Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-03-02 / 9. szám

nyével szintén elutasittatnék, csak azért, mivel a ref. iskolaház pitvarában, honnét, a tanterembe járnak be, a mult héten történetesen szintén tehenet találtam. Oka-e annak a szegény tanitó, ha a felekezet még istál­lóról sem gondoskodik ? Felhozza továbbá cikkíró F. tanitó erkölcsi jellem­zésére, hogy papját tettleg bántalmazta. Ezen állitás mennyiben igaz, nem tudom. Valóságá­ról azonban kétkedem, mivel u tanitó kérvényéhez mellé­kelve volt egy bizonylat a szolgabírói járás esküdtjétől kiállítva, melyben F. tanitó, mint jó erkölcsű egyén ajánltatik. E bizonylat a gör. kath. lelkésztől is alá volt irva. Ennyit felvilágosításul a tanitó segélyezésére. Átté­rek most a lelkész ur második vádjára. Először is helytelen azon állitás, hogy Minaj és Ketergény a községi iskola felállítása iránt még 1870. év március havában megállapodtak volna, mivel a két köz­ség e tárgybani határozott Írásbeli nyilatkozatuk 1871. év október havában, tehát ezelőtt négy hónappal kelt. Ezt a t. lelkész ur előtt felesleges bizonyítgatnom, mivel a nyilatkozatot ő is aláirta. Arra is talán emlékezni fog cikkíró, hogy az elő­intézkedéseket ezután rögtön megtettem. Hogy azonban a községi iskola még mindeddig meg nem nyílt, annak azonnal megmondom az okát, mely talán kellő világlat­ba helyezi azt is, mi inditá a lelkész urat a kérdéses cikk megírására. F. L. ur a minaji ref. egyház számára Ketergény községben egy belhelyet adományozott. Bacskay lelkész ur azon ajánlatot tevé, hogy. a községi iskola ezen, tehát a ref. egyház telkén építtessék fel, ter­mészetesen államsegélyen. Már ekkor azonban kinyilatkoz­tattam, hogy csak azon esetben remélhet a község épít­kezésre államsegélyt, ha a kérdéses telek a községi iskola telkéül engedtetik át. A lelkész ur ennek kieszközlését még december hóban magára vállalta, de eddig mit sem tett. Ezután feltűnőnek találtam, hogy cikkíró eddig igen érdekelte magát a minaji községi iskola iránt, mihelyt azonban tudtára adtam, hogy elsőben is a telek iránt kell tisztába jönni, felém sem nézett, hanem megvárt a cukrászdában, s más nyilvános helyeken fennen dicseke­dett, hogy küldött az „Ellenőr"-be a tanfelügyelő ellen cikket, melyben szépen lefestette, minő részlehajlással járt el a minaji tanitó segélyezésénél. (Szerencsémre az „Ellenőr" e cikket nem közölte). Mindezekből tehát azt következtetem, hogy Bacskay ur kivánt volna az iskola felépítésére államsegélyt nyerni, de csak ugy, hogy e pénzen a ref. egyház tel­kén építtessék fel az iskola, vagyis más szóvál: Minaj-Ketergényben látszólag községi, tényleg azonban felekezeti iskola legyen. Ezt igazolja az is, hogy még mult év március havában egy ref. tanitót alkalma­zott, mint mondja községi tanítónak, ki azonban ugy segéd­kezik az egyházi teendőkben, mint akármelyik felekezeti tanitó. A gyermekek ref. felekezetű tankönyveket hasz­nálnak. Említi cikkíró, hogy bár a minaji ref. tanitó a pót­tanfolyamon egyike volt a legszorgalmasabbaknak, még­sem részesült a 20 krnyi póK napidíjban. A póttanfolya­mon 232 tanitó volt jelen s ezek közül csak 70-nek en­gedélyeztetett 20 krnyi többlet. Felterjesztésemben tehát leginkább azon tanítókra voltam tekintettel, kik a mellett, hogy az előadásokat szorgalmasan hallgatják, egyszers­mind távolabb helyről valók, tehát az ide- és visszautazás sok költségükbe került. A minaji tanitó Ungvártól csak 7a óranyira lakik ; s volt-e alkalma a t. lelkész urnák meggyőződni arról, hogy ezen tanitó egyike volt a leg­szorgalmasabbaknak ? Azt is mondja a t. lelkész ur, hogy a kormány által ingyen adományozott tanszereket átvehette a tanitó, fizetésért. Ez iránt sincs kellő tudomása; pedig ha visszaem­lékeznék a tanszerek iránt kiadott körrendeletemre, ugy tudná az ügy állását. Tudja tehát,hogy a kormány Bereg- és Ungmegyék iskoláinak 30—40 mázsányi tanszert adomá­nyozott, egyúttal kötelességemmé tette, hogy a papir-tan­szereket a községekkel vászonra, vagy bibulára vonassam fel. Ha én kiadom felvonatlanul a tanszereket, ugy azokat pár község kivételével egy sem huzatja fel. Tehát szer­ződésre léptem az ungvári könyvkereskedővel, hogy men­nyiért vonja fel a tanszereket, és azokat mennyiért cso­magolja külön-külön ; tehát ezért kellett csekély összeget fizetni. Midőn a tanitó két gondnokkal hozzám jött a tan­szerekért, a tanitó csak bibulára fölvont fali olvasó-táblákat, szám szerint 24-et, és számoló gépet vitt el, de mit sem fizetett értök. Látja uram, mennyire téved! A helyett, hogy mél­tányolná célszerű intézkedésemet, még vádol. Midőn az iskolai szükséglet évi költségvetését cikk­"iró hozzám hozta, én azokat átnéztem s abból egy pél­dányt a tanítónak azon utasítással adtam vissza, hogy számítsák össze a tandijt fizetőket, és a 20 ftnyi házbért a fedezetrovatba tegyék. De a t. lelkész ur ezt mai napig is magánál tartja, pedig rendbehozás végett átvette az iskolaszék elnökétől. Azt mondja, hogy ha a szülék képesek lennének az iskolai szükségletet fedezni, megtettek volna mindent, a jól fizetett tanfelügyelőség utasítása nélkül is. Bizony, régen megnyílt volna a minaj-ketergényi községi iskola, ha cikkíró mindent magára nem vállal ; mert az iskolaszék elnökét mibe sem tekinti, hanem csak ugy veszi át tőle az irományokat, hogy majd beszél velem és majd leírja. Azonban kérdem: miért tartja magánál az F. L. ur részére kiállított adománylevelet, melyet az is­kolaszék elnökétől átírás és kézbesítés végett átalvett? Hát az évi költségvetés rovatos kimutatását miért nem hozta hozzám, ped'g az iskolaszék elnökétől átvette, hogy átküldi? Tehát ki teszi a mulasztást?

Next

/
Thumbnails
Contents