldaliságnak a mi egyházi ós iskolai vitáinkhoz ? továbbá: mikor mondtam ón „Révész Bálintot s általában a tiszántúli egyházkerület több fór fiait" ultramontánoknak, jezsuitáknak, reaktionáriusoknak ? Ha valakinek azt mondom : vigyázz lépéseidre, mert az ultramontanismus nyomodban van, eljárásod az ultramontánok malmára hajtja a vizet, akkor ném hogy ultramontánnak mondanám, hanem ellenkezőleg épen azért ígérek szavamnak hatást, mert fölteszem az emberről, akinek szólok, hogy semmitől sem irtózik jobban, mint az ultramontanismustól. En Révész Bálintot, mint humánus embert ós buzgó protestánst tisztelem becsülöm, s ellene semmi más kifogásom nincsen, mint hogy hivatalos kötelességeivel nézetem szerint körülbelül ugy van, mint volt hajdan a bécsi hadi tanács harci terveivel, fődolog volt, hogy minden a hagyományos tactica szabályai szerint történjék, a sereg osztán akár el is veszhetett, mindegy, csakhogy a copfszerü kötelesség meg volt téve. Iveket kellene tele irnom, ha mindazokra meg akarnók felelni, amiket Révész ur szokott nagy hangú pathosával és oly nyomatékkal elbeszél, mintha csupa magától érthető nyilvános igazságokat mondana, amikhez szó sem fór. — Igazi agyafúrtsággal nekem ront mindenért és minden szavamban, minden