Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-10-08 / 41. szám

Nagyon is jól ismerik ők, ugy a terrenumot, amelyen, mint az embereket, akikre hatni akarnak, de ismerik azokat is, kiknek az actiotól való távolmaradása az egyetlen eshetőség, mely istentelen merényletük sikerültót biztosithatja. Nem volt rá semmi szükség, hogy az emberi ész meggyalázásához a syllabus szentesítése által az uralkodó politikai tanok elleni hallatlan kikelést is kapcsolják, s ez által a mivelt közvéleményt magok ellen zúdítsák. Ha ezt mégis tették, abban meszszeható számítást kell gyanítanunk, aminőt emberektől, kik a humanitas vetéseit vakondturásaikkal oly régóta pusztítják, méltán várhatunk. Igenis, a jezsuiták jól ismerik elleneiket ós barátaikat, tudják, hogy épen az ő működésük folytán, merő vallási kérdéssel a mai értelmiséget közönyösségéből felrázni nein lehet, nekik pedig arra, hogy a vakon vezethető tömegek korlátlan urai lehessenek, szükségük volt az értelmiséget a szent szék iránti engedetlenségre, tettleges ellenkezésre ingerelni. Im ezért kellett a syllabust szentesíteni, ezért kellett a szabad országok kormányainak nyilt háborút üzenni, hogy ez uton a kormányok részére álló értelmiséget paralysálván, a magára maradt, ós a fenálló hatalom ellen oppositióra amúgy is mindég kész tömegekkel ők rendelkezhessenek. Ha volt amit előre nem láttak, s ennélfogva számba sem vehettek, az az internatiónale mozgalom, mely mint ellenkező áramlat a tömegek erejét tőlük elvitatni készül az által, hogy a nyers erőt a mai társadalmi rend általános felforgatására, a fennálló intézmények lerombolására akarja kizsákmányolni. Végzetes tusa, melyben az egyik rósz a szabadság biztosítására alkotott humánus intézményeket eltörölni és a társadalmat a középkor sötétségébe visszaterelni törekszik, a másik rész pedig a múlttal végkép szakítva és szentségtelen kézzel gyújtogatva, emésztő tüz lángjával akar világítani a jövendőbe. Itt az önzés, mint fejetlenség, az absolutismust hivja uj életre: ott az önzés, mint törvény feletti absulutismus a fejetlenség részére dolgozik, s e két daemon közt az emberiség sok ezer évi miveltsége veszendőben van. A hitellenség bölcseit, kik a vallást ma már csak ötödik keréknek tartják, s annak szükségét a társadalmi rend gépezetében, melyet szerintök többé nem mozgat, általában nem látják, figyelmeztetnem kell a körülményekre, melyek közt a társadalom jelzett veszélyei keletkeztek. Mindenütt, hol a mai társadalmi rend alakulása egy, az egyéni szabadság elvén alapuló egyházzal találkozott s ezáltal a nép minden rétegei ösztönt ós buzdítást nyertek a dolgok olyatén rendjét támogatni: ott az állami ügyek természetszerű fejlődése ós virágzása a dolgok természetéből foly, és minden kísérlet az absolutismus megörökítésére csak uj uj lökést kell hogy adjon a szabadsági eszméknek annál erélyesebb keresztülvitelére. — Ezt látjuk legtisztábban Északamerikában, látjuk Hollandiában ős Schweizban, de látjuk a Skandináv tartományokban ós Németországban is. Ellenben oly nemzetek kebelében, hol az ujabb kor polgárisodásának szabad intézményeit azon középkori egyházzal hitték összeegyeztethetni, mely a tekintély elvére alapítva, a hívektől az elme absolut alárendelését követeli, ama természetellenes egyesítési kísérlet egyébre nem vezetett, mint, hogy absolutismus és fejetlenség közt folytonosan hányattatván, a forradalmakból kivergődni és nyugalomra jutni sehogy sem tudnak. Mexiconak évtizedek óta tartó bomlása, Spanyolországnak görcsös haldoklása, Franciaországnak egymást felváltott annyi forradalmak után legközelebbi rémítő válsága, ós Olaszországnak azon állapota, melyre de Maistre Józsefnek 1796-ban Eszakamerikáról ejtett hires szava: „Nem ismerek bosszantóbbat, mint egy még pólyában lévő gyermekre szórt magasztalásokat; hagyjátok, haddnőjjön fel!* bizonyára jogosabban alkalmazható ; mind e nagy országoknak 80 óv óta tartó erőszakos convulsioi szóló bizonyságot tesznek amellett, hogy a polgári szabadság természetszerű fejlődése ott nem lehető, hol a nép szellemi életének a vallás által a szabadsággal ellenkező irány adatik. Semmi sem természetesebb, mint az erőszakos válságok ott, hol ellenkező irányú ösztönzések a népet folytonos izgalomban tartják. Egy népnek két lelket adni, annyi, mint megörökíteni a zavart, állandósítani a forradalmat. Avagy mikóp igazodjék el az ember oly társadalomban, hol az, ami szépnek és jónak hirdettetik nagy hazafiak, törvényhozók, bölcsek ós tudósok által, kárhozatra vezető istentelenségnek bélyegeztetik a nép szellemi vezetői, a vállástanitók által ? Hogy legyen öszhangzat, egybevágó működés oly nemzet kebelében, hol az egyik rósz lelke ihletét követve a humanitás elveinek közérvényt szerezni és