Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-12-10 / 50. szám

ároktői tanitó is, — ki a csáthi s dorogmaihoz hasonlóan, ki ugyan most egy pár percre megjelent, lelkész hallgatás végett jővén a küldöttekkel, sem kör-, sem értekezleti gyűlésen még nem voltak s ez általános megrovás jegyzőkönyvbe is vezettetett. Végre nem tehetem, hogy az értekezleti kör szives háláját s köszönetét ne nyilvánítsam a h. papii egyház buzgó elöljárósága irányában, mely nemcsak szeretettel, de evangeliumi bőkezűséggel fogadta kebelébe értekezleti körünket. Adjon az ég sok ily derék, a nevelésügy iránt igaz lelkesedéssel buzgó egyházakat a népnevelés szent ügyének, mint a papii derék egyház ! Úgyszintén elismerésre méltó az is, miszerint helybeli helyettes lelkész tiszt. Somodi János ur és tiszt. Molnár Pál igricii lelkész ur értekezletünket szerencséltetvén jelenlétükkel, azt egész folyamában igazi érdekeltséggel kisértek s egyes felmerülő esetekben tanácsaikkal gyámolítottak. MorvaiFerenc, értekezleti tag. BELFOLD. Helyreigazítás a szarvasi papválasztás ügyében. A prot. egyházi és iskolai lap nov. 26-ki számában egy közlemény foglaltatik a szarvasi papválasztásról, melyben a névtelen közlő, akár hamis értesitésből merítve, akár, mert a dolog érdemét felfogni nem képes, hiányosan és elferdítve adja elő az illető pap választás lefolyását. Kötelességemnek ismerem tehát a dolgok valódi állását a következőkben megvilágítani. Igaz, hogy t. Jancsovics István ur, ki 36 évig szolgálta a szarvasi ev. egyházat, papi hivataláról f. é. jul. közepe táján — kissé szokatlan módon —leköszönt, s lemondó levelét Pestről mind az egyháznak, mind az esperes urnák megkttldötte, ós pedig azon ünnepélyes kijelentéssel, hogy többé pap lenni nem akar. Lemondó levele a presbyteriumban, búcsúlevele pedig a templomban nyilvánosan lőn felolvasva. Ezek nyilvános tények, melyek után egyátalában nincs értelme közlő ur kővetkező zavart logikájú szavainak: „az ev. egyház tagjai, leköszönt papjok iránt szeretettel és bizalommal viseltetvén, nem tudva a leköszönés okait sem, a presbyteriummal meghasonlotta k." Nem is ily érthetetlen okból történt a sajnos meghasonlás, hanem abból, hogy a presbyterium teljes tisztelettel és komolysággal vette t. Jancsovics urnák azon határozott, s már azelőtt kétszer nyilvánosan a presbyterium előtt mondott szavait, hogy többé pap lenni nem akar; és sértés nélkül nem is tehette róla fel azt, hogy e komoly lépést meggondolatlanul, vagy valami hátgondolattal tette volna. S hogy a presbyterium ezen feltevése helyes volt, azt a lemondott lelkész urnák a viszály alatt mindvégig tanúsított következetes és jellemes magaviselete is igazolta. Azonban J. urnák némely személyes lekötelezettjei és rokonai, köztük Kollár János egyh. ideiglenes felügyelő ur is, mint sógora, biztosítani akarván a családnak a papi javadalmat, vagy annak legalább egy részét, azon törekedtek, hogy az időközben Amerikába utazott Jancsovics urat — határozott tiltakozása dacára — visszahozzák hivatalába, s erre holmi kétes hitelű titkos lemondási okokat emlegettek. Ebből lett a meghasonlás a presbyterium és az insp. ur között, mely annál hevesebb harcokká fejlődött, minél világosabbá vált a személyes családi érdekeltség egyfelől, és minél érezhetőbbé vált a megürült papi állomás betöltésének szüksége másfelől. A presbyterium ugyanis mint az egyház törvényes kormányzó testülete, felszólittatván nt. esperes ur által az uj papválasztás előkészítésére, kötelességéhez képest a Szarvason divó szokás és a fenálló önalkotta törvények szerint, megtette a szokásos kandidálást; és ennek folytán az esperes ur által is helybenhagyólag kandidált bárom derék papi férfiú meg is tartotta próbaszónoklatát ; a nép nyugodtan kihallgatta őket, s várta az okt. 8-kára kitűzött választást. — Ez alatt azonban, a fentebb nevezett töredék, mely a presbyteriumban mindannyiszor nagy kisebbségben maradt (12—100 ellen), a presbyterium és esperes eljárását erőszakosnak kezdte hirdetni és a „nép szabadságára" apellálván, aláírásokat gyűjtött; törvényfitymáló fenyegetések között népgyűlést követelt, szóval: minden népszerűnek látszó eszközt felhasznált a békeszerető nép szenvedélyének fölkorbácsolására és a célbavett pap választás megakadályozására. Az eképea felbujtogatott nép az inspector urnák szolgabírói tekintélyére támaszkodván, nem hallgatott az esp. ur által kiküldött választási elnökség intő szavaira, „nem fizetünk, nem választunk" -féle felkiáltásokkal csakugyan meghiúsította a választást. Ezen győzelem annyira elragadta a vezéreket, hogy ezúttal tisztán a negatió terén maradtak (hiszen nyilvános hátgondolatuk az volt: van papunk, csak administrátor kell hozzá) és csak annyit mondtak ki világosan, hogy a hiványt kisebbíteni akarják. „Kisebb fizetés! félfizetés ! korlátlan népjog! népszabadság!" ezek lettek egyszerre népszerű phrásisok, melyek ellenében természetesen a törvénytiszteletet és rendet hirdető presbyterek népjogtapodóknak, zsarnokoknak lőnek kikiáltva! Az ily sajnos templomi botrány után a presbyterium újra tárgyalás alá vette a hiványkérdést, s mint az előtt, ugy most is, hajlandónak nyilatkozott a kor igényelte s tőrvény engedte változtatások megtételére; de egyszersmind határozottan, s mondhatni egyhangúlag kijelentette, hogy az inspektor ur által támasztott népterrorismus dacára sem fogja engedni, hogy a paphivány lényegesen csonkittassék vagy — akár simoniai, akár nepotistikus önzésből — ketté szakittassék. Mert ez, amint egyfelől ellenkezik autonomikus törvényünk világos szavaival (mely törvénynek tiszteletben tartására minden presbyter, az inspektorral együtt, esküt tett az Isten oltára előtt), ugy másrészről ellenkezik a