Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-12-24 / 52. szám

vánt munkájával eleget tenni. Ámde könyve nemcsak a német neveléstudomány történetét adja elő, hanem mindazon népekét, melyek hathatósan lendítettek a tudománynak ezen ágán. E szerint munkája közérdekű, s mint ilyen természetesen a magyar néptanítót is érdekli. Sőt többet mondunk, érdekel az minden mivelt embert, de különösen a szülőket. A. mi a fordítást illeti, az több helyen idegenszerű, s ezt annyival inkább sajnálnunk kell, mert ez a szorgalmas fordító érdeméből, hogy fölismerte ily munkának a magyar tanitóra nézve (tanügyi állapotaink jobbra fordulása közepett) elodázhatlan szükségét, —igen sokat levon. A hibás, nem magyaros kitételeket a „Néptanítók lapja" részletesen felsorolta, melyeket, ha — föltéve, hogy a könyv második kiadást is ér — a fordító ur ez alkalommal kijavít, ugy érdeme teljes leend. A könyv tartalma a következő. A bevezetésen kivül két részre s Öt szakaszra van osztva. Az I. R. tárgyalja az ókor, nevezetesen a keleti és a klasszikus népek neveléstörténetét. A II. R: A németek, Nagy Károlyig, Lutherig, a 16. század, a 17. sz., az újkor cimü szakaszokból áll. A kitűnő munkából inutatványkóp átvesszük a következő, lapunk olvasóit talán leginkább érdeklő 24-ik fejezetet. Az egyházi ujitás nevelészeti jelentősége. A tizenhatodik század egyházi reformátiója, mely majdnem egyidőben kezdeniényeztetett Középnémetországban (Luther által) és Helvátiábau (Zwingli által), az iskola, sőt az összes neveléa reformátiója is volt. Mert az uj szellem áthatotta az élet minden terét, és annak képviselői a tervszerű gyermeknevelésben ismer'ék fel a nép újjászületésének nélkülözhetetlen alapját. A középkor egyháza az embert kiskorúvá, szenve dőlegessé és szellemileg holttá tevé. A független tekintélyt tette a szabad ön rendeltetés helyére, a vak hitet a személyes meggyőződés helyére, a külső és gépies cselekményt, a gondolat, az érzület és öntudatos cselekvés helyére; egyszóval: a római hierarchia alányomta a keresztyénség szellemét és a germán nemzet, alapjellemét. A reformátorok érdeme, hogy mindkettőt ismét érvényre juttaták Minthogy minden keresztyén azon jogát és képességét beismerék, miszerint a papság közbenjárulása nélkül lépjen önmagáéit összeköttetésbe az istennel, egyszersmind felelőssé tették lelki üdveért, és az evangelium személyes elsajátítására szólították fel. Ezáltal mollőzék a pap ós laikus, tudós és nem tudós, a vezető és vezetett közötti merev ellentétet és egy fölszentelt rend különös papsága helyére a nagykorú keresztyénség általános papságát állitottás. A protestantismus azt akarja, hogy mindenki magáért gondolkozzék, vizsgáljon, válaszszon és cselekedjék, saját tudomása és lelkiismerete szerint határozza meg cselekedeteit ; megőrzi az ember személyes méltóságát, gondolkozási- és hitszabadságát, de reá rója egyszersmind az erkölcsi uralom nehéz kötelességét. Az evangelikus egyháznak azért már kezdetben is nagyobb súlyt kelle fektetni a tanra, mint a kultusra. Mert hogy a keresztyénség újra eleven hatalom legyen, az emberek szelleme és kedélyébe kelle azt ültetni, mint egykor Jézus és az apostolok tevék. Igy az oktató szó a szentesítő cselekedet ellenéban ismét érvenyre jutott. Azért a szentírásnak is a nép közé kelle hozatni, tehát németre fordíttatni. Mert csak azt lehetett a keresztyénség tiszta forrásának tekinteni, és a tanulatlan csak az anyanyelvben olvashatta. Luther szentirásbeli fordítása rendkívüli horderővel biró cselekmény volt az egyházra, a nevelésre és a németek nemzetiségére nézve; alapkönyve lett népünk uj művelődésének és nyelvének. Mindenkinek szabad volt, sőt kelle olvasni. Mert valamint a keresz* tyénség minden embert, rang és nemi különbség nélkül az igazság megismerésére akará vezetni, ugy a reformatió is az egész nép nevélésére és oktatására czélzott; iskolák alapítása egyke volt legfontosabb müveinek, és az általános népiskola eszméje szükségképen folyt ki a protestantismus alapgondolatából. A reformatio további hatása az oktatás módszerének (Methode), sőt minden szellemi munka módszerének javítása volt. Öntékonyság (?), szabad gondolkozás és kutatás, valódi szelleme a protestantismusnak, s a hol uralkodásra vergődött, ott megszűnt a gondolatban utánmondása és kivül tanulása a hagyományozottnak, a gépiessíg, a tekintélyeken való függés, az értelmiségnek dogmatikus tanok általi megbénitása, a tudománynak az egyházi hit általi gyáinnoklása. Csak a fejlesztő, szellem- és kedélyképző tanítási eljárás, csak a művelődés szabadsága protestáns; a tiszta betanítás és a szellemi mozgalom korlátozásának eredete a hierarchia virágzási korában van, s csak ott maradhat fen, hol a papság uralmát megtartotta vagy újra helyreállította. Már e viszonyból is tökéletesen megfoghatóvá válik, miért emelkedett proteatans államokban sokkal magasabbra az általános népműveltség, mint a katholikus okban, s miért működtek a szellemi élet minden terén, különösen a tudomány és költészetben a protestánsok hasonlithatlanul sokkal többet, mint a katholikusok. Különös fontossággal birt az is, hogy a reformatio a papi nőtlenség természetlen (?) állapotát megszüntette. Midőn Luther megnősült, egy egész, az általános népnevelésre nézve fölötte nagy jelentőséggel biró reudet vezetett vissza a családi élethez, és ez által általános nevelészeti hivatásához. S a protestáns paplakok tényleg központjai és növnldéi lettek az erkölcsnek és műveltségnek ; befolyásuk alatt a községek összélete nemesblilt; kiváló férfiak, mint Gellert, Lessing, Wieland, mentek ki belőlük; és ki számlálhatja meg mindazon evangelikus lelkészek fiait és leányait, kik, ha nem is jutottak a dicsőség tetőpontjára, mégis a polgári társadalom legjobb tagjaihoz tartoztak ? Bizonyos, hogy a katholikus egyház nagy deficitje az általános nevelés és