Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-08-20 / 34. szám

tálynak az uralmat biztosítsa és fényét s élvezeteit emelje. Akkoriban uraság és tétlenség egyértelműek voltak, s alsóbb rendű egyén,ha a tudományok hajiokit látogatta is, csak azon célból tette, azért koptatta néhány évig az iskolapadot, hogy a szerencsésen kiállott, inas-évek után ő is azon osztályba juthasson, hol 4 lovas hintón járva egyéb tennivalója ne legyen, mint parancsolni. Ez volt ifjaink ambitiójának netovábbja, és ez állapot természetes következése lett az általános léhaság, mely a közmondás szerint: „ha szóból lehetne, tornyot építene" . Ha valami kevés tudomány fejlődött, ez is oly irányt váltott, hogy a gyakorlati életre keveset gyümölcsözvén, meddő discussiók sivatagjában szivárgott el. Korunk uralkodó hangulata e bajnak is okát ott volna hajlandó keresni hol egyéb sok rosznak gyökere rejlik: a politikai viszonyokban; ez a legegyszerűbb mód, melylyel az ember önmulasztásának vádja alól menekülve,még túlfelől hazafiúi dicsőségben is részesülhet; de épen azért, ha ne ü talál, az önámitások legveszélyesbikének mondható. A politikai hatalom sok móddal rendelkezik a szellem megvesztegetésére, nem is mulasztotta el soha azokat uralma biztosítására felhasználni; azonban arra példát nem tudok, hogy valamely hatalom rendezett munkásság elnyomását oly tekintetből vett?, volna célba, hogy a helyett minden felett raisonnirozó, mindenben gáncsoskodó embereket neveljen. Ne keressünk ez egyszer a hibát másba, hanem valljuk be, hogy magunk hibázunk. Okos ember, mikor valami nagy feladat keresztülvitelére vállalkozik, mindenek előtt számot vet tehetségével; — amely ponton gyöngének érzi magát oda fordítja legfőbb gondját, hogy magát azon a ponton megerősítse. Nálunk országosan ennek épen ellenkezője történik. Nevelési rendszerünk, különösen azon intézetekben, melyek kiválólag az u. n. kaputos osztály részére valók, ugy akarja feladatát megfejteni, hogy a fentebb érintett nemzeti gyöngéknek mentül több táplálék nyujtassék, és semmi ne történjék, mi által az élet uj látkőréhez képest életre való tudománnyal, alkotó erőkkel rendelkező emberek képeztessenek. Azon mozgalom lezajlása után, mely történelmünkben a középkor végét és az uj kor kezdetét jelzi, az akkor rendelkezett idegen hatalom elsőrendű feladatának tekintette azon körök szellemi átalakítását venni munkába, melyek mint a társadalom értelmisége annak irányadóit képezik. Ehezképest a bécsi kormány mellőzve az alapvető népnevelést s a nemzeti mivelődést betetőző egyetemi tanítást, mindenekelőtt a középtanodák átalakítását rendelte el. Középtanodáink mai szervezete, amint tudjuk, lényegben ugyanaz, melyet Thun ministeriuma alatt Bonitz Poroszhonból ültetett át honunk földjére, még pedig bővített kiadásban. Hogy a „Danai dona ferentes" ez esetben is javunkat nem eszközölték, a tap sztalat megmutatta, és erről egy kis utáugondolkodás mellett akkor is meggyőződhetett minden ember, ki közmiveltségi viszonyainkat a porosz állapotokkal összevetni nem röstellette. Poroszországban a tanulmányokkal túlterhelt gymnasiumba oly gyermekek lépnek, kiknek eszét jó elemi iskolákban 4 éven keresztül fokozatosan fejlesztették és gyakorolták ; túlfelől e fejlett eszű gyermekeket oly tanárok veszik vezetésük alá, kiknek gyakorlott kezei alatt a tantárgyak egyik fele (a realtudomány) szemléletivé-tétel által valóságos pihentetőül szolgál az ész komolyabb járását igénylő s betűzte téssel járó másik felének tanítása után. Ily körülmények között csak középszerű tehetséggel megáldott tanuló is egy kis erőltetéssel csakugyan győzi a a szervezet által elibe szabott feladatot. Nálunk e szükséges előfeltételeknek egyike sem létezik, s ezért midőn a gymnasium a fiatal fejekbe egy egész encyklopádiát akar beleverni, a vége az lesz, hogy a túlterheltség miatt kínlódásának kevés vagy épen semmi sikerét nem tapasztaló ifjú megutálva iskolát és tudományt,csak azon töri a fejét: miképessék át az érettségi vizsgán s ha ez sikerült, akkor hátat fordít mindennek, mivel 8 éven keresztül kínozták. Hogy Thunnak az a porosz szervezet a német szorgalmat is kifárasztó halmozottságával épen kapóra jött, azt igen természetesnek találom. Oly iskolarendszer, melyben az ifju nyolc éven át más ember gondolta ismeretekkel, mintegy tudományos dogmákkal egy folytában tömetik, s csak annyi ideje sem marad, hogy a fejébe fölveendők felett eszméljen, — legjobb eszköz arra, hogy egy „jugi impatiens" nemzet ifju ivadékát megjuhászitsa, s az állam azokban kész engedelmességü szolgákat, gépek pontosságával és önállótlanságával dolgozó bureaukratákat nyerje. E veszélyt csak igen kevesen sejtették ; ellenben nyilván való dolog volt, hogy az uj szervezet a kép-