Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-12-17 / 51. szám

A milyen az adjon isten, olyan a fogadj isten szójárás hangján válaszolt tanfelügyelő ur szavára megyénk másod­alispánja. Nevezetesen : kiemelvén, hogy a törvény szigoru­ságának két utja van, egyik a lemenő vonalon, másik a föl­menő vonalon, s valamint elvárja az autonomicus lelkészek­től, hogy kötelességeiknek pontosan eleget tegyenek, ép ugy elvárja a népoktatási törvény 128 §-a a tanfelügyelőktől, hogy a tankerületben levő ugy községi, mint felekezeti tan­intézeteket évenkint legalább egyszer meglátogassák. Azon­ban nem dicsekedhetik tudomással a felől, hogy a komá­rom-megyei felekezeti iskolák, holott községi csak egyet­len egy van, a látogatási szerencsében részesülhettek volna. Pedig látogatás alkalmával tanfelügyelő ur, szem­mel látván a hiányokat, nem lenne utalva egyedül a lelkészektől nyerendő adatokra, mikből különben is hogy megyei tanügyünk helyzetét hiven tükröző jelentést készíteni lehessen, a felett kételkedik. A tanfelügyelő ur által kibocsátott, s egyenesen az egyes lelkészekhez inté­zett hivatalos levelek visszaküldésére nézve pedig, mint a tatai helv. hitv. egyházmegyének segédgondnoka nyil­váníthatja, hogy a szóban levő leveleket visszaküldött helv. hitv. lelkészek eljárása az egyházkerület határoza­tával megegyez; mert a dunántuli egyházkerületben, egyház és kormány között, közlekedési egyházhatóságul a superintendensi hivatal tekintetik. Engedvén tanfelügyelő ur magát e részben nagy nehezen capacitáltatni a vita valahára bevégződött. Az ismétlő iskolák megyeszerte pangása hozatván szóba, e baj legfőbb okául a pénzhiány állapitatott meg, s hogy legalább vasárnapi iskolák állitathatnának fel, javaslatba hozatott: a magas minisztériumnak megye utján leendő az iránti felkérése, hogy a vasárnapi iskolák költ­ségei országos pénztárból fedeztetnének. Az iskola-mulasztásokra nézve határoztatott, hogy az iskolát mulasztó tanköteles gyermekek szüléi első izben a helybeni iskolaszék, ennek nem léte esetében a lelkész s elöljárók által intessenek meg, második izben neveik egyenesen a járásbeli szolgabíró urnák adassanak át, ki is, ha két hét alatt nem intézkedik, arról az alis­páni hivatal tudósittassék. Igy mult el a gyűlés, s most ismét halad minden a régi kerék-vágásban, mikor még tanfelügyelőségről nem hallott a világ; mint teremtés előtt, mikor még hiány­zott az organizáló kéz. Az urnák lelke táplálja vala a vizeket, ugy táplálja a mi iskoláinkat egy szebb és bol­dogabb jövő felőli remény. Még csak annyira sem haladtunk, hogy a megyénk­beli tanintézetek mennyisége felől tudomásunk volna, vagy a tankötelezettek számát ismernénk ; hogy a hitfeleke­zetek közül egyik-egyik hány iskolával rendelkezik, meny­nyi a növendékeinek száma, azok képeztetéséhez minő tanerőkkel járul ? hogy megyénkben milyenek az iskolák ? milyen az épület? benne a rend, fegyelem, tanítás miként kezeltetik? ez mind terra incognita előttünk. Csak azt tudjuk, hogy a törvény által kiszabott tantárgyak csak némely iskolákban s ott is hiányosan taníttatnak; csak arról szól a panasz, hogy az iskolamulasztások teteme­sen emelkednek, hogy a nyári iskolázás a megye nagyobb részében tarthatatlan, hogy ismétlő iskola talán az egész megyében egyetlen egy sincs, hogy néhány vasárnapi iskola a rendetlenség közt fuldoklik, s hogy felsőbb vagy polgári iskola felől nulla quaestio fiat. Megyénk, ugy látszik, holmi baloldali s jobboldali apró tusák , törvényszék- , járásbíróság-, telekkönyv­nyerhetés , gyám-buktatás, hivataloskodhatási kérdések által inkább érdeklődik, mint a népnevelés annyiszor szeutnek kanonizált ügye által. A hivatalos szobák nagy részére mintha csak azon barátelv volna felírva „offi­cium taliter qualiter praesta" oly lazán mennek a dolgok, a népnevelésiek leglazábban. A vallás-felekezetek bele­untak a népoktatási törvény igényeinek predikálá­sába ; de a sok eredménytelenség után már nevetségessé is kezd válni. Egyes lelkészek felhagytak vele, hogy a népnevelés, különösen az iskoláztatás sürgetéséért mago­kat még gyűlöltebbekké tegyék. Az iskolai székek­ről a kortesdal eme szavai szólnak: „hol van a megvá­lasztandó tiszti kar, mért nem jő el s mondaná meg mit akar?" A tanitó urak, no ezek a szegény napszámosok, kiknek a törvény semmit sem adott, ugyaa mit tehetné­nek? Maga a tanfelügyelő ur is roppant elfoglaltságról panaszkodik, és hogy mennyire ért s mennyire óhajtana is magas hivatala szép teendőinek megfelelni: a tanügy érzékeny veszteségére, még eddig tanúbizonyságát nem adhatá. Igy fogjuk bezárni népnevelési kiskorúsággal az urnák 1871-ik esztendejét is. Kis Gábor. BELFÖLD. Hanolder alapítványa Pesten. Lapunk olvasóinak a napi lapokból már bizonyára tudomásukra esett, hogy Ranolder veszprémi püspök 100 ezer forint alapítványt tett egy Pesten felállítandó és a szürke nénék vezetése alá adandó leánynöveldére, föltéve, hogy a Yáros az iskolához szükséges 300 négyszögölnyi telket a szerzet tulajdonába bocsátja s azt annak nevére telekkönyvileg átíratja. A képviselő testület mult heti ülésében ez ajánlatot elfogadta, mely alkalommal e lapok szerkesztője, mint a városi képviselet tagja, könnyen felfogható okokból, a vitába bele nem szólott s azóta is tartózkodott ez ügyről nyilatkozni, annyival is inkább, miután a városnál nagyobb horderejű iaterconfessionalis kérdések is léteznek, melyekről legközelebb együttesen szándékozik észrevételeit megtenni és azokra az ország­gyűlés figyelmét felhini. Hogy azonban addig is, lapunk közönsége ez ügyre nézve tájékozatlan ne maradjon, a „Pester Lloydsnak ide vonatkozó jeles vezércikkéből a következőket adjuk. Városi képviseletünk határozata — irja a „Lloyd" — mindenekelőtt törvénytelen. Az 1868-ik évi 38-ik

Next

/
Thumbnails
Contents