Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-10-08 / 41. szám

E helyett ujabb időben az emberek a világtünemények természetes okait keresik, azok állandó törvényeit formulázzák, és minden fölfedezett természettörvény nyel az emberi nem egy-egy természeti erőnek lesz urává, melyet a társadalom hasznára fordítani nem késik. Minden gép, melyet azon erők felhasználásával mozgásba hoznak, millió meg millió ember kézmunkáját végzi s mind közelebb hozza az időt, hol minden durva munkát gépek végezvén, az emberek nemesb hivatásuknak fognak élhetni. Más részről minden lépés , melyet az emberi nem az igaz ismeret pályáján elébbre tesz, mind szűkebb térre szorítja a csodák s természetfelettiségek birodalmát. Voetius, kit kora nagynak nevezett azért, hogy dogmaticai szőrszélhasogatásokban túltett minden kortársain, e kérdésre: „van-e a nap- és holdfogyatkozásoknak valami különös elöjclentésük igy felelt : „Nem több, mint a nap feljötte- és lementének, a liold fogyta- ós töltőnek." Nem osztotta többé a középkor hiedelmét, hogy a nap- ós holdfogyatkozások különös csapásokat jelentenek, meri; korában már ama két égi tüneménynek természetes okait ismerték. Ellenben e kérdésre : van-e az üstökös megjelenésének valami különös előjelentése ? igennel felelt, mert ennek természeti törvénye még nem volt fölfedezve. Igy van ez minden természeti problémával. A tudatlanság mindenben csodát lát, a tudomány ellenben a természetben csak törvényszerűségét ismer, a felismert törvényekkel pedig igazi csodákat mivel. A természet felfogásában eszközölt e nagyszerű forradalom lassanként azon tudományokra is áthatott, melyeknek tárgyát a szellem birodalma, az erkölcsi világ képezi. Vizsgálat alá vették az embert, mint szellemi lényt, s ugy találták, hogy e tekintetben első, leglényegesb attributuma az, hogy öncselekvő elhatározással bir, hogy maga ura; eszerint a társadalom szervezetének mindenekelőtt oda kell irányulnia, hogy az intézmények a társadalom érdekeinek megóvása mellett az egyéni szabadságnak mentül tágabb tért engedjenek. E célból az isten kegyelméből való absolut hatalmak helyébe a társadalom természetéből folyó hatalmasságokat léptették, a polgárok politikai jogegyenlőségét és törvény előtti egyenlőségét megállapították, és. oda törekesznek, hogy a társadalom semmiféle cím alatt ne avatkozhassék az egyén életébe oly dolgokat illetőleg, melyek más ember jogkörébe nem vágnak. Eszerint az, hogy ón mikép képzelem viszonyomat istenhez, mit hiszek vallásos igazságnak, mit nem, minthogy ezzel senki jogát nem sértem, a társadalom joghatósága alá nem tartozhatik s abba senkinek, sem állam, sem egyház nevében szólója nem lehet. Sajnos, hogy a humanitas e nagy elveinek közérvényre emelésében az emberiség nem haladhatott háborítatlanul előre. Tudva van ugyanis, hogy a reformatióval csaknem egyidejűleg a Jézus társasága is megkezdte működését ellenkező irányban a középkorbeli szellemi rend érdekében; ismeretese társaságnak bámulatos tevékenysége s a földalatti sötét utakon nyert rendkívüli befolyása az emberek erkölcseire, ugy hogy, mint Carlyle kicsit tán túlozva mondja: „Néhány század óta az emberi nem erkölcsi életében Loyola Ignác evangeliuma lett uralkodóvá/ „Különös egy evangelium — folytatja Carlyle — isten akaratának oly kijelentése, mely szerint nekünk, hogy az igazság legfelségesebb forrásának tetszhessünk, semmi sürgőbb teendőnk nem lehet, mint oly dolgok hivéséhez ragaszkodni, melyet egész lelkünk kétségesnek ós hihetetlennek talál; mint azt hinni, hogy a nyomorúságos emberi symbolumok többre becsülendők a mindenható isten müveinél, melyeket azok jeleznek; hogy a formák az azok által érzékitett tények nélkül is szentek és üdvösek; hogy kellő makacssággal állított és védelmezett formulák tényleges ürességük dacára is bennünket üdvözíthetnek." íme mesteri jellemzése azon iskolának, melyben a mai nemzedék valláserkölcsi neveltetését nyeri, ós nem hiszek szertelenséget állítani, ha azt mondom, hogy társadalmi bajaink legnagyobb részt azon nagy hazugságból folynak, melylyel előhaladt miveltségünk közepett a vallásnak átöröklött oly formáit ápolgatjuk, melyek tényleges miveltségünknek meg nem felelnek s azoknak gondolkozásunkban, erkölcsi nézeteinkben semmi helyök nincsen. Jól tudom, hogy „az ember hite az ember menyországa de épen azért kárhozatos a vallásnak oly alakban történő hirdetése, mely a legjobb embereket annak áldásaiból kirekeszti, miután tételeit akarva sem hihetik ; pedig csak is az az igazán hamis vallás, amelyet nem hiszünk, de hívesét hazudozzuk. E szentesitett hazugság, az, mi életünket mindenekfelett mételyezi. Avagy kérdem, miután az üres képzeletek, melyek a középkor embereit egymás ellen fegyverezték,