Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-01-15 / 3. szám

élet iránti közönyösséggel, nemesszivüsége simogató bánás­móddal szemben a bárgyusággal, természettől kevés igényei a restséggel, hősiessége a törvényellenes daco­lással, korcsmai és pusztai betyársággal oly közelről érint­ke ztek, hogy a szomszéd elemek idővel elválaszthatatla­nul egymásba folytak s bensőleg áthatották egymást. Sa mi enemzeti jellemvonást még veszélyesebbé te­szi az, hogy maga elégtelen lévén a jövő sorsának elin­tézésére, másban sincs bizodalma. Az úgynevezett intel­ligentia, mely iránt az az ellenszenv fejlődött ki, mely a vagyonosak és hatalmasok ellen mindenütt létre jő a szegények és elnyomottak keblében, részint e hagyo­mányossá vált érzelem miatt, mely túlélte azon okokat, melyek előidézték, részint az értelmiség aránytalanul csekély száma, benső gyöngesége és meghasonlása miatt, képtelenné vált vezetni és irányozni a nép érzületét. Az intelligentia kebelében az egyesületi és társaságos szel­lem, a folytonos társadalmi közösség abban az értelem­ben a mint külföldön él, részint most teszi első lépéseit, részint egészen ismeretlen. Azon családok és körök, me­lyek tekintélye birtokaik és hatalmuk folytán pár évti­zeddel ezelőtt még egész megyékre kitérjedőleg magasan állott az anyagi leebbszállás s a politikai átalakulás foly­tán utóbbi időben mindenfelé elenyészett. S ha mind­ezekhez még hozzágondoljuk, hogy a mi intelligentiánkat az anyagi megélhetés gondjai, a választási tekintetek s politizálási rendkivüli hajlamai, minő mérvben foglalják el, ha elfogulatlanok akarunk lenni, be kell látnunk, hogy ily intelligentia a növelésügyet alanyilag nem képes érdeme szerint felkarolni. A közélet igazolja felfo­gást. A miniszter felhivása „népnevelési egyletek" alaki­tása felől az ügy érdemét tekintve jóformán visszhang és siker nélkül hangzott el kebelében, a tnlsó politikai párton levők hason irányú buzditásairól ugyanazt mond­hatni. Sőt nemcsak az önkéntes, de a kötelességszerű szolgálatot is hasztalan várjuk tőle, a mennyiben azok, kik tagjai közül a közigazgatási hivatalokat elfoglalva tartják, igen kevés kivétellel udy látszik sejtelemmel sem birnak a felől, minő fontos teendő néz rájok a nép­nevelés felemelése tekintetében. Egyelőre ránk nézve legelső volna a meglevő iskoláknak és tanerőknek lehető hasznát venni, e végből nem tűrni, hogy a tankötelesek, ott hol tanulhatnak, iskolázás nélkül nőjenek fel. Ámde mit tapasztalunk e részben ?A tankötelesek több, mint felé része ném jár fel iskolába;or­szágszerte már évek óta hangosan nyilvánul a panasz még pedig az alkotmányosság helyreállitása óta fokozott mérvben, és teljes joggal, mert mondhatjuk, hogy a tan­kötelezettség s az ismétlő iskolák ügye körül a külön­ben sötét emlékezetű Bach-rendszer alatt is sokkal na­gyobb erélyt és sikert lehetett tapasztalni mint napjainkban, valamint köztudomásu tény a/, is, hogy elemi iskolázta­tásunk az 1861-diki alkotmányos aera alatt s befolyása következtében rögtön észrevehetőleg hátrafelé esett. (L. Schwarz, Közokt. Ref. IV. 187. hiv. adatok utján.) Ily körülméyek közt, ha ugyan országos közokta­tásügyünket Komolyan fölsegíteni akarjuk, nem bizhatjuk azt sem az u. n. népre, sem az intelligentiára. Elméleti­leg szép Eötvös mondata, hogy, a nép csak maga növelheti magát, de egész bizonyossággal véljük mond­hatni, hogy azon a miveltségi fokon s azokkal a vágyak­kal és hajlamokkal, melyek népünket a nagy többség szerint jellemzik, még egy nemzet sem növelte ki önma­gát. Ha egyébre nem tekintenénk is, az 1869. decem­ber 31-iki népszámlálás rettenetes arányokban tünteti fel azt a tudatlanságot, melynek nemzetünk mar­talékául esett. Magyarországnak 13,219,550 lakója kö­zött 8,243,116 van (tehát 100 közt 63) a ki sem ol­vasni sem irni nem tud s az összes népesség csak 270 /°­ka az, mely irni és olvasni képes! (,,Magy. Ujs." 1870. dec. 28. sz.) S a mily igaz az, hogy az „Ignoti nulla cupido u szabályánál fogva a többség kebelében a közmiveltség iránt sem vágy sem törekvés nem létezik, ép oly bizonyos az is, hogy ily népnek, ha a miveltség világában akarjuk ré­szesíteni elkerülhetetlenül nevelőre van szüksége. Szeremlei Samu. A vallás és közoktatási m. kir. miniszternek az or­szággyűlés elé terjesztett jelentése a népiskola közoktatás állapotáról 1870-ben. II. Nevozett előterjesztés „k ö ve t k e z é s e k" cim alatt igen érdekes értekezést tartalmaz, melyben a mult szá­munkban közlött, s akönyv végéhez csatolt táblás-kimutatás­ban nagy részletességgel feltüntetett adatok alapján ki­fejti, hogy mi teendőnk van a nevelésügy felemelése kö­rül, s mindenütt érdekes pillantásokat vet a külföldi nevelésügyre. Valóban sajnálnunk kell, hogy lapunk szűk tere nem engedi az egész két ivnyi értekezést átvenni, s kénytelenek vagyunk a pontokba foglalt végeredmény feltüntetésén kivül csakis a vallásfelekezetek magatartá­sára vonatkozók átvételére szorítkozni: „Ha tehát valaki a politikai jogok kiterjesztését te­kinti is azon célnak, melyre mindenek előtt törekedni kell, vagy ha e nemzetnek főfeladatát anyagi érdekeinek ki. fejlesztésében keresi; be kell látnia, miként mindkét esetben átalános miveltségünk emelése azon feltétel, mely nélkül sem az egyik sem a másik cél el nem érhető, s hogy ennélfogva erre nézve egyesülni kell minden párt­nak, minden véleményárnyalatnak. Egyesülni főkép arra^ hogy azon előitéleket küzdjék le, melyek, mint az eddigi tapasztalás mutatja, minden anyagi nehézségnél nagyobb akadályokat gördítenek az 1868 : XXXVIII törvény c. gyor­sabb végrehajtása elé, és melyek között, — hogy csak egyet említsek — bizonyosan legkárosabb az, mely ezen törvény és az egyes vallásfelekezetek érdekei között ál­lítólag létező ellentétre nézve terjesztetik ; mert a tör-6

Next

/
Thumbnails
Contents