Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-10-01 / 40. szám

asszonyoknak a közbeueső csárdákba be kell térni egy kis sziverősitőre, hogy maguk is meg ne fagyjanak, s ki áll jót, hogy ilyenkor mélyebben nem néznek a pohár fenekére, mint szabadna olyannak, a kire egy gyenge élet van bizva. Tudok rá esetet, hogy a keresztelésről hazamenet a szánból elveszett a gyermek, s mire visszamentek érte, a varjuk kivagdalták a szemét. Hogy a hosszú uton a gyermeknek legyen tápláléka, oly komaasszonyokat hivnak, kiknek szinte kis gyermekök van, de már egyháztól kimentek, tehát 6 hétnél, talán fél évnél is régebben szültek — hogy a gyermeket útközben megszoptathassák. Ugy de az anyatej arányban van a gyermek korával, s bizonyára ártalmára van a kisded egészségének, ha egy napostej helyett 3 hónaposat kap. Mindez azon balfelfogás miatt, hogy sietni kell a kereszteléssel, mert hátha meghal a gyermek. Végre ha nem veszélyes is, de bizony igen alkalmatlan dolog az, hogy, — kivált a hol csak egy szoba van, — a betegágy körül gyűlnek össze a komák vendégeskedni, mulatozni, sokszor nincs is más házbeli aszszony, mint a ki betegen fekszik. — Hogy pedig a vendégeskedő paszitákról elszoktassuk e népet, ez nem megy olyan könnyen, holott épen a pap mutat ellenkező példát, mert nem helyben — a köznép közül, hanem vidékről hivja komáit, ezeket aztán csak nem lehet étlen szomjan haza bocsátani. — Mindezen bajoknak vége lenne, ha a helyett, hogy ápoljuk, kiirtani igyekeznénk a nép közül azon balhitet, hogy a kereszteletlen gyermek elkárhozik, hogy a kereszteléssel sietni kell. Hanem vinné el magával az anya egyházkeléskor az ő gyermekét egyszersmind keresztelésre, — hivná meg ez alkalomra a tanukat. Leányegyházakban pedig megjelenhetne a lelkész egy bizonyos meghatározott időben, s akkor végezné az addig született gyermekek keresztelését. 27. §. „A. szükségben megkeresztelt gyermeket, ha életben marad, hozassa el a templomba, s ott a keresztséget, annak ismétlése nélkül erősítse meg." Az élőbbeni ponttal együtt aztán ez is felesleges. „29. §. 1848-iki • 20 .... a vegyes házasságból született gyermek azon egyház lelkésze előtt keresztelendő meg, a kit e végre a szülők . . . felszólítanak. 30. §. Ott, hol a szülők nem értenek egyet, a gyermek neme szerint illető nemzője hitvallásában keresztelendő meg." Igen ám, igy kellene lenni! De az 1868. 53. törvénycikk 12. §. meg mást rendel. Igen liberális akarván lenni, lett illiberalis. Bele avatkozik a szülők eredeti jogába, belenyúl a családi élet legbelsejébe és ott zavart csinál béke helyett. Hány szülők nem egyeznének szép békességesen abban, hogy gyermkeiket egy vallásban neveljék, nem akarván köztük válaszfalat emelni. De a pap a törvény nevében, megzavarhatja a házi békességet, követelhetvén, hogy a gyermekek egyik része más egyházhoz tartozzék mint a másik. — Igaz, hogy van kibúvó ut. De az már magában véve baj, és a törvény ellen bizonyít, ha ennek kijátszása végett, mellékutakra van az ember utalva. Ugy még jó volna, ha e törvény csak a szülők valamelyike kérelmére érvényesíttetnék, de fájdalom, ennek foganatosítását a pap is követelheti, sőt kötelessége hivatalánál fogva követelni. c) bb) A házasságkötés ós esketésre nézve: 45. §. a) „Hirdetheti a házasulandókat hétköznapokon is, ha a nép számosabban van jelen a templomban, de egy ily napon csak egy izben." Nem tudom, ez utóbbi megszorítás csak a hétköznapokra vonatkozik-e vagy a vasárnapokra is. Tudom, hogy rendesen csak egyszer szokás egy nap hirdetni, de a felek kérelmére megszokták azt tenni a lelkészek, hogy vasárnap d. u. is kihirdetik őket. A hirdetésnek ugy is csak az a célja, hogy az minél többeknek tudomására jusson, és ha vasárnap d. u. is elég számos hallgatóság van, miért ne lehetne ekkor szintúgy hirdetni mint hétköznap ? Vagy a hol két isteni tisztelet tartatik egy nap délelőtt; mindenik más nyelven, más hallgatóság előtt; miért ne lehetne ott egy nap két izben hirdetni ? b) „A kik ... a háromszori kihirdetés alól felmentetni kívánnak, azokat igyékezzék lebeszélni" kár biz abba a lelkésznek bele avatkozni. c) .... a felmentés megszerzése végett, utasítsa őket az illető egyházi hatósághoz." — Talán politikai hatósághoz? Eddig legalább nálunk az alispán szokta a felmentvényeket adni. 51. §. „A tilos rokonsági fok alól felmentett házasulandók is kihirdetendők vagy a kihirdetés alűl felmentendők." Némely helyen ezeket csak egyszer szokás kihirdetni. Ugy is eleget meg vannak már zaklatva és rostálva. Innen még az kimaradt, a mi pedig fontos dolog, hogy a halálos ágyon egybekelni kívánókkal mit kell tenni. — Meg az özvegy nő, a házasságtörő, a néma, a nem keresztyén. Meg az is, hogy a kihirdetés, vagy felmentvény mennyi ideig érvényes, ha a házasság nem történik meg azonnal. cc) A gyermekágyasok beavatására nézve. 54. §. „A bábáknak kösse lelkökre, hogy a gyermekágyas asszonyoknak csak akkor engedjék meg a templomba való első menetelt, ha azok előbbi egészségüket visszanyerték." De megtagadhatja-e a lelkész a kibocsátást, ha ezt a szülő-anya, még betegen, házánál talán a kereszteléssel együtt kívánja ? Kötelezheti-e az anyákat, hogy azok egyháztól kimenjenek ? dd) A halottak eltemetésére nézve : 59. § és szertartásokra nézve tartsa fenn az egyházban divatos szokásokat ... Ez csaknem minden szakasznak az első pontja e munkálatban. De ha csak ezt akarjuk, ha félünk minden kis változtatástól, — akkor felesleges ezen munkálat, sőtfeles-80