Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-09-17 / 38. szám

lelkökben meg vannak is győződve az ellenkező helyességéről. Hiába, igaza volt örök humoru Nagy Ignácunknak, ki az ósdiakat ostorozván, mondá : „Midőn az ember uj csizmát kap, rendesen meg van arról győződve, hogy az csakugyan szebb és jobb a réginél; de azért mégis nem őrömest veti el ezen utóbbit, mivel ebben már oly otthonos vala, és oly kényelmesen érzé magát." „Ámde, ha legyőzhetlen okokkal győzzük meg őt arról, hogy az uj saru sokkal kényelmesebb a réginél, akkor bizonyosan örömest sietend azt használni." így van ez, minden meglevő s igy a legközelebb megvitatandó kérdésnélis:kitanitsa népiskoláinkban a vallást? A tanitó nem taníthatja, mert, a) nincs rá ideje. Az uj törvény kívánalmai szerint nagyon megizaporultak teendői. Most előadandó még a nyelvtan, földrajz, történelem, természetrajztan, mikről eddig kevés tanodában hallottunk. A tanítótól nem kívánhatjuk észszerüleg, hogy megnégyszereződött teendői mellett a vallástanitásra is kellő időt fordítson, — nem kívánhatjuk, hogy egyenlő fizetés mellett több terhet viseljen, — nem hivánhatjuk, hogy csak a zsoltár, dicséretek, bibliai történetek, kis história, kis káté eltanitása után felmaradt kevés idejét fordítsa a reálékra, mert igy bizony semmikép se tud belőlök eredményt felmutatni. Pedig hát az iskola csak ugy felel meg céljának, ha nem csak a jövő, hanem a jelen életnek is nevel. Nagy sötétségnek kell tehát uralkodni azon egyénnél, ki ezt át nem látva, a régi mellett kardoskodik szóval és írással. Azt mondja : hát eddig ?! Eddig más volt a kívánalom, és legtöbb iskoláinkban egyedüli és fő tantárgy a vallás. A régiből himet nem varhatunk. Nem barátja hát az a haladásnak, az okszerű mivelődésnek, ki népiskoláinkban bármi által a világi tudományok kellő mérvbeni tanitatását akadályozni akarja, habár—mint nem kétkedem —öntudatlanul is. Nem taníthatják tanítóink a vallást, mert b) az a) alatti oknál fogva is községi iskolai rendszer határozottan kiveszi kezökből. Azok, kik a régi mellett küzdenek, ellenei a nemzeti iskolának is, nem fontolván meg kellőleg ennek előnyeit a felekezeti iskolák között. Most nincs itt helye, hogy a községi iskola előnyeiről értekezzem a felekezeti felett, csak annyit mondok, hogy egy község, melyben most 5 iskola nyomorog, összesitvén erejét, nagyobb lendületet adhatna a tanügynek. Lehet e tárgyról pro et contra beszélni, de annyi áll, hogy a törvény parancsát sem pathos, sem érzékenykedés ki nem játszhatja, és igy köteles ezekben a tanítón kivül más vezetni a vallás tanítását. Hogy ez vívmány-e és mekkora, azt nem vitatjuk, nehogy a túlsó tábornál a jóbelátást kétségbe vonni láttassunk. Biz uraim, az csak időkérdés, de iskoláink idővel mind községiek lesznek. Lehet 10, 20, 50 év múlva, de a mi észszerű, az előbb-utóbb diadalt tilend. Miért hát az ellen küzdeni, a mi kor- és észszerű- miért ultramontánoskodni ? félő, hogy az ily egyén a kor rohanó kerekei által eltiportatik. . . . Nem taníthatják tanítóink, a vallást, mert c) f igyelmök más által van igénybe véve. Nem tagadhatni, miszerint az egyes tantárgyak, miket a tanitó előadni köteles, behatást gyakorolnak annak lelkületére, gondolkozásmódjára, érzelmeire, figyelmére, s a mint túlsúlyban vannak bizonyos rokon tárgyak mások felett, azok kötik le különösen figyelmét. S ez nagyon természetes. Ki a költészettel foglalkozik, magas fenkölt érzelmei, gondolatai lámadnak, mig ha valaki a juhászatot tűzte ki tanulmányozás végett, aligha jár felebb a gyapjú áránál. Már most, ha népiskolánk köteles tanárgyait nézzük, ott a gyakorlati tudományok tulnyomóságát kell constatálnunk. Ha már most a nyelv, szám, mértan, föld-, természetrajz és- tan tanításával foglalkozott tanitótól azt kívánjuk, hogy hirdesse növendékeinek a vallás igéit is és buzogjon és lelkesüljön és hasson egyháza hit- és erkölcstani elvei mellett, akkor aligha vagyunk lélekbúvárok. Hiszen tanítja, tanítja, de hogyan ? gépiesen kikérdezi, és felmondatja a gyermekekkel. De én azt hallom mondani : jobb e külön irány egy mint két kézben neveléstani szempontból. Épen ez nem áll. Hol van az megírva, hogy a vallást sikeresebben taníthassa az, ki a 2—24=el is, meg az a b cével is foglalkozni köteles, annál, ki egyedül a vallás tanítással foglalkozik. Az élete. Az tanulmánya. Bizony nagy sötétség lehet annak szeme előtt, ki át nem látja annai szükségét, hogy népiskoláinkban a vallástanítás azok kezére menjen át, kik azzal tanulmányilagfoglalkoztak és foglalkoznak most is — kizárólag. És már d) ez is egyik ok előttem, hogy a tanitók ne tanítsák népiskoláinkban a vallást. A ki megelégszik azzal, hogy az iskolákban holmi mesék taníttassanak, annak persze mindegy, akármint lesz jövőre a vallás- hiterkölcsi élet, — a ki viszont és ellenben nem tudván, mi az a „tisztult h i t n éz et" s betűhöz ragaszkodván, nem érti a biblia szellemébeni életet és tanítást, annak elhiszem, nincs és nem lehet más óhajtása, mint a régit az eddigi mód szerint lepergetni. A ki fél a korszellemtől és az ellen küzd makacsul, ragaszkodván a régihez, még az elnevezésekben is és az evang. lelkészt „p a p"-nak nenevezgeti, a ki ugy félti a növendéket, a pap füstös szobájától, annak természetesen nem lesz ínye szerénti annak kijelentése, hogy bizony népiskoláinkban a vallástanitást oly egyének kezeibe kell letennünk, kik azzal tüzetesen foglalkoztak s mintegy foglalkoznak. Mindent tanulni kell. A bognár-mesterséget, épen ugy, mint mérnökséget. És bizony igy vagyunk az egyház hittételeivel, történelmével is. Már csak mégis behatóbbá, érthetőbbé teheti az a növendék előtt, ki theologiát végzett, mint a ki 5 osztályt. Ez oly természetes. És mégis akad egyén, ki kardoskodván a felekezetesség vaskalapja alatt, Rómába akar terelni, azt vitatván