Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-09-03 / 36. szám

dani bajos; bizottságot küldenek hát ki, hisz ez egyet jelent az elodázással. Uraim! ez az örökös elodázgatás nagyon káros, nagyon veszélyes játék. Csak néhány példát emlitek. A moldva- és oláhországi missió rendezése égető kérdés. A népiskolák felekezetisége mellett a reformált egyházkerületek többsége nyilatkozott. Igen, de sok iskola csak nyomorog; képzetlen tanitó, szük helyiség, szegény fizetés, a népnevelésnek nem épen kedvező feltételek. E bajokon segiteni kellene, jó tanitó-képezdék felállítása s mindenek felett a szegény egyházok közös segélyezése által. Közép s felső iskoláink aligha megfelelnek a jelen tudományos fejlettség igényeinek; a hány egyházkerület, csaknem annyi rendszer. Összhang, egyetértés a legfontosabb ügyekben sincs. De mit beszéljek hosszasan, egy szóval, zavar, rendezetlenség mindenfelé, élet helyett tengés, mozgás helyett vánszorgás, vallási melegség helyett, hidegség, közönyösség. Mindezek méltó tárgyai volnának a gondolkodásnak ; vajha ne csak a gondolkodás, hanem a cselekvés tárgyai volnának már. Uraim ne féljetek a bajnak szemébe nézni, mig annyira nem nő, hogy eltemessen. Tárgya lett volna a gyűlésnek a szegény tanügy is. A debreceni tanárok készitettek is tantervet, proclamálták a tanszabadságot is, de a tanterv beható figyelem tárgya sem volt, a tanszabadság pedig mint korszerűtlen mellőztetett. — Bizony, ez a tanszabadság nem is nagyon kedvez azon felfogásnak, hogy a keresztyénség a nicaeai zsinattal kezdődik, s hogy a mit Athanasius hitt, azt nekem s másnak is hinni kell, s aztán a tanügy rendezése több gondot, időt, szorgalmat és tanulmányt követel, mint annak eldöntése, hány esztendős korában van a lelkészjelöltnek annyi esze, hogy rendes lelkészszé lehessen. Nagytiszteletü szerkesztő ur! Megbocsásson hoszszadalmasságomért, de lássa, ki akartam magam beszélni, s talán utoljára, mert hát ki tudja, nem fogadnak-e szót az eszes Tófalvi Jónásnak az egyházi fejedelmek, s nem mutatnak-e nekem mielőbb utat az orthodoxia privilegizált társaságából, s akkor mint bukott actionár, kérdés, befogadtatom-e a „Prot. egyházi és iskolai" lap művelt s jó hitelű körébe. *) Tóparti. A dunántuli ágostai hitvallású egyházkerület győri gyűléséről. — A „Reform* szerkesztőjéhez. — Csurgó, (Somogy) aug. 25. Jelen korunk kiváló sajátsága, hogy mindinkább gyakorlatibb irányt követ az emberiség gondolkodása, s hogy a nagyhangú szavak már csak az értelmetlen tömegre, de nem a müveit közönségre gyakorolnak hatást. A fölvilágosodásnak s a szabadelvüságnek ma már nem a frázisokban, hanem a tettekben kell nyilatkoznia. *) Mint az egyenes igazság embere, mindég szivesen látott vendégünk lesz. S z e r k( A név elveszti jelentőségét, ha a tettek nem adnak életet a fogalomnak. Ily gondolatok támadnak bennem, midőn az ág. hitvallású dunántuli superintendentiának Győrött augustus 22, 23, 24-dikén tartott gyülé.ére visszagondolok. Tagadhatatlan, hogy a protestantismus századokon át volt hazánkban bölcsője az alkotmányosságnak, védvára a nemzetiségnek, ápolója a fölvilágosodásnak és szabadelvüsógnek : senki sem vonhatja kétségbe, hogy még jelen korunk, sőt tán nem csalódunk, ha azt állítjuk, hogy jövőben is a nemzeti ügy föntartása körül fontos szolgálatokat teend; — tény az, hogy autonomiájanál fogva hivei között föntartja a közügyek iránti érdeklődést, és jótékony befolyással bir a férfias jellemek kifejlődésére; de ezek dacára is a legközelebbi gyűlés oly tüneményeket is tüntetett föl, melyeket lehetetlen hallgatással mellőznöm. Nem akarom a gyűlés tárgyait, egyenkint elősorolni ; hanem csak egyes tárgyakra s jelenségekre fogok reflektálni. Nem osztom azon nézetet, hogy egy vallásos testület működése kivonva legyen a sajtó ellenőrzése alól, el nem ismerhettem, hogy ezen testület épen a protestantizmus legyen, mely a szabad gondolkodás és vizsgálódás jogosultságát hirdeti. Mert e kor többé nem privilégiumok kora és szentségtörő az eszmék fejlődése ellenében, ki vakmerő, bármi mult alapján csalhatatlanságot vindikálni eszméinek. Ez késztet arra, hogy a férfias őszintesóg hangján elmondjam észrevételeimet némely dolgokról. A Győrött tartott kerüieti gyűlés örvendetes jelensége volt azon érdeklődésnek, melyet ugy az egyháziak, mint a világiak önkormányzati jogaik gyakorlata s ügyeik elintézése körül tanúsítottak. Mintegy 200 világi és egyházi protestáns gyűlt össze a gyűlésre. Nem lehet elhallgatnom, hogy e gyűlésnek voltak kiváló mozzanatai is, hogy nemcsak az elnökség (egyházi részről Karsay Sándor superintendens, világi részről Ostffy Pál felügyelő), hanem mások is parlementáris beszédek s higgadt eszme-vitatkozásaik által tűntek ki; s hogy történtek intézkedések, melyek az egyházkerület beléletére fontos következménynyel leendnek ; s megpendítettek eszmék, melyek a haladást jelzik. Azonban lehetetlen föl nem emlitenem azon szűkkor ü fölfogást, melyet némelyek a községi iskolák iránt tanúsítottak ; lehetetlen hallgatnom azon felekezeties szellemről, melyet többen az iskolai törvények ellenébe* hangoztattak, s fájdalommal kellett tapasztalnom, hogy voltak egyesek, kik a politikai pártszinezetnek még ezen alkalommal is, hol a józan s fölvilágosult protestáns szellemnek kellett volna nyilatkoznia, minden áron kifejezést adtak. Igaz ugyan, hogy ezt csak azok tették, kik korlátolt eszmejárásukat hangzatos szayakkal akarják eltakarni, kik szeretik játszani a mindenáron opponálni szerető 72