Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-04-06 / 14. szám

állam ép ez uralomba solia sem egyezhet belé. Az egyház akkor, szabadsága nevében, követelné mindannak elnyomását, amit ő tévtannak nevez, az eretnekség kiirtását, hitelveinek föltétlen elismerését, az államtörvényeknek, — melyek az ő fenhéjázásának szárnyát szegik, — érvénytelenségét, a püspököknek az alsóbb papság felett és a római kúriának a püspökök és bibornokok felett legszélesebb körű fegyelmi hatalmát, a népiskolák vezetését stb., szóval mind olyan dolgokat, amelyeket az állam meg nem engedhet, miután kötelességében áll mindenkinek szabadságát védelmezni. Az állam által az egyháznak nyújtott szabadság lényegileg ugyanaz, amely minden személynek biztosítva van, és ennélfogva ezen szabadságot is korlátok közé szőrit ja az általános szabadság. Az egyház azonban kiváltságos szabadságra tart igényt, mely a másokét elnyomja. Az egyház ós az államnak egymástól való elválasztása sem megy oly könnyen a mi öreg Európánkban, mint az amerikai uj világban ; mert mindenütt, a család, a testületek, községek és az egész közéletben az állami ós az egyházi intézmények rég időktől összeforrva és egymásba vannak bonyolódva, s ugy a szokások, mint gyakran az érdekek is az elválasztás elé jelentékeny nehézségeket gördítenek. Az állami ós az egyházi ügyeknek egymástól való elvszer ü szótválasztása pedig a kor követelménye s alapja és célja szerint megfelel az élesebb ellentétnek, mely a modern és a középkori jogalkat minden intézményei közt általában fenforog. Tömérdek sok apróbb ciródásnak fogjuk végét vetni az által, ha elkülönitjük és elhatároljuk a területet, melyen az egyház szabad önelhatározása és saját módja szerint él, nem akadályozva, sőt inkább védve a saját területén szintén szabadsággal élő állam részéről. E modern követelménynek felel meg ama jelszó: „Szabad egyház, szabad á 1 1 a m b a n.« Az ultramontán párt azonban e szétválasztás ellen is berzenkedik, ós IX P i u s az egyháznak „az államtól való elkülönítését" az általa megátkozott tévedések közé sorolta. (55. tétel.) Az ultramontánok elvét helyesebben fejezi ki a következő formula : „Szabadság nélküli állam, szabad egyházban." De végre is az államjogi hatalom ós a valláserkölcsi tekintély ugyanegy területen több tárgyban érintkezik. Miután pedig egy ós ugyanazon dolgot a két hatalom különböző szempontból fog fel ós itól meg, könnyen ellenmondásba jön egymással, és a lehető összeütközés nem szűnik meg az által, hogy mindenik a maga szabadságára hivatkozik. Az egyes ember aztán zavarba jöhet, hogy a két tekintély közül melyiket kövesse; mert mindkettőnek, ha egymástól ellenkező irányzatot követnek, kedvére tenni lehetetlen. Ez az oka, hogy az állam ós az egyház közti folytonos civakodás, mindkettőre nézve káros és veszedelmes; mert a civakodás az egyének és a családok kebelében a vallási ós politikai élet öszhangját megszünteti, ós a nemzetek feje és szive közt válaszfalat von ós tart fenn. Ez elkerülhetlen harcban kell, hogy az állam annak tudatával birjon, miszerint az ő feladata nem csupán saját érdekei megőrzésében áll, hanem egyszersmind abban is, hogy a vallási ós az erkölcsi javakat, melyeknek természetes képviselője az egyház, védelmezze és fentartsa; továbbá tudnia kell az államnak, hogy egy hatalmas ellenséggel van dolga, aki az államhatalom minden gyöngeségét ós minden szenvedélyes túlkapását alattomos óvatosság és sikerdus erólylyel saját javára kizsákmányolja. Ha az állam a férfit, akkor az egyház a nőt jelképezi nagyban, s a világtörténelemben ugy, mint a családi életben a nő könnyei gyakran legyőzték a férfi erejét. Hiába, a katholikus egyház igen előkelő urnő, aki igaz ugyan, hogy ma már kereszteshadat nem indíthat, mint a középkorban, de a hatalmas állam törzskarára gyakorolt csöndes befolyása által magában az államban nyugtalanságot és zavart még ma is képes előidézni. A £

ápa átkaitól, a kúria interdiktumaitól korunkban már senki sem fél, de az udvarok ellen szőtt titkos cselszövónyek, ós a műveletlen néposztályok fölbojtása, az államra nézve móg mindég komoly veszélylyel jár. Az utolsó két évtized küzdelmeiben, az állam nagyon ritkán egyesitó a szükséges elővigyázatot, a nólkülözhetlen erólylyel, és ennélfogva szilárd állásából kiveretett s több ütközetben vereséget szenvedett. Az öröklött vódszereket többször nagylelküleg kibocsájtá kezei közül. Igy pl. az 1848-diki európai forradalom idejében az egyházi rendeletek irányában gyakorolt placetumról lemondott a nélkül, hogy megkísértette volna egyszersmind az egyházi tekintély visszaélésének korlátot szabni (recursus ob abusum). A praeventiv eszközökről lemondott s a repressziv