Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-09-17 / 38. szám

kit vétkeink naponta megsértenek bár, s még sem fárad el jótéteményeit árasztani reánk, Ne hiusistd meg reményeinket ; ne hazudtold meg igéretünket. Mert ugy akarom, hogy megtudjad: miszerint ha kész leszesz haragodat lecsillapítani, ha városunkat egykori nyájasságoddal megajándékozod, akkor egész örömmel térek abba vissza; de ha te Antiochiát számkiveted gondolatodból, nem megyek oda többé; elkerülöm végkép, s más városnak leszek lakójává: nem kell olyan haza én nekem, a mely iránt te, az emberek legnyájasabbja és legkegyelmesebbje, kegyetlenné s irgalmat nem ismerővé változál." Chrysostomus ezen nevezetes időszak után, mely emelkedése első korszakának tekinthető, még mintegy tiz évet töltött Antiochiában, fáradhatatlan tevékenységgel járva el lelkipásztori s kiválólag hitszónoki magasztos tisztében. Azon beszédei, melyek e korból maradtak fen az utókorra: két szempontból nevezetesek. Nevezetesek homiletikai szempontból, mint valóságos szónoklati remekek, de nevezetesek históriai szempontból is, mint a melyek az erkölcstörténelemre nézve megbecsülhetetlen s ily bőven csak is egyedül nála feltalálható adatokat tartalmaznak, ő, mint az evangeliumi életnek prédikátora, íolyton szemmel kiséré a keleti világváros beléletének minden mozzanatát, s midőn a bajokat orvosolni, a hibákat ostromolni kél, csak felleplezése által olyan képet tár fel a szemlélő előtt, melyet ő kétségkivül a leghívebben festett le, mely az ő mesteri vonásai nélkül évszázadok lezajlása alait teljesen elmosódott volna. S igy az ő homiliáiban foglalt adatokat, mind a régész, mind az egyházi nagy politikai történelem irója, kivált erkölcsi és művelődési szempontból, megbecsülhetetlenekül használhatja. Chrysostomus homiliái, ezen tekintetből, a mi egyszerű és szűkebb keretű ismertetésünknek tárgyai nem lehetnek ; — de annál inkább kötelességünk homiletikai szempontból jellemezni néhány vonással. Chrysostomus nem az egyházi tannak, nem a dogmának prédikátora, hanem a keresztyén élet moráljáé. Számára kevéssé nyilik alkalom, s talán kevéssé keresi i?, hogy contraversiák szövevényeibe bonyolódjék, vagy talán dogmatikas szőrszá.lhasogatásokkal foglalkoztassa hallgatóit: ő előtte a keresztyén hit fenséges igazságai oly világosak, oly megtámadhatatlanok, ő maga annyira át van hatva ezektől, ő annyira hivő, — hogy ezen hitet bizonyítgatni, védelmezni, feleslegesnek tartja. Ő a fának gyümölcsét kivánja látni. Ő a cselekvő hitet, a tettekben nyilvánuló valóságos keresztyén életet akarja tapasztalni. Ezért küzd fáradhatatlanul, lelkének dúsgazdag kincstárát ezért meriti ki, hogy erre buzditson, erre lelkesítsen. Hanem ez élet terén azután felkarol mindent, valami csak e tevékeny keresztyén erény körébe tartozik. Hű vezetőhez hasonló, ki a tökéletesség felé akarja vezérleni a gondjára bízottakat; mindig figyelmes, mindig körültekintő, észrevesz az uton minden akadályt, s el is görditi, kifogyhatatlan a serkentésben, a bátorításban és lelkesitésben. Beszédei jobbára rövidek. Néha a szentírás folyó verseinek az életre alkalmazott magyarázatai; másszor valamely szövegnek synthetikus fejtegetései, de a határozottan kimért ditípositió, — theraa, partitio, teljesen hiányzanak. Az elragadott lélek, mely a szívnek teljességéből szól, lankasztó bilincsnek tartja e merevebb formát, — ő száll, a merre a merész gondolat ragadja, s habár csapong is, e csapongáson lehetlen megütközni, mert szemmel látható, hogy az pillanatról pillanatra közelebb visz a meny felé. Ez ihlett lelkesültség, kimért bizonyitgatásokat, hideg consequentiákat, valamely erénynek, habár alapos, de lassan menő fejtegetését nem bírja meg; ő nem az értelmet akarja gyarapítani egy-két ujabb ismerettel, — ő a szivet akarja elragadni mind ujabb és ujabb cselekedetre. Vannak olyan homiliái is, melyek a szentírási szöveget, az ezen alkalomra a bibliából választott textust teljesen nélkülözik. De azért az irásszerüségét senki meg nem tagadhatná ezektől is; ott van az nem a szavakban, nem a holt betűben, hanem a tartalomban, az egésznek éltető lelkében. Emiitettük már, hogy Chrysostomuj felkarolja az egész keresztyén életet, melyben a hitnek gyümölcseit, a legszentebb indokból s a legnemesebb cél felé vezető cselekedeteket akarja látni. De ha még is van, a mi különösen kedves eszméje, a mi mellett leggyakrabban szól, a minek ajánlásában kifogyhatatlan ékes szólásu : ez — a szegényeknek tényleges segítése, az irgalomra gerjedő szívnek alamizsna-adása. Ezen áldozat-kész szeretetnek ihlettebb, elragadóbb szavú apostola nem is képzelhető. A mi a szivet megindíthatja, a mi vonz és a mi buzdit, ő mindazt megragadja, kifogyhatatlan találékonysággal mind ujabb és ujabb alakba öltözteti, csakhogy általa ugy meghódíthasson másokat, mint a hogy saját nemes szive megnódolt e fenséges keresztyén erénynek. „A szeretetteljes ember olyan — igy szól egyik homiliájában — mint valamely kikötő a szerencsétlenek számára; mindvalamennyit be kell fogadnia. A kikötő egyenlően befogad minden hajótörötteket; valamennyit megmenti a zivatartól, legyenek jók avagy roszak, volt légyen bárminő hibájok vagy veszedelmök, s mindvalamennyinek enyhelyet ád keblében. Néktek is ilyeneknek kell lennetek a szerencse ezen hajótörtjei irányában, kik e földi életben a balsors által lesujtattak. Nem szigorral Ítélni, nem folytatott életöket fürkészni: legyen a ti foglalatosságotok az ő nyomoraikat enyhíteni. Miért vállalnátok magatokra ezen felesleges felvigyázást ? Isten megkímél attól benneteket. Hányszor találnánk kifogást, hányszor lennénk vonakodók, ha isten azt rendelte volna, hogy előbb vizsgáljuk meg mindeniknek életét és cselekedeteit, és ha ez megtörtént, csak akkor indíttassunk könyörületességre. Nem, mostantól kezdve, menttek vagyunk a kutatás e gondjától. Miért táplálni fölösleges gondosságot? Más az itélő biró, s más az alamizsnát adó keresztyén. Pál apostol is erre serkent, midőn azt mondja: „A jótéteményekben meg ne resttilje'.ek; tegye-