Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-10-01 / 40. szám

leges a zsinat is: csak adjuk egyszerűen utasitásul a lelkészeknek, hogy a midőn valamely gyülekezetbe kerülnek, első és főgondjuknak tartsák az ott divó szokásokat tanulmányozni, és aztán tartsák magukat azokhoz. Nem jobb lenne-e az egyháznak késziteni egy józan szertartás-rendszert és aztán ennek megtartására utasítani a lelkészeket, legalább lenne egyformaság és elkerültetnének az oly súrlódások, midőn a nép ragaszkodik valamely szokáshoz, melyet a lelkész ostobaságnak tart. 60. §. Halotti beszédeiben a túlságos dicséretektől, mint a túlságos feddőzéstől ovakodjék." — Azok a halotti beszédek! — Ezek teszik közönségessé az igehirdetést mind a lelkész, mind a nép előtt — A nép tudja, hogy egy forint az ára az istenigéjének s ezen árért egyházilag feldicsértetheti még oly hitvány halottját is. — A lelkésznek meg ezekre nincs ideje becsületesen elkészülni, beleszokik a készületlen beszélésbe. De ha volna is ideje, nincs tárgya, mert midőn 50—100 izben kell beszólni oly halott felett, a kiről egyebet sem tud, a kinek egyéb érdeme sincs, mint, hogy született és meghalt, valami predicatió készitő gépje meg nincs, — mit tehet a lelkész egyebet, minthogy ugyanazon általános gondolatokat egy esztendőn át hetvenhétszer variálja? a másikon meg újra kezdi. Ez által aztán bele szokik ugy prédikálni, hogy csak valami beszéd legyen, mely 1

j4

—x

/s éráig tart, ha csupa szalma is. — Mennyi visszaélés történik e halotti beszédek által a predikálással! Mig más vallásúak ezrei sőt nagyobb városokban legérdemesebb hitsorsosaink is eltemettetnek minden szónoklat nélkül, egyszerű imával, istenre és a közvéleményre bizatván, hogy Ítéljen felettök; — addig falun a legegyszerűbb, sokszor a legsilányabb emberek, sőt sok helyen halva született csecsemők felett is predikatiók, búcsúztatók, és egy hó vagy egy év multán templomban tartott emlékbeszédek mondatnak, mik a rendes istentiszteleti szónoklatot szorítják ki helyéből. Törheti aztán a lelkész a fejét a felett, hogy micsoda dicséretet mondjon e felett, kinek semmi jó tettét nem hallotta, kiről legközelebb való ismerősei és felei sem tudnának semmi jót mondani, — nem V2

óráig de 5 percig sem beszélni. Igaz, vannak olyan lelkészek, a kik koszorúkat fonnak, meg emlékoszlopokat emelnek beszédjeikben a köztudomásúlag leghitványabb embereknek is. De ehez nagy gyakorlat kell! A még romlatlan szivü lelkész, a ki beszédjeiben nem a szájkenést tartja a fődolognak, hanem az igazságot, — a ki csak azt tudja elmondani a mit maga is érez, — a Jézust és nem a farizeusokat választotta példányul, találkoznak ily balgatagok is! — az ilyen nem képes arra, hogy az igazság vallása nevében kiálljon egy gyülekezet elébe, és nyilt homlokkal, arcpirulás nélkül szemébe merjen hazudni a köztudatnak, nagynak merje mondani, a miről mindenki tudja, hogy kicsi, magasztalja azt, a miről mindenki tudja, hogy gonosz. Nagy gyakorlat kell ehez és tehetség, mely nem adaott mindenkinek. Legjobb lenne azt a lelkészre hagyni, hogy mondjon beszédet annak koporsója felett, a kit szive szerint ugy tüntethet fel, mint követendő példát. ii) A lelkész házi- és magánéletére nézve: Hát még erre nézve is szükséges az utasítás ?! No ugyan szép emberek lehetnek azok a protestáns lelkészek, ha még ezekre is utasítani kell őket: hogy botrányokat ne csináljanak, hogy a lakomákban le ne részegedjenek, hogy illedelmesen viseljék magukat, hogy ne veszekedjenek. Eine schöne Gegend! Hát csak ennyire vagyunk! hogy még azt is utasitásul kell adni a lelkészeknek, a mit minden jóravaló házból való 10 — 12 éves gyermektől méltán megkívánunk. Meg aztán hát van valakinek joga a lelkész házi-és magánéletébe avatkozni? Minden ember otthon van és szabad az ő saját családi körében, egyedül a protestáns lelkészek, kik különben is a mivelt osztály — (vagy talán nem is ezen osztályhoz tartoznak ?) páriái, a kik minden tudományos osztály közt a legalsó fokon állanak, a legcsekélyebb, nevetségesen nyomorúságos anyagi i utalómban részesülnek, ezek legyenek, megfosztva legeredetibb jogaiktól, egyedül ezeknek magánéletébe szabad bele bíráskodni mindenkinek ? — Tessék az egyháznak gondoskodni arról, hogy papjai nevelt, mivelt emberek legyenek ; akkor aztán megkívánhatja tőlük, hogy ugy viseljék magokat, mint mivelt, humánus, keresztyén emberekhez illik, a többihez aztán senkinek semmi köze. De ne tegyük magunkat nevetségessé ily utasítások által, miket ha valami külföldi elolvasna, bátran arra a gondolatra jöhetne, hogy nálunk kanászokból válnak a papok. Különben is igen különösnek találom ezt a törekvést, egészen körülhatározni akarni a papokat, ugy bánni velők, mint az éretlen gyermekkel. Meghatározni, hogyan hordják fejükön a szőrt, milyen nyakkendőt, milyen ruhát viseljenek, — milyent hivatalban, milyet azon kivül, mikor házasodjanak, mikor ne házasodjanak, milyen feleséget vegyenek, vagy milyen gazdaasszonyt tartsanak, ezekkel hogyan bánjanak, mennyitegyenek, mennyit igyanak, mit beszéljenek stb. stb. stb. — Biz igy ők nem annyira isten szolgái, mint inkább az emberek szeszélyei és ostobaságainak legnyomorultabb rabszolgái lesznek. Anyakönyvek és egyházi irományokra nézve: 84. §. a lelkész által vezetendő s megőrzendő anyakönyvek, irományok a következők : „7. Az egyház jegyzőkönyvei, a presbyteriek, esperességiek, kerületiek ugy mint az egyetemes gyűlésiek." A két utóbbi nyomtatva szokott megjelenni, ezzel tehát nincs semmi baj. A gyűl. jegyzőkönyvek vezetéséről már szólottunk. Az esperességi jegyzőkönyvek és körlevelek vezetése, illetőleg lemásolására nézve, talán még sem méltányos dolog, oly embertől, a ki 12— 13 iskolát végzett azt kivánni, hogy teljes életében másoló irnok legyen : hanem kellene gondoskodni valaki másról, a ki a másolásokat végezi.