Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-02-05 / 6. szám

zökben ismétlődjenek, a minőkben a helyi érdekek s az ügy fontossága kívánják. Télen a legtöbb mulasztó gyermek azért nem jár el az iskolába, mert szülei nem látják el a szükséges téli öUönynyel ugyanezen gyermekek nyáron azért mulasztanak, mert szülőiknek keresne k), mint igen számos szegény gyermek azért nő fel iskola nélkül, mert szülői igen korán elhalván, jószivü emberek által könyörületből tartatik, vagy ezeknél mint cseléd tartózkodik, igen csekély bérért (rendszerint élelem és ruházat.,) de ezen emberek azonnal elbocsátanak világra maguktól e gyermekeket, mihelyt őket azok pontos iskoláztatására köteleznék. Az ilyen gyermekekre törvényileg kell kimondani^ hogy a község őket szüleik költségén is köteles ellátni ruházattal, azon esetben pedig, ha árvák volnának s gondjukat senki fel nem venné, tartáspénzzel, hogy ekkép a tankötelezettség rájok is komolyan alkalmaztathassák. A törvény ezen s efféle fogyatkozásai azonban, melyek könnyen helyrehozhatók, mit sem vonnak le annak átalános becséből s életrevalóságából, miután annak alapeszméit nem érintik. Még azon intézkedése is, melynél fogva a felekezeti nevelést törvényesiti s melyet mint egyik korábbi cikkemben kimutattam, elméletileg helyeselni a paedagogia szempontjából nem lehet, a gyakorlati viszonyokra tekintve a közművelődés érdekéből annyiban üdvös, a mennyiben ez időszer int semmivel sem lehetne kipótolni azt a hiányt, mely előállana akkor, ha az egyházak a köznevelés teréről a törvény tilalma által leszoríttatnának. Ha nem tekintenők is azt a nagy befolyást, melyet a felekezetek a kedélyek nyugalmára gyakorolnak, csupán azon szempontból, az érdekek lehető legszerencsésebb egyeztetésének véljük biztosítani a felekezetek iskolai jogait oly kikötéssel, hogy az állam megvárja tőlük, hogy iskoláik a mértéket megüssék. Elfogulatlanul végig tekintve a törvény mindazon pontjain, melyek a felekezeti s ezek közt a prot. iskolákra is vonatkoznak, miutáa a tankötelezettségi évek, s a képzettségi minimum állami megszabását a prot. kerületek még a törvény létrejötte előtt szükségesnek s az állami felügyeletet jogosnak ismerték el, s miután a törvény meghagyta nálok mindazon szabadságokat, melylyel eddig a tanterv és tanmód, a kézikönyvek és tanszerek megállapításában, a tanítók választásában, iskolai alapjaik kezelésében és szaporításában, s átalában a tanügy egész kormányzatában éltek, — s miután azon óvrendszabályok, melyeket a törvény a végből állit fel, hogy az ifjú nemzedék egészsége romlott lég által meg ne vesztegethessék s előbaladása a tanerő aránytalan csekély volta miatt lehetetlenné ne tétessék, tényleg olyanok, hogy azoknak minden nagyobb erőfeszítés nélkül átlagosan eleget tehetnek, a mennyiben még eleget nem tettek volna, — s miután iskoláikat még azon esetre is megtarthatják a felekezetek, ha roszak s a törvény igényének meg nem felelők, - s miután a törvény az osztó igazság szempontjából határozottan rendeli, hogy oly helyeken, hol valamely felekezet iskolája községi segélyt huz, abban azo felekezet is részesittessék, mely eddig belőle ki volt zárva: jó lelkiismerettel mondhatjuk, hogy a törvény a felekezetek iránt a legnagyobb kíméletet tanúsítja, s annak határozmányaiból egyházjogi sérelmeket csinálni csupán a látni nem akaró szenvedély képes, mely a szellemiség és a nemzeti élet legnagyobb fontosságú kérdéseit is szükkörü és balul felfogott érdekek szempontjából itéli meg.*) S ez utóbbi okokból lehet nagy mértékben elhibázottnak' mondani Révész fellépését s lehet mélyen fájlalni, hogy általa a tiszántúli kerület egy lejtőre hagyta ragadtatni magát, melyen többé nincs megállapodás. A hatás, melyet nem kétlem, jóhiszemű föllépésük ezen a téren okozott, a népnevelés fejlődésére igen kedvezőtlen s könnyen egész egyházunkra nézve végzetteljessé válhatik. *) Ezen „sérelmek" közé tartozik az is, hogy a törvény lehetetlenné tette a felekezeti iskolák községi ós állami segélyeztetését, s ez komolyan hirdettetik akkor, midőn e sérelmi urak szemeláttára a községek folytonos s részben uj segélyekkel támogatj ák iskoláikat, midőn az állampénztárból egy év alatt 86,316 frt osztatik ki a felekezeti tanítók közt, midőn ezek évek hosszán át ingyen szaklappal láttatnak el, midőn több mint 4000 iskola láttatik el ingyen földgömbökkel, térképekkel, természetrajzi ábrákkal, számológépekkel stb. ugyancsak állami költségen! Idetartozik továbbá az( midőn fel panaszol tátik, hogy a tanfelügyelők nem felekezetek szerint neveztetnek ki. Ily alapon követelni lehetne, még azt is, hogy a protestánsoknak külön közoktatási miniszterük legyen, az ő pereikben prot. birák Ítéljenek, birtokaikat protestánsok telekkönyvezzék, hogy határaikat prot. fegyverekkel védjék és prot. vasutak hasítsák s termesztményeiket protestáns pénzzel fiz'essck. Ez a kívánság az atyák idejében nem is lett volna oly nevetséges, midőn t. i. a törvény világosan különbséget tett egyik és másik felekezet közt, midőn a felekezetek méltányos és jog s igényeik kielégítését nom várhatták a törvénytől, hanem csak hitfeleik érzületétől. Ebben az időben egészen helyén volt kikötni, hogy az állami, megyei és községi hivatalokra a kath. tisztviselők mellett a protestánsok minő rendben alkalmaztassanak. De korunkban midőn az uralkodófelekezet előjogainak kath. honfitársaink ép ugy ellenesei mint mi, midőn a vallásfelekezetek közti egyenlőség és viszonyosság elve törvénybe tétetett, midőn az isk. törvény semmi nemű felekezet köafc különbséget nem tesz, midőn prot. kerületek és oszlopemberek követelik, hogy az egyéni teljes tökéletes vallásszabadság mondagsék ki, ugy hogy az államnak még joga se legyen kérdezni a honpolgároktól, hogy van-e és micsoda vallásuk? olyasmit kívánni legalább is anachronismus. Nem igazolja azt azon felfogás sem, hogy a népnevelés lényegére nézve egyházi belügy, mert ha ez volna, akkor arra az államnak nem lehet és nem szabad befolyást gyakorolni valamint egyéb egyházi belügyekre sem, s ez esetben hasztalan nevezné ki a bitünkön levő felügyelőt is, mert annak befolyásátelismerni, annyi lenne, mint beléletünk idegszálait idegen hatal jm kezébe adni át, s önállóságunk ós függetlenségünk létalapjait megsemmisíteni engedni. Ha tehát a népnevelés egyházi belügy : akkor semmi1

formában sem kell elismerni e téren az állam rendelkezési jogát; ha nem az : akkor azt kell mondani, hogy vezesse és ellenőrizze az állam ez ügyet ugy, a mint az ügy érdeke, az állam közjava s a törvényhozási leghelyesebb elvek igénylik. Ezen elvek szerint ma a hivatalvigelésnél az illető vallása nem jő tekintetbe, s ha tekintetbe jőne, baj volna, mert a honpolgárok közti féltékenységet és válaszfalakat rendszeresen emelné, azon kivül, hogy a gyakorlati kivitelnél, főleg a nevezett esetben, hol csak nem mindenik megyért 6-7 tanfelügyelőt kellene kinevezni, legyőzhetetlen akadályokkal járna.