Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-02-05 / 6. szám

Egész Európában oly üdvös mozgalom indult meg a közoktatás fejlesztése tekintetében, mely e téren uj tényezőket tévén működésbe, végkép szakított az eddigi tespedéssel. A tizenegyedik óra eljött, a midőn nekünk magyaroknak is meg kellett volna mozdulnunk e munkára, s nemzeti közönyösségünkből kilépnünk. Most ugy látszott, hogy egyszerre minden szokásos kifogásainkból kifogytunk. A német nem bánt, Ínséges évek mostanában nem voltak, a kormány is tenni akar s vele a nemzeti ellenzék egyet ért. És ekkor egy szózat keletkezik: „Nagybaj, mert az iskolai törvény a vallásszabadságot sérti!" Valóban épen ez kellett csak, hogy a tömeg ősi restsége s ineriiája önön szemeiben igazolva, s a mit sem tevésre neki szabadítva legyen. A kath. egyház iskolaügye a törvény által felállíttatni rendelt községi tanácsok s a világi elem eddig szokatlan mérvű támogatása által, egy hatalmas szövetségest nyert a munkában, a mely sok helyen már is nem kis tevékenységet fejt ki. Csak a prot. egyház terén nincs mozdulás, mely érdemes volna arra, hogy egy felbuzdulás jeléül vétethessék. A vezetők egymással elvileg meghasonlva, a közönség véleményében megzavarva állván : az tigybuzgalom tovább szünetel. Szeremlei Samu. Népiskoláink ügye. Ez ügyre vonatkozólag széles tudomány s alapos gyakorlati ismeret kincseivel rakott tárt mutatott fel az olvasók előtt Szeremlei Sámuel azon jeles cikkben, mely a mult évi prot. lap több számaiban végig húzódván a jelen évre is kiterjed. Lásd 3 sz. Ez utóbbiban felmutatja az általános iskoláztatás ajtajához nélkülözhetlen nyitó kulcsot. Midőn e kérdésre, vájjon a növelés joga a családot vagy egyházat vagy államot illeti-e ? a 79 lapon mondja: acélt, a népnevelés felvirágoztatása müvét, annak kellkezébe venni, ki arra az adott viszonyok közt leginkább képesítve^ hivatva var. Mert téves lenne olyasmit bizni valakire, a minek véghez v itelére annak sem ereje sem kedve. E mondatot teljes meggyőződésből aláírom azzal a csekély változtatással, hogy a két utolsó szót igy kötöm össze • vagy ereje vagy kedve nincsen. Teszem ezt azon két tényezőre tekintettel, kiktől az iskoláztatás ügye leginkább függ a reform, egyházban. Egyik az egyház. Erről nem mondhatja senki, hogy a nevelés ügye körüli munkához kedve nem volna. Mert hiszen a protestantizmus élete az iskola. Megdönthetlen bizonyítványok ehez, a három század óta a kor igényeit kielégitni törekvéssel emelt, bővített, javított iskolák, melyek minden szegénységünk mellett is, az azokra korlátozással, többször elnyomással nehézkedett hatalomkegyelte iskolákkal versenyeznek eredményben. Az egyháznál a kedv nem hiányzik, de hiányzik sokszor az erő, a kedve szerinti akarat végrehajtásához. Az egyház e téren tétlen nyugalmat, megállapodást nem tűrt. Már a 19-ik század elején a rendszeres haladásra igen sükeres lépéseket tett. Mindenik e. kerület szakértő férfiakból tanügyi bizottságot alakított. Ennek feladatává tette, évenkint egyszer, szükség esetében többször is, a többi e. kerületi bizottsággal együtteu működést, a tanmód és rendszer alkotása idomítása, javítása végett. Az egyetemes tanügyi bizottság munkálata az e. kerületi közgyűléseken megvizsgáltatott s helybehagyást nyervén, az egyházi hatóságok utján foganatba vétele elrendeltetett. Lehetőleg jól ment minden, mig csak a főbb iskolákkal, vagy olyan egyházközségekkel találkoztunk, melyek a felsőbb rendelet szükséges, üdvös voltát felfogni képesek lévén, azt erkölcsileg kötelező parancs gyanánt vették. Ellenben csaknem teljes felakadás, mindenütt sok nehézséggel! küzdelem várta az ügyel;,'ott, hol a Másik tényező: a szüle,a község, a néptömeg állott szembe, mely minden iskolaügyi ujabb rendeletet, csak őket nyomó uj tehernek gondolván, azt teljesitni, nem csak kedve nem volt, de annak annyira makacsul ellenszegült, hogy a kényszerítő erő sem mindenütt hajlíthatta meg. S mivel az egyházi testületnek igen kényszerítő karhatalma nincsen, az édes anyai intés, feddés dorgálás, a megátalkodottakon eredményhez ritkán vezetett. Hányszor viszen az egyház- és iskolalátogatói hivatal az egyházmegyei szék elé megrovást érdemlő panaszt az egyházakból, hol az iskola elhanyagoltatott. Pedig az ilyen panaszok csak akkor jönnek világosságra , mikor már azokat mint a kilobbant tüzet titkolni többé üem lehet. A lelkész, ki a falusi hitközségben, minden növelésügyi hiányt leginkább lát és tud, sokszor a néppel .többször a tanitóvali jó béke kedvéért hallgat. A rendnek erős kézzeli fentartásánál mind kettő ellenségének, az utóbbi még üldözőnek tartván őtet. Az egyházmegyei szék a baj elintézése iránt intézkedik, néha annak megvizsgálására küldötteket nevez, vagy az esperesre bízza a rendelkezést. Ez az iskolalátogatótól vár tudósítást, hogy mi foganatja lett rendeletének ? azaz, hogy hány szem tapad a falhoz a rá szórt borsóból ? Azután jön az ujabb egyházmegyei már keményebb határozat, melynek érvényrejuthatásához a polgári hatóság kéretik föl. — Innen parancs küldetik a község biráihoz. hogy az iskolai ügyben szigorú felelősség terhe alatt járjanak el. Ezek ismét, a néppeli jó viszonyért, a mennyire lehet halasztják vagy kíméletesen végzik azt; többször állanak elő az egyeseket védő mentséggel. Például: az iskolai mulasztást illetőleg; ha nincs ruhája a gyermeknek! hl az apja nem bír neki venni! a térdig erő sárban, dermesztő hidegben, pőrén, mezítláb nem mehet iskolába. — Ha nekünk azt a sok mulasztási büntetést be kell hajtanunk: ugy mi a faluban sem maradhatunk meg. sat. Ilyen előzményre az iskolai szék, mely teendőit ez ideig lelkiismeretes pontossággal végezte, mely a szüle-