Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-09-10 / 37. szám

miszerint a korszellem a lelki szabadságot hirdető egyház előtt, melyet oly soká ostromolt, végül tisztelettel lerakja a fegyvert; s az abban vallott elveknek, & testvériségenk s egyenlőségnek lesz mind hívebb terjesztőjévé. És mily jelenségekre találunk most, a háboritlan béke korszakán az egyházban? Templomaink ugy látszik, egyre vesztik a varázs vonzerejét. A vallás iránt folyton növekszik a közöny, terjed az egyháziatlanság minden lépten nyomon. A mivelt osztály nagy része — főkép az ifjúság - a vallásügyekről vagy hideg közönynyel, vagy gúnyolódva beszél. Templom reá nézve már nem létezik, az egyházügyekben való részvéttől mind jobban visszavonul. Egyre lazul azon benső kapocs, mely összeköti az egyház hiveit. Honnét ezen visszás helyzet ? mi az oka mind e szomorú jelenségnek ? Magyarázatát első sorban ott kell keresnünk, hogy az idők szellemével szemben háttérbe szorult prot. egyházunk alapelve a haladás, a vallás-ügy körül. Areformatio óta már ismét nagy haladást tett a korszellem ; más a világnézet, más az értelmi fejlettség ; és mi még most is azon ponton akarjuk visszatartani az egyház hajóját, melyre évszázadok előtt a reformátorok emelték. Azok elvetették a feltétlen emberi tekintélyt, mint a vallásra nézve méltatlan korlátot, s utánuk a későbbi kor állított irott tekintélyt a dogmákban, hagyományos vallástételekben, miknek igazságát kétségbe vonni, árulásnak tekinté az egyház iránt. Igy az egyház a dogmák sáncolata közé ékelve visszamaradt; ez által támadt s növekedett egyes hitcikkei és a felvilágosultság közt az ellenmondás, még egyre élesebbé téve az elfőjthatlan szabad gondolkozás által. A magukat túlélt dogmák a miveltség jelen fokán már nem éltetnek, nem üdvözítenek. Az egyháznak mozdulatlan ragaszkodása több, már teljesen értelemvesztett hittanokhoz, az észnek pedig határzott protestálása ellenük, ez főkép azon ok, mely közönyt, sőt visszatetszést szül s táplál a vallás iránt. A mivelt osztály visszavonul a templomtól, mert ott a merev dogmák, a csodás dolgok kihirdetésében értelmo több megütközést mint igaz táplálékot talál. És tovább, a köznépnél is, melyre különben sem marad hatás nélkül az előtte állók példája, fzon mértékben, a mint oskoláztatás, olvasgatás folytán értelmileg fejlődik, kezd a vallásosság divatból kimenni. Igy az egyház, mind csekélyebb mértékben gyakorolhat áldó hatást az életre. Igen természetes, hogy ezek folytán egyre veszti a prot. papi hivatal is értékét s értelmét. Maholnap alig lesz szánalomra méltóbb helyzet, háládatlanabb pály, mint a prot. papé Ő hivatalával a mivelt osztálya előtt egészen felesleges valami; pusztán üressé vált ceremóniák vezetője. — Midőn az egyház oly hittételekről tanittat vele, melyeket a szellemi fejlettség már meghaladott, s melyek igy oaár terméketlenekké lettek, ha nem hétköznapi lélek, iehetlen leküz* deni fájdalmát ez anomalia felett. Ugy érzi, minth mindannyiszor, a kor által eltemetett porló csontokat kellene sírjaikból felrángatni, s ezeket nyújtani táplálékul az élőknekí És érezve azt, hogy ő ezen egyénileg nem változtathat, látva buzgalmával gyümölcstelen voltát, csuda-e3

ha végül leveri e visszás helyzet súlya, a vallásügy iránt veszti bizalmát s ebben buzgalmát ? Hasztalan lepleznők: a vallásos élet hanyatlóban van. Egyházunk belélete a fejlődéssel szemben fásult stabilismust mutat> s ezen ellentét csak káros hatást terjesztve erősbül tovább. Ikarjuk-e még továbbra is figyelem nélkül hagyni a haladó korszellem intő szavait, időt engedni reá, hogy az egyházban az egyháziatlanság mind több foglalást tegyen, hogy a mivelt osztály részén megmaradjon a vád templomaink ellen, miszerint ezek ignorálják a magát túlélt dogmarendszerre támaszkodva az észt, s igy már nem emelik, hanem inkább le, visszafelé terelik a lelket; s hogy az egyház hittanainak egy része, nem éleszti, sőt inkább oltja a vallásos érzelem szent lángját ? Akarjuk-e még továbbra is fentartani azon viszszás helyzetet, hogy mit az életben már mint értelem s élet nélküli eszmét elvetendőnek tartunk, azt a te nplomban még egyre hirdettessük? Mit a jelenkori felvilágosultság mellett a vallásos életre teljesen terméketlennek ismerünk, az iránt is, kivétel nélkül, még mindig hűséget esküdtessünk papjainkkal ? A prot, egyháznak, ismételjük, alapja a szabadság, feladata a haladásban áll. A múltnak t bb lényegtelenné vált hagyománya iránti túlzott ragaszkodás pedig a haladást megakasztja. A korszellem hivta munkára a reformatioí a XVI. században, ez tört számára utat, az uralkodó egyház ellenére is. Nem Iehetlen, ha a prot. egyház folyton csak a mult hagyományin akar élődni, hogy hasonló