Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-10-08 / 41. szám

sirnak, mert megvigasztaltatnak. Boldogok az alázatosak, mert ők örökség szerint bírják a földet. Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégitettnek. Boldogok, az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek. Boldogok akiknek szivük tiszta, mert ők az istent meglátják. Boldogok a békességre igyekezők, mert azok isten fiainak mondatnak. Boldogok, kik háborúságot szenvednek az igazságért, mert azoké a menyeknek országa." E tanítás mily különböző attól, amit minden idők és nemzetek pharizaeus papjai szoktak vallás gyanánt hirdetni. Nem azokat mondja Jézus boldogoknak, kik mult időknek érthetetlenné vált irataiból kibetűzött észellenes dogmákat vallanak, hanem azokat, kik igazra, jóra és szépre teremtett lelkök nemes gerjedelmeit követve, szivök tisztaságát minden körülmények közt megőrzik, az igazságot szeretik, könyörületességet gyakorolnak és felebarátjukkal való békességre törekesznek. Jézus beszédeiben hiába keresed a helyet, melyben ő az ember üdvösségét oly dolgok hivésótől tenné függővé, melyeket minden idők, ós minden éghajlatok jó emberei egyformán ne vallottak volna. Csak az nyomja különösen a lélek pecsétét a Jézus beszédeire, hogy ő az emberiségi nagy igazságokat folytonos vonatkozásba teszi istenhez, a kitől jő alá minden jó adomány, mert isten a mi atyánk, s- mi mindnyájan fiai vagyunk. Ilyen egyszerű, humánus igazságokból állott a vallás, melyet Jézus az ő követőinek tanított, de egész léte is élő kinyomata volt annak, amit hirdetett; isten- és emberszeretet ő benne személyesítve volt. Innen az imádásig menő szeretet, melylyel követői hozzá ragaszkodnak innen az ellenállhatlan vágy hirdetni, amit ő hirdetett, cselekedni, amit ő cselekedett, élni halni a mesterrel. Jézus első követői magok sem ismerték az eszmék egész rendét, melyek amaz isteni igazságokhoz csatlakoztak ; de érezték, amit hirdettek: szivükből fakadt a szó, és a körülöttek levő embereknek, kik a tévelygések poharát fenékig ürítették volt, jól esett a meggyőződés őszinte szavát egyszerű előadásban oly emberektől hallani, kik minden percben készek keblök isteneért mindenüket feláldozni. íme ebből állott a Krisztus vallása a keresztyénség első két századában, tele élő hittel a szellem mindenható erejében, tele önfeláldozó szeretettel, szelídséggel, s más véleményüek iránt való határtalan humanitással. Amint azonban a harmadik században a hitvallások tudós formulázása megkezdődött, amint körülírni akarták azt, ami természeténél fogva körülirhatlan, és a vallás lényégéül azon subtilitasokat kezdték tekinteni, amiket öntelt tudósok henye óráikban kigondoltak és kivülök senki nem értett, tán magok sem, s amint ennek folytán a vallás ismét a papi rend kizárólagos sajátja lett, — azon időtől fogva Krisztus szelleme, az alázatosság, szelídség és humanitas lelke az egyházból mind inkább kiköltözik, s csak egyes, az egyháztól többnyire üldözött egyének működésében ismerünk rá ama szent tűzre, melynek szikráit Jézus első követőinek kebelébe szórta, s azóta nem szűnt meg melegíteni ós boldogítani mindazokat, kik magokat önző érdeknél s öröklött előítéleteknél fogva előle el nem zárják. Uraim! Sokkal jobban ismerem a gyakorlati élet követelményeit, semhogy percig is helyet adhatnék az ábrándnak, miszerint a vallás azon eszményi alakban, vagy igazabban szólva, alaktalanságban, melyben első föllépésekor látjuk, rendezett társadalmi viszonyok közt is maradandóan fenállhatott volna. Hogy a vallásnak a lelkekre való hatását biztosítsuk!, hogy azt a társadalmi gépezetet mozgató erővé tegyük, a puszta elemző észnél sokkal élénkebb tehetségek segélyét kell igénybe vennünk; fel kell a lélek minden alkotó erejét költeni, a szép iránti gerjedelmet, a szeretet hatalmát, s a szív éltető forrásából fakadó minden mmesb érzelmet, szóval az élet azon magasabb költészetét kell működtetni, mely az ideálokat teremti és a vallás eszméit symbolizálni képes. Másfelől a vallás mint társadalmi tényező, nem lehet el közegek nélkül, melyek azt ápolják, terjeszszék és fentartsák; szintúgy nem lehet el intézkedések nélkül, melyek ama célok elérhetését neki biztosítsák. Mindez pedig nem eshetik meg a kormányzás bizonyos neme nélkül. A gyakorlati életben tehát a valláshoz rendezett cultuson kivül egyházi intézmények és megállapított kormányzat elkerülhetetlenül szükséges kellékek. Tudták ezt Krisztus első követői is s valóban bámulatos 3 tapintatosság, mely az ős egyházat e gyakorlati kérdések megoldásában is oly szerencsésen vezette. Ők megtudták egyeztetni a szabadságot a renddel, az egyén elsajátithatlan jogosultságát a tár-