Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-09-17 / 38. szám

módját találtuk ki, a mi semmibe se kerül. De nem valóságos istencsalásra vezetjük-e ezáltal a népet, azt hirdetvén neki hallgatagon: csak halmozz bátran vétket vétekre, majd ha érzed, hogy többé nem lesz módodban vétkezni, egy kis ostya, meg egy „igen" vagy egy biccentés letörli a rovást. Nem káros tan-e ez ? „Légy jóakarója a te embertársadnak, mig vele egy jó uton vagy." A haldoklónak már más az utja. Vagy, — akár hiszünk benne, akár nem, csak tegyük meg, mert a nép megnyugvását találja benne ? Jó, banem akkor a felhő eleibe is harangoztassunk, meg a kis szék lábát kössük b3, ha a csikónak a lába fáj ; mert ezekben is megnyugvását találja sok ember. III. Fejezet. A lelkészi cselekvényekről. 1. Szakasz. Az ifjúság vallásbani oktatása és a coníirmatió. „25. §. A legelső vallásoktatást a gyermekek az iskolában nyerik a fenálló tanrendszer szerint." Itt ki kell mondani, hogy ott, a hol az iskola községivé ión, köteles-e a lelkész a vallásoktatást teljesíteni, vagy sem? Továbbá, midőn leány- vagy fiókegyházban állíttatik községi iskola, ki és mi módon teljesítse a vallásoktatást. „27. §. A katechizátióbau köteles részt venni: bb. Minden már confirmált, de még nőtlen ifju és hajadon leány ismétlés végett." Hisz ez igen jó volna, ha kivihető volna. De szeretném tudni, hogy ki és mi módon kényszeríti (nem is emiitvén a 20 éven tuli ifjakat és hajadonokat, — mert ilyenek is vannak, —• hanem csak) a népiskolából már kikerült 14—20 éves ifjúságot arra, hogy az oltár előtt megjelenjenek ós feleletet adjanak, — mert biz ezek azt szép szóra meg nem teszik. — Hát még az 1—2 órányira fekvő, — talán népes leányegyházak ifjúságát, ki hozza el vasárnap a templomba ? Pedig vannak népes egyházak, a hol az anyában nincs annyi ifjúság, mellyel érdemes volna katechizatiót tartani. „28. §. A katechizátiók. . . . tartandók . . . délelőtti vagy délutáni isteni tisztelet után" . . . Ugy látszik, mintha ez által az előbb emiitett bajon, — hogy t. i. dél. u. kelljen az ifjúságnak megjelenni, — segítve volna. De ez sem kivihető, mert épen ott, ahol leányegyházak vannak, ezekre való tekintetből az istenitisztelet későbben szokott kezdődni, s igy a katechizatióra nem jut idő. — Meg aztán az úrvacsora kiszolgáltatása és istenitisztelet után szokott történni. Pedig vannak egyházak, a hol az urvacsorája minden vasárnap kiszolgáltattatik. „29. §. Ezen katechizátióknál a főkönyv .... azon tankönyvek, melyek zsinatilag vagy legalább az egyetemes gyűlés által elfogadva lettek" . . De hát melyek ezen tankönyvek ? „32. §. A confirmatiói oktatás hetenkint legalább 5-ször tartatik". A leányegyházbeliektől nem lehet kivánui, hogy, kivált téli időben — minden nap az anyában megjelenjenek, s e miatt otthon az iskolát mulaszszák. NB. Confirmálható-e oly gyermek, a ki sem a kátét, sem irni, olvasni nem tud ? II. Szakasz. A házasság szerzése. „35. §. 1. A házasságnak . . . megáldása csak oly házasságoknál alkalmazható, melvek az isteni ós hazai törvényekkel megegyezők." A helyett az „isteni" helyett jobb szeretném — egyházi. III. Szakasz. A gyermekágyasok beavatása. 36. §. A hat heti határidőt talán rövidebbre is lehetne venni, kivált utó szülötteknél, mert igen nagy akadály az, kivált a munkás népnél, ha az asszony hat hétig nem mehet ki a házból. — A gyermeket sok helyen nem viszi magával az anya, — ami helyesebb is, kivált ha távol lakik és téli időben. V. S z a k a s z. Az uri és ünnepnapok megülése. „42. §. Az egyház nyilvános istenitisztelettel ünnepli 3. A következő ünnepeket: b. a vízkereszt napját (jan 6.)" Ezt is?! „c. Az úrvacsora szerzés napját; (zöld csütörtök)" roagyarül: nagy csütörtök. Ezt is ?! „e. Az Ur menybemenetele napját, (áldozó csütörtök)." Biz ezt is bátran el lehetne hagyni, hisz egyéb jelentőséget ugy sem lehet ez ünnepnek is adni, mint a húsvétnak. „VII. Szakasz. Az áttérők oktatása és bekeblezése." Erre nézve szükséges volna egyforma eljárást behozni. Némely helyen az áttérő, mihelyt a törvénynek eleget tett, beiratik az anyakönyvbe, és tudtára adatik, hogy ekkor meg ekkor lesz az urvacsorája kiszolgáltatva, — tessék vele a többi hívekkel együtt élni. Ennyiből áll az egész. Máshol az áttérő a templomban a híveknek bemutattatik s a gyónó beszédben is külön megemlittetik. Ismét más helyen az áttérőnek bibliára tett kézzel előbb egy hosszú ésküformát kell elmondania, melyben ellene mond az elhagyott egyház dogmáinak, s csak azután részebül az urvacsorájában. „VIII. Szakasz. A hivek látogatása s az azokkal való magántársalgás." Igen szép dolog. Azt megkívánhatjuk a lelkésztől, hogy, mint aféle mivelt ember, szelid és nyájas legyen ; de azt, hogy egyszersmind bőbeszédű ós jó társalgó is legyen, ez nem adatik mindenkinek. Pedig biz az az unalomban töltött látogatási óra terhére van mind a hiveknek, mind a lelkésznek. IV. Fejezet. Az egyházi fegyelem. „62. §. A hívataltóli végképí elmozdítás esetei következők :