Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-08-20 / 34. szám

zési eszközök körét lényegileg tágította, s mert e tágítás a társadalmi nagy változás által keletkezett szükségletnek sok tekintetben megfelelt, a tanférfiak azt általában szívesen fogadták. Az is kétségkívül javára volt a tanügynek, hogy — amire mi autonomiánk mellett csak nagy késére mehettünk volna — a hatalom parancsára a tanerők tetemesen megszaporittattak, és épen nem csodálkozom, ha oly szemlátomást* javítások feletti örömükben a tanférfiak hamarjában észre nem vették a kelepcét, mely az ügyet utoljára is megejtette. A változott viszonyok által a realírányu képzés szükséges volta mind érezhetőbbé vált; akik tehették, külföldi szakiskolákba vitték gyermekeiket, a legnagyobb rész itthon kényszerülvén maradni, a gymnasiumot, mint a középoktatás egyetlen intézetét, nem azért látogatta, hogy a tudományos életpályához szükséges tanulási kedvet, és előképeztetést nyerje, hanem hogy a mindennapi üzleti pályára szükséges ismereteket ugy a hogy elsajátítsa. Agymnasiumnak mindent kellett pótolnirreáliskolát,kereskedelmi iskolát,ipariskolát,gazdasági iskolát et caetera graeca, és — mert oly különféle igényeknek egyszerre megfelelni teljes lehetetlenség, gymnasiumaink hanyatlása elmaradhatlan és előre l'tható volt. Eleintén ugyan a Thun-féle Schuirathok szigora mellett a nemzeti büszkeség túltett a nemzeti indolentián és a dolog ugy a hogy mégis csak ment. 1 tanárokat a régóhajto t szakrendszer behozatala lelkiismeretesb munkásságra serkentette ; a tanítványokat pedig sarkalta a tudat, hogy a némettől, ki akkor korlátlan ur volt az országban, kenyérhez nem jut, ha csak különösen ki nem tesz magáért. De mióta magunk urai lettünk, s az autonomia palástja alatt mindenféle melléktekintetek számbavételt igényelnek, gymnasiumaink állapota — csak valljuk meg őszintén — kétségbeejtő. A klassikai nyelveket a fiatal ember nem tanulja, mert azokat szülei sem tartják többé a mai időben szükségeseknek; sőt az egész klassicai miveltséget haszontalan pedanteriának hallja a tanuló folyvást címeztetni—a realékban pedig azért nem halad,mert az iskolaidő legnagyobb része a szerinLe haszontalan humaniórákra fecséreltetik. Az embernek sir a lelke,ha az úgynevezett érettségi vizsgákon a mai fiatalság képzettségét latra vetvén, az egyes tantárgyakban felmut tott eredményt a ráfordított idő- és erőtőkével veti össze. Azon több ezer ifjú közt, kik az idén érettségi vizsgát tettek, vájjon hányan vannak annyira, hogy a régi nyelvek valamelyikén egy klassicus iróc lelki ékezettel olvasni s annak tartalmát erkölcsi vagy asthetikai tekintetben hasznukra fordítani képesek ? Pedig 8 éven át minden tanuló csak magában az iskolában közel két ezer (!!) órát töltött a latin nyelv tanulásával. „ . ' . ,r

, Ballagi M o r. (Vége következik.) Könyvismertetés. A tragédia elmélete. A Kisfaludy-Társaság által ötven aranynyal jutalmazott pályamű. Irta Névy László Antal, főgymn. ny. r. tanár, Pest. Az Athenaeum ki* adása. 1871. nagy 8-rét, 94 lap. Olvasóink talán emlékeznek még azon ritka sikerre, melyet e mű a pályázaton aratott, s melyről a bírálók formulázott ítélete nyomán a lapok annak idejében melegen szólottak. E siker, mely e pályamunkát „széptani irodalmunkra nézve nyereséggé" tette, igazolja, hogy a szerző külön kiadásáról gondoskodott, ámbár meg keli vallanunk, hogy megjelenésének e késedelmezését alig értjük. Bármint történt is ez, elég, hogy a munka előttünk fekszik, s alkalmat vehetünk magunknak, annak tartalmáról rövid áttekintést nyújtani. Az előszó helyét a Kisfaludy-Társaságnak a munka felett hozott bírálata foglalja el. Ezt követi a bevezetés, mely mindazon alaptételeket előadja, melyek a kérdés rendszeres, tudományos megfejtéséhez, mint előismeretek szükségesek. Kiindulásul vázoltatik a költészet viszonya a művészet többi ágaihoz ; már itt rámutat szerző azon életirányokra, melyekben a tragikum, s ennek ellenlábasa a komikum születik, s innen tér át a fogalmak tüzetes értelmezésére. A 6—32. lapig a „tragikum" magyarázata oly alapossággal adatik elő, a mint eddigelé nálunk e tárgyról senki sem szólt. Az I. cikk „A tragikum meghatározása." Szerző itt azon forráshoz vezet bennünket, melyből a tragikum habjait fölveti. „E forrás az emberi kedély, melyben a cselekvés leghatalmasabb rugói szuny -nyadnak, s fölkeltetvén, a tetterő hatványozásában nyilatkoznak. Ha az eszme, mely a lelket eltölti, érvényt akar szerezni magának a valóságban, nem elégszik meg ama fenséges nyugalommal, melyben a tiszta ideálitás örök mosolya születik, s melyben a „megelégedettség" üli diadalát, hanem ellentétbe helyezi magát a léttel, a világrenddel, küzdelemre kel a gátló hatalmakkal, s az embert hőssé avatván, ennek sorsában mutatja fel harcai közvetlen eredményét. Ez eredmény a hős bukása. A harc és bukás a tragikum. Tovább fejtve a tételt, a szerző a pathos magyarázatát adja (II. cikk) melyet „szenvedélylyé nőtt akaratnak" nevez, s igen helyesen oly döntőneK tart, hogy a tragikus hős jellema ez által 37* \