Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-12-17 / 51. szám

pos ismerése nélkül a szünetjeleket öntudatosan alkalmazni épen nem lehet; már pedig ezek gondos alkalmazása nélkül . . . stb." m. f., s ezzel mintegy megmutatta volna, hogy a) a IV. szakasz meg a függelék annyira egygyé tartoztak volna olvadni e könyvben, mint a valóságban egyek; és b) nem arra való a mondattan, hogy azt a helyesirástan gyámsága alá törpitse. — A szabályok és jegyzetek fogalmazása e részben i s nagyon gyarló; a példák nem mindig találók s a szünetjelek alkalmazása igen sok helyen ingadozó, sőt téves. Feltűnő, hogy a s e és s e m közötti különbséget érti és megmagyarázza, s mégis összetéveszti e két szót pl. a 49. lap alján. Ezt már ki nem menti a S. K.-tól idézett paizs. Nem ártott volna a miatt és végett közötti különbséget is észrevennie, hogy ezeket is össze ne téveszsze az 55. lapon. Helyes-irástant Írónak azt is jó tudnia, hogy az -a t, -e t nem = -á s, -é s. Még azt is megvárnók tőle, hogy ne irna igy a 126. lapon : „ . . Kazincy a nyelvet ildomositotta (!!) és szépítette" . . . stb. A „Függelék" cim alatti mondattani kivonat sem mint kivonat, sem mint mondattan nem arra való, hogy komoly bírálat tárgyává tegyük. Csupán annyit emiitünk meg itt, hogy Gergely urnák — müve után ítélve; pedig „das Werk soll den Meister lobén!" — fogalma sincs pl. a mellékmondat mivoltáról s annak születése proceszszusáról. A körmondatról is csak homályos sejtelemmel bir; inkább kiérezni, mint érteni látszik azt. Ez különben nem egyedül az ő gyöngéje. E tekintetben forrásaitól sem sokat tanulhatott. "Végül szólnunk kell még G-. ur saját helyesírásáról. Erre vonatkozólag talán elég lenne méltó indignációval kijelentenünk, hogy a 137. lapnyi helyesirástanhan kerek számmal ötödfélszáz helyesírási (tehát nem nyomda-) hibát jegyeztünk meg; de egy kifejezés, az előszóban oly nagy hangon emlegetett „vastag tudatlanság", oda kényszerit, hogy pár dolgot mégis specifikáljunk. Gergely ur nyelv- és helyesirástant ír, és nem tudja a szóöszszetételt; nem tudja az igék helyes ragozását ; nem tudja a magánhangzók mennyiségét; nem tudja a szünetjeleket okszerüleg alkalmazni; nem tudja a szók és képzők igazi jelentményét s nem tudja a mondattant stb. A mondattant ?!! Nem ő azt sem, hogy mennyi szó tartozik egy mondathoz. Hova kell erre kiáltóbb bizonyság, mint az a gyakori hiba könyvében, hogy két mondatnak egymás mellé kerülő kötszóit egynek veszi, egygyé írja, vagy, ha külön irja is, közéjök a kellő szünetjelt nem teszi föl. Nem idézünk minden példát, mert nem győznők; hanem tekintsünk pl. a 122. 1. első sorára, melyben ez áll: „ . . . mertha a kérdő e-t közvetlenül irnók a szókhoz, legtöbb esetben zavart okozna . . . stb." Itt a m e r t a második mondathoz tartozik. A 119. 1. (al. 5. s.) ez áll: „Deha az idézés nem szószerint (egy szól), hanem csak közvetve (,) azaz elbeszélőleg fordul elő, az idézetjel is elmarad." A de itt is az utolsó mondat kötszója. A 114. 1. (al. 3. s.): „b) innen következik, hogy noha Buddhát nem imádják, sajátképen . . . stb." A h o gy a csonkán hagyott utolsó mondat igaz tulajdona. Az 52. 1. (f. 4. s.): „De amely . . . stb." e helyett: „De, a mely . . . stb." A 10. 1. (f. 1. s ): „Majd ha . . e. h.: „Majd, ha . . Négy sorral alább: „hogy mig ..." e. h.: „hogy, mig . . stb. Ellenben a n e m c s a k-ot mindenütt makacson két szónak irja. Nagy különbség ez, G. ur, nemcsak, nem csak, és nem, csak. — Ezek s az effélék nem lehetnek nyomdahibák, mert boszantólag gyakran fordulnak elő. S most leteszszük a könyvet, melynek minden igyekezetünk mellett sem birtuk fényoldalát fölfedezni, s kérjük G. urat, ne kisértsen tankönyv-irodalmunkban ily idétlen szülötteivel, s ne igérje, hogy könyvének uj a b b kiadásaiban igyekezni fog a sajtóhibákat (tehát csak azokat!) kijavítani! Az első (s reméljük, utolsó) kiadásnak is jobb lett volna bölcsen bevárnia „nonum annum"-ot! Higye meg, hogy — Szemere Miklósként — éretlenül csak az ugorka élvezhető! Király Pál, tanár. . I s ü 0 L A 10 Y. A komarom-megyei iskolatanács ülése. A komárom-megjei iskolatanács tagjai ngos Hilócky Béla tanfelügyelő ur által november hó 20-án Komáromban tartandó iskolatanács-ülésre hivattak össze. Mintegy felerészben meg is jelentek az illetők. A tanácskozás nevezetesebb tárgyai pedig ezek voltak. Tanfelügyelő ur beszámolt a legközelebbi, nevezetesen f. évi május 10-diki ülés óta általa végzett hivatalos dolgokról, megemlítvén, hogy megyei népnevelés} ügyünknek mennyi akadályokkal kell küzdenie. Erre egy esperes urnák azon észrevétele következett, hogy a népoktatási országos törvény 130. és 132. §«a értelménél fogva, tanügyünk állása felöl a megyéhez koronként jelentés volna beterjesztendő, s a pestmegyei tanfelügyelő által tett ily jelentésekről a hírlapokban olvashatunk is, ellenben sajnálja, miszerint Komárommegye bizottsága előtt, e megyei iskolatanács életének, annyival inkább működésének még eddig legkisebb jele sem mutatkozott. Ezen kimaradás okául tanfelügyelő ur nagyban a lelkészeket emiitette, mint a kik az ő statistikai adatokat kérő hivatalos leveleit részint visszaküldik, azon oknál fogva, mert — szerintök — nem illetékes uton juttatnak kezeikhez; részint a vissza nem küldött sorokra nem válaszolnak. Pedig, ugy mond, a ki pártolja a felekezeti autonomiát, annak az azzal járó kötelességeket is teljesítenie kell, s elvárja, hangsulyoztatván több ízben, hogy az illető lelkész urak jövőben ez ügy körül nagyobb pontosságot s több ügyszeretetet tanúsítsanak