Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-06-08 / 23. szám

Az egyliázi népéneklés hanyatlása honi ág. hitv. ev. egyházunkban s néhány inditvány ennek emelése érdekében. Jelen soraim megírására legújabb indokul szolgál a Haan Lajos csabai lelkész ur által az ág. ev. hivek számára összeállított magyar énekeskönyv megjelenése, melyre vonatkozólag, különösen annak zenei oldalát illetőleg^ e lap 19-ik számában elmondtam észrevételeimet. Kitűzött tárgyamhoz térve, önkénytelenül eszembe jutnak Natorp szavai, melyeket az egyházi éneklés javítása ügyében egy német tartományi zsinathoz még 1817-ben intézett s ily kérdésekben kiálta fel : A legtöbb vidéken mivé lett egyházi éneklésünk ? Hol vannak azon egyházak, melyek azon szép egyházi dallamok számát, melyekkel bírunk, magok közt ápolva fentarják ? Hol azon egyházak, melyek ezeket énekelni valósággal értik s képesek ? Hol találunk énekvezéreket, kik az éneklést magasabb tudományos értelemben vezetni és orgonistákat, kik ezt jó, valódi becsű zenével kísérni, s ez által emelni képesek ? Hol azon intézetek, melyek az egyháznak kellő készültségi! kántorokat és orgonistákat képeznek ? Hol azon iskolák, amelyekben az egyházi éneklés helyesen s rendszeresen taníttatik ? Hol vannak azon lelkészek, kik az egyházi éneklés müvelését szivökön hordják ? Hol azon theologiai iutézetek, melyekben a jövendőbeli lelkészek nemcsak a liturgiái teendőkben képességet, hanem az egyházi énekügyben is kellő beavattatást nyernek ? stb. Ha mi is ezen kérdések mindegyikét higgadtan fontolóra veszszük, feleletünk á-alában csakis szomorú hallgatás lehet, Mert minő haladást tapasztalunk az egyházi éneklés terén, erről tanúskodnak saját énekeskönyveink, melyeket használunk, értem itt különösen a tót „Tranoscius"-t és a dunántuli egyházkerület által közrebocsátott magyar éneke'skönyvet, melyek egye^s énekek kivételével ódon nyelvezetök, gyakran triviális költészetüknél fogva nem a jelenlegi korba valók. Ehez járul még, hogy dacára az énekszámok nagy halmazának, nagy tárgyhiányban szenvednek úgyannyira, hogy a lelkész, a beszédére vonatkozó ének választásánál sokszor kínos zavarba jön. Ezen könyvekben a dallam-feliratoknál egész zavar van, amennyiben gyakran irodalmilag önálló dallaminul nem ismert dallamokra van hivatkozás, másutt pedig törzsdallammal biró énekeknél más párhuzamos dallam feliratát találjuk. Ezen hibát láthatjuk különösen a tót„Tranoscius"-bau, a hol is gyakran van dallamhivatkozás egy bizonyos énekre, mely nem képezvén törzsdallamot, ismét hivatkozik egy másikra, ez egy harmadikra s igy megy az még sokszor tovább is Igen sok ének van a németből fordítottak között, melyben az eredeti versmérték nincs szigorúan követve, gyakran egyes strófák még több sorral is bírnak, mint az eredeti, de azért ezekre a német dallam használtatik igeu természetesen néha egyes hangokkal, illetőleg sorokkal is bővítve vagy rövidítve. Pedig ha átvizsgáljuk ónekeskönyveinket, tapasztalni fogjuk, miszerint a legszebb dallammal ellátott énekeink majd mind német eredetűek, de ezek dallamai legtöbb esetben már annyira el vannak ferdítve, hogy alig lehet belőlök az eredetit felismerni. Ennek egyszerű oka csak abban rejlik, miszerint énekeskönyveink mellett eddig nem bírtunk dallamkönyvekkel (Melodienbuch) is. A sopronitanitóképezde ugyan e tekintetben is kezdeményezőleg lépett fel, amidőn a győri és a superiutendentialis énekes könyvhez egy dallamkönyvecskét állita össze, s azt 1859-ben kiadá ; de ez az említett énekeskönyvek ben foglalt dallamok fele számát sem vette fel s több dallam-jegyzési hibákat tartalmaz. A tót énekekre nézve pedig nem is említhetjük a Sculteti által a Tranosciushoz összeállított, még 1798-ban kiadott partiturát, mert ebben is az eredeti német dallamok mind elferdítve vannak följegyezve s tulajdonképen már megjelenése idejében is — összehasonlítva ezen kor némethoní egyházi zene-irodalmával,— annál inkább jelenleg, csak gúnyneve a karénekeskönyvnek (Choralbuch) s a szerző és hazánkban az egyházi zene állapota kiskorúságának egyaránt tanúbizonysága. Hogy jelen időkig az egyházi éneklés emelése érdekében az említett két munkán kivül, melyeket voltaképen számba sem vehetünk, mi sem történt, ezt b.mbánó lélekkel be kell ismernünk. Már nem szabad többé veszteg maradnunk ; elérkezett az idő, hogy lehető gyorsan intézkedjünk. A népoktatási törvények az ének mint zeneművészet tanítását elrendelik. Gondolkodjunk tehát ugy a magyar, mint tót és német egyházaink s iskoláink számára egy dallamköny vről, mint ez a némethoni iskoláknál már átalános, mely könyvecske az egyetemes gyűlés határozata folytán minden tétovázás nélkül összes iskoláinkba behozandó. Ily dallamkönyv behozatalának többszörös célja s haszna van, ugyanis : a tanitónak az ének tanításához helyes anyagot szolgáltat, összes egyházainkban a dallamok egyöntetűségét előidézi s előmunkálatul szolgáland egy karénekeskönyv behozatalának. Továbbá gondoskodj uk arról ís, hogy a felnőttek számára olyénekes könyvet szerkesszünk, melyben a dallam hangjegyekben ís meglegyen, annál is inkább, miután a rendszeres énektanítás által az uj nemzedék ilyenre már előkészíttetik. Az ily szerkezetű énekeskönyv a hangjegyekben ismeretlennek is irányul, vezérfonalul szolgál a hangok folyására, menetére s legcélszerűbb eszköz az énekdallamokban anynyira elharapódzott hibák, variatiók, eltorzitások kiirtására. Azon ellenvetést, miszerint ily berendezett könyv nagyobb terjedelmet s kiállításához nagyobb költséget igényelno, nem is lehet arányosítani azon haszonhoz, melyet ily berendezés mellett előidézne. Igen sokat lehet hangjegyekben is összeszorítani s alig foglalna egy dallam hangjegyekben több tért el, minő az illető ének első strófája, különösen ha ez a hangjegyek alá nyomatnék. Ily berendezésű könyveket birtak a németek, különösen a svejciak, kik oly kitűnő choralénekesek, már rég időktől s bírnak jelenleg is, sőt vannak már oly énekeskönyveik is, melyekben a dallamhoz még előadási jegyzések is vannak csatolva. Nem oly tudatlan a mi népünk, hogy