Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-09-10 / 37. szám

fog benne s nélküle is majd történni. Videant consu'es! Mondjuk ki nyíltan, a reformálás egyházunkban több tekintetben elodázhatlan. Egyházmegyei s kerületi gyűlések, igaz nem hivatvák közvetlen a reformálás eszközlésére; de figyelembe kell venniök az ez iránt mind hangosabban nyilvánuló óhajtást. Épen ezen gyűlések vihetnék előbbre a reformügyet közvetve az által, hogy sürgetnék a szükséges reformálásra hivatott zsinat mielőbbi létrejöttét. Erre tekintettel óhajtandó volna, hogy a mind két hitvallású protestáns egyházban, mind az egyesek, mind testületek oda ha sanak, miszerint a jövő évi gyűléseken határoztassék el egy közös zsinatnak ösz szehivása; melynek első feladatai közé tartoznék a rég tervezett UDÍO mun" ába vétele, s az intézkedés az egyházban szükséges reformok életbeléptetése iránt. Még most van idő ; ne vesse el magától az önreformíllás jogát az egyház. Ne adjon rideg visszamaradásával, a mult hagyományai mellett, egy uj bizonyságot azon állításról, hogy az egyházak, azon ponton, melyre alakulásukkor emeltettek, ott rendesen meg is fenekledtek. Ha létesült bennük újítás, az nem általuk, hanem ellenükre történt: és végül a kor szellem nem általuk vezette tovább a haladást, hanem rajtuk át tört utat a szükséges fejlődé uek. G y u r á t z F. Clirysostöimis. .. (iifí'n i '(|í>ííi ilis; Í.;

;íi • A !' i VT'*;">!> (fi ü (Történelmi tanulmány kiválólag homiletikai szempontból.) (Folytatás.) Ilyen elvekkel telve, oly sok tanulmánynyal gazdagon, mindenek fölött pedig istentől annyi jeles tehetséggel megáldva, mintegy természetes következmény, hogy Chrysostomusnak uj hivatalát, s kivált az ige hirdetését, a legfényesebb sikerrel kellé folytatnia. És valóban folytatta is. A fiatal hitszónok, életének épen legvirulóbb korában, csakhamar csodának tárgya lön a mintegy 100,000 lelket számláló "roppant gyülekezetben. Prédiitációit, melyekre mindig a legnagyobb gonddal készült, de a melyekhez — mire bizonyító példák vannak — a pillanat befolyása alatt a legbatalmassbb rögtönzéseket vala képes hozzácsatolni, mindig roppant embertömeg hallgatá. nem csupán keresztyén hívőkből, hanem zsidókból s pogányokból iá álló, kiknek tudósai s bölcseszei me ^ Vföl í • Ő1 is elvándorlának Antiochiába, hogy hallhassák Athene fénykorának nyelvét, szónoklatát, habár keresztyén templomban s szellemben is. Hallgatóságát annyira elragadá, hogy ez nemegyszer hangos tapsokban és üdvkiáltásokban tört ki, mi közben a nők az ünnepelt szónok felé kendőiket lobogtaták. A templomnak e megsértése ellen maga Chrysostomus kelt ki leghatalmasabban, ki szerette volna e szent helyet a vallásszerző nemes szellemében az imádság házának tisztán megőrzeni. Szónoklatait bővebben csak utóbb szándékozván jellemezni, egyelőre csak azt akarjuk megjegyezni, h<>gy e hatás egyáltalában nem volt keresett, hanem akaratla nul megtalált. A legszónokiabb népnek fia lévén, a rhetorikát kiváló tantárgyakép tanulmányozván, természetes, hogy a szónoxd hatás segédeszközeivel élt Chrysostomus is. Ez azonban inkább önkénytelen vala, semmint célzatos, inkább természetes semmint mesterkélt, mert ő — saját kifejezése szerint: „nem a szavaknak csengésében, hanem az irás értelmében, élette jében s a gondolatok erejében" kereste a prédikáció hatalmát. Minden szónoklata az élet egy egy oldalának hü képe, megvilágítva a szentírás elolthatatlau fényével. Hirueve messze földre kiterjedt már, midőn egy esemény fordult elő, mely mind Antiochia életére, mind Chrysos'omus emelkedésére, befolyásának s vele együtt dicsőségének gyarapulására a legnagyobb hatást, gyakorlá. Egy politikai esemény volt ez, a melyben azonban a kedélyek lecsillapítására és megnyugtatására, az egyház s kivált ennek leghirnevesebb szolgája, Chrysostomus is szerepet vállalt. Az esemény e következő : Theodosius császár valami ujabb adónemet vetett ki Antiochiára. A főváros nyugtalan, zavargó, de e mellett elpuhult népe sértve érzé magát a császár eljárása által, az engedelmességet megtagadta, — a császári tiszteket bántalmazá, s a meggondolatlan tömeg, felhevülése pillanatában, annyira elragadtatá magát indulatától . hogy a császár s Eudoxia császárné szobrait feldöntögeté. Háromszoros felségsértés volt, mely megtorlatlanul nem maradhatott. A konstantinápolyi udvarban csakugyan ki is mondák a szigorú ítéletet, mely szerint egész Antíocma felégettessék, a polgárok valamennyien minden háznépestől a lángokba fojtas^anak. aztán a romok is összedöntessenek és a lázongó főváros egykori helye fölszántassék. Hála Theodosius mérsékletének, e szigorú itélet végre nem hajtatott. A császár oda módósitá ezt, hogy két katonai ügynököt küld? Antiochiába, felruházva teljes hatalommal s elin -ditva azon megbízással, hogy mindazokat, valakik e háborgásban akár tényleg, akár mulasztással részt vettenek. minden irgalom nélkül büntessék, A fenyegetés puszta hírére a lázongó Antiochia ábrázata egyszerre megváltozott. Rémület fogta el mindenek szivét és sokan, kivált a vagyonosabbak, a sivatag pusztába menekültek a császár lesújtó haragja elől. Chiysostomus. mindig a legélénkebb részt vévén egyháza tagjainak öröme és bánatában, — a legmélyebbel! megindult, de egyszersmind föllelkesült a közős 73*