Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-03-02 / 9. szám

den viszonyaiban való keresztülvitelén buzgóbban dolgozik, mint valaha. A rabszolgaság legutolsó maradványának is megszüntetése, a nép millióinak politikai jogegyenlőségre emeltetésük, a törvény előtti egyenlőség- életbeléptetése, a lelkiismeret-, gondolat- és mindennemű egyéni tevékenységre vonatkozó szabadságok fógmegállapitása, b'zouy bizony nyomatékosabb tényezők Isten országának e földön történő valósításban, mint a ti orthodox hiedelmeitek egész sommája, melyek mellett az emberiség kilencvenkilenc századrésze sok századokon keresztül teste és lelke szerint emberi jogi örökéből kitagadva, baromi tudatlanságban ós nyomorban sínylődött. Míg- az egyház vezetése alatt az emberiség leginkább azzal foglalkozott, mily titkos észellenességek hivése fejében nyeri majd el a túlvilági boldogságot, vajmi szomorú sötétség borongott Isten szép világa felett. A szegény emberre nézve, ki minién emberi igazából kivetkőztetve nyomorultan tengődött ós ezerféle reális bajait a babona rémségeivel súlyosbította, e föld valóságos siralomvölgyet képezett, hol, ha elesett, szentséges vezetői sürgősebbet nem ismertek, mint a szerencsétlent leírhatatlan kín faggatások után karóba húzni,' kerékbe törni vagy lassú tűznél elevenen megsütni stb. stb. Ilyen volt a világ arculata a szent hiedelmek uralma alatt. A mai nemzedék ellenben ez annyira ócsárolt korszellem vezetése alatt, igaz, hogy adogroatica egetostromló kérdéseivel nem sokat foglalkozik, de annál több gondja van arra, amit az isteni próféta így fejez ki: „megjelentetettneked,oh ember ! mi legyen a jó; és mit kíván az Úr tetőled egyebet, hanem hogy igazságot cselekedjél, szeretetet gyakorolj ós alázatossággal járj Istened előtt (Mikeás 6, 8)." Ehez képest a mai nemzedék mindenek előtt arra törekszik, hogy egyenlő mértékkel mérve minden ember leg-yen ember, részesülhessen kiki egyformán a társadalom javában s a századok miveltségi örökségében, hogy ébredjen azon méltóság tudatára, mely őt, mint Isten képére teremtett lényt megilleti. Törvényhozásaink világszerte egész erőből ma azon fáradoznak, hogy a nép azon alsóbb osztályát, mely régenten a föld elnyomottait, ma pedig annak szegényeit képezi, a porból kiemeljék s nevelés, oktatás, rendre ós munkára szoktatás által a jólét irtegszerezhetósóre képesítsék. 8 a törvényhozás ez igazság-szeretetével karöltve jár a nyomoron segíteni kész könyörületessége a társadalomnak, mely minden találékonyságát kimeríti, hogy az ügyefogyottakról való gondoskodásra módot és eszközöket szerezzen. Mindazon nagyszerű szeretetmüvek, melyek az emberiség1

elesett tagjait tartván szem előtt, azok sorsának enyhítésére céloznak; szeretetházak, menházak, árvaházak, kórházak, siketnémahitézetek, vakok intézetei, ápoldák stb. stb. mind ama szellem kifolyásai, melyet ti ócsárolni nem szűntök csak azért, mert hiedelmeiteknek kizárólagosan boldogító erejében a tett tapasztalatok után osztozni nem tud, hanem azért nektek is rég elmúlt korokból kölcsönzött hiedelmeitekkel együtt teljes szabadságot biztosit. Nem azt akarom mindezzel mondani, hogy valláserkölcsi életünkön tán nincs is már mit javítani. Van biz igazítani valónk untig elég, csak győzzük. De föl kellett mutatnom 'a tényt, hogy Krisztus üdvözítő tana nem maradt hatás nélkül a világban, s liogy : „amely követ az építők megvetettek, az lett a társadalomnak szegletkövévé. * Épen korunk civilisatioja az, mely Jézus áldott tanait leghívebben tükrözi, s ha az emberiség abbeli fáradozásában, hogy valamennyi viszonyait azokhoz idomítsa, kellő sikerrel nem haladhat, leginkább annak tulajdonítható, hogy a mai csakúgy, mint a Jézus korabeli farizaeusok a múltba utaló betűimádásukkal az elébbre törő „igazságot hamisan fogva tartják." Nincs, nem lehet végre igaza annak, ki a helyett, hogy a maga álláspontját tisztán formulázva igazolná, ellenfeleit légből kapott ráfogásokkal gyanúsítani, meggyőződésüket rágalmazni nem szűnik. Mi évek óta vitatjuk, hogy a vallásos ist'iitudat az ember erkölcsi lényegében gyökerező tény, hogy ehez képest a vallás, mint a gyakorlati ész szükségképi követelménye, nem ember alkotta elmélet, hanem szellemi életünk őseredeti alapja, mely nélkül erkölcsi létünk pusztán érdeken alapuló számítássá aljasodnék s az önzésnek esnék okvetlen martalékul. Evek óta ismételjük, hogy mi azt az absolut becsű vallást abban az alakban hiszszük, amint azt Jézus Krisztus az evangéliumok tanúsága szerint maga hirdette és tanította, és csak azt nem hiszszük, a mivel sötét századok Jézusnak egyszerű tanításait megtoldották, világmegváltó művét megfertőztették; azt nem hisszük, ami, mint a vadságra oltott felemás keresztyénség, a középkorban hatalomra jutott s