Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-01-06 / 1. szám

legszebb reményekre jogosított 6 éves kis leányomat. Erzsikét egy-két heti betegség, nyavalya — a leghűbb, leggondosabb ápolás s gyógykezelés dacára is — a mult év augustus havában leszakasztotta a sziilői-kebel melegéről, fájdalmas zokogás közt mondám el egyik legnagyobb költőnkkel: „Zárjátok be már azt a koporsót, Es vigyétek ki a temetőbe, Hisz elég rég nézem már, hogy bennem Megmaradjon mindörökre képe, Vagy hogy szivem, lelkem összetépje." Kétszer jött el azóta a hallottak emlékének napja, a midőn az élők kegyelete virágokkal szokja megkoszorúzni elhunyt kedveseinek, vagy egyes jeleseinek sirhalmait: mi nem kétszer, többször is tettünk már azóta virágkoszorut feledhetlen Erzsikénk fejfájára; — és különös! eddigelé a divatozó szokás szerint még csak egy kis egyszerű követ sem emelteténk sírhalma fölé. Ebbeli mulasztásunk által tán hűtlenséget is követénk el a boldogult emléke iránt? — én ugy gondolom, nem; hiszen ha ő oly igen becses tárgya vala szeretetünknek, lia mi őt emlékezetünkben mind végig megtartani akarjuk, sőt óhajtjuk, hogy az ő emlékezete másoknál is sokáig fennmaradjon: maradandóbb emléket kell az ő számára emelnünk, nem sirkövet, melyet az idő vasfoga megemészt, elporlaszt, hanem oly emléket, mely míg az elhagyatott gyámoltalansága szegénység könnyűit bármi kis mértékben is letörölni s a fájdalom setét éjszakáját felderitni segíti, addig Erzsikénk nevét is megőrzendi a hálás utókor emlékezetében. De tán nagyon is eltértem már magától a dologtól, és a még most is oly nagyon |ájó emlékezet áradozásai át is lépték már a kellő határt ? ? Hiszen, ki már egy szép gyümölcscsel biztató virágbimbónak családfájáról korai lehervadását, lehullását megérte: ugy is jól tudhatja és megítélheti az olynemü fájdalom nagyságát s mélységét. Nagytiszteletü ur is ismerheti azt, kinek szintén át kelle már éreznie az enyimhez hasonló fájdalom keserűségét. Azonban talán még sem érezhető át azt oly nagy mértékben, mint én, ki a körülmények által, és mások hibái miatt a számomra kijelölt működés teréről leszoríttatván 10—12 év óta teljes visszavonultságban, és csak egy kis család szűk körében élek ; én, ki azon kis körben találhatom föl mindenemet, kis világomat, én keservesebben érezhetém, s élezhetem a különben is igen szorosra s kicsinyre összevont családi láncból az egyik legszebb gyöngyszemnek kihullását. A családok vidám ünnepe a karácsony mi hozzánk is benézett, de nálunk csak bús arczokat s azokon reszkető könnyüket látott, mert hiányzott a család egy kedves tagja, mert gazdátlanul maradt a Krisztkindli egyik ajándéka. Az országos protestáns árvaegylet karácsonyfájára függesztjük föl hát mi azon kis ajándékot, hogy azzal a gyámol nélkül maradt árváknak csekély tehetségünkhez képest — uémi segélyt hozzunk, s a protest. árva-egyletnek némi kis örömet okozzunk. És miben áll azon kis ajándék ? Abban, hogy mi: én és nőm, 400, szóval négyszázforintnyi alapítványt teszünk az 185H évben Duna-Patajon jobblétre szenderült Tibay Lídia asszony kedves anyám (Kornádi Nagy Dániel nagydoroghi volt lelkipásztor úr neje) és az élte virágában elhunyt Erzsébet leányunk emlékezetükre ; a mely négyszáz forintnyi alapítványnak csakis évi kamatai lesznek az árva-egylet folyó kiadásainak fedezésére fordíthatók, magának a tákének érintetlenül kell maradnia. Az alapitványlevelet a fentkitett összeggel és annak a jövő 1872. évi január 1 -tői a lefizetés napjáig járandó kamataival együtt a jövő év tavaszán magam személyesen szándékozom a nagytiszteletü úrnak, mint az árvaegylet ez idő szerinti elnökének kézbesíteni. Ezen ajánlatunk felől az országos protest. árvaegylet most újévkor már értesítendő. Solton, 1871. december 27-én. Kornádi Nagy Ferenc. Nyilt levél. Ha igaz, mit S e n e c a mond, hogy „a nők szenvedni születtek", ugy kétségen kivül épen a nők tudják felfogni s megmérni fájó, érző lelkeikkel a szerencsétlenek keservének mélységeit, épen a nőkezek legkészebbek bekötni a fájó szivek sebét. A nagygeresdi evang. nőegylet tagjai is a velők született nemesb érzés s mély részvét melegétől vezetve, midőn ez évi gyűjteményét kiosztotta, megemlékezett a pesti országos prot. árvaházról is, 10 forint segélyt rendelvén a szülő nélküli gyámoltalan árva gyermekek segélyezésére küldeni. A nagygeresdi evang. nőegylet boldognak érzi magát, hogy e csekélységgel is járulhat azok sorsának enyhítésére, kik oly korán voltak szerencsétlenek az árvaság fátyolát venni fel, boldognak, mert osztja ez egylet Popé szavainak igazságát: „mindenki annál hatalmasabb, minél többet gy ám olit, s abban a mér* tékben boldog, melyben mást boldogit." A segélyül határozott 10 frtot midőn mellékelni szerencsém van, tisztelettel vagyok nagytiszteletü szerkesztő ur kész szolgája. Nagy-Geresd 1871. dec. 24 Trsztyenszky Gyula. Karácsonyi ajándék. A kisújszállási polgári kör a karácsonyi szent ünnepek első napja délutánján közgyűlést tartván, ebben közlő által a protestáns egyházi és iskolai lapból felolvastatván az Őralyj a-Boldo gfalvi reformált egyház szomorú sorsa, és esdő szózata hitfeleikhez, s nemes szivű embertársaikhoz : a kör tagjai vallásos érzetüktől buzdittatva, hogy ünneplésük áldásos tényben nyilatkozzék, fájó, de kész, és tiszta szívvel nyitották meg azonnal, minden lelkesités nélkül, adakozó jobbjaikat. Neveik méltó, hogy hírlapok utján is köztudomásra jussanak. Jelesül: Nagy János kerületi kapitány 1 frt. — Szilágyi István 1 frt. — Veres Lajos 1 frt. - Szabó József 1 frt. — K. Tóth István 1 frt. — Nyitrai Károly 1 frt.. — Hajdú Lajos 1 frt. —