Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-06-25 / 26. szám

igazolja azt, hogy Pest városa közönsége a közokatatás terén felmerülő tetemes kiadásokat, melyeknek összege az építkezési költségekkel együtt az 1871. évre ismét T'OSjT'SS irtot tesz, áldozatnak épen nem tekinti, hanem tekinti oly okszerűen elhelyezett alaptőkének, mely­nek dus kamatait az ujabb nemzedék sikerrel élvezendi; magunknak pedig az örömöt és megnyugvást nyújtja, hogy a múltnak mulasztásait pótolni igyekeztünk; mert visszatekintve e hatóság működését előző múltra, azon tapasztalatot merítjük, hogy jelenleg létező tanintéze­teink közt alig van valami a múltból, egyszersmind látjuk, hogy Pest városa ez irányban pár év alatt többet tőn, mint azelőtt évtizedek alatt. BELFOLD. A tatai egyh.-megyei lelkész értekezlet Kocson, junius 1-én. A protestantismus életelve a haladás, örömmel töltheti el tehát keblünket azon mozgalmak látása, me lyek egyházunk hosszas alvás után felébredt reform szel­leméről, s általában arról tesznek isten és világ előtt bizonyságot, hogy élünk, s a szellem-világ mozgalmai nem csak érdekelnek bennünket, de tényleg is részt kí­vánunk venni az eszmék harcában, magasan lobogtatva a zászlót: a reform, a szabadság és haladás zászlóját. És valóban ideje is, hogy ébredezzenek az egyház vezérférfiai ; mert a kor eszméinek zugó áramlatában a protestáns egyháznak szunnyadozni nem szabad; neki magasztos világszerepéhez, történelmi hivatásához hiven az eszmék után kullognia nem lehet, sőt magasan kell lobogtatnia a műveltség zászlóját, irányt adva mind azon reform- törekvések mezején, melyek korunk gondolkodó férfiait lelkesítik, s egyházi és polgári társadalmunknak, a közkivánalmaknak megfelelő uj alaponi rendezését célozzák. Hanem természetes, hogy ha nem pusztán hadi lárma akar lenni csatározásunk, melyet a korhadt intéz­ményeknek részben eltörlése, részben javítása végett indítottunk, mindeneknek előtte igen szükséges az eszmé­ket már jó eleve tisztázni, a nézeteket kicserélni, a tan-és egyházalkotmány átalakítását célzó reform-irányt előre meghatározni, hogy a ható erők megindításakor ne legyen tevékenységünk ügyetlen ide s oda kapkodás, de előre meggyujtsuk a lámpákat azon világító tor­nyokban, mik a szirteket jelölik, a hol anya-sz.-egy­házunk hajójának el kell haladnia, hogy egy boldogabb uj világ partjain kiköthessen! .... E szempontból már nagyon szükségesnek tartom a lelkész- értekezletek alakitását; ezek lehetnek a szabad eszmék s modern reformtörekvések gyupontjai; a hiterő s ügybuzgóság kisebb mértékével biró lelkek itten mint­egy megacéloztatnak, s látva a bátrabb küzdő szelle­meket, ezek követésére buzdulnak. Ki merné tagadni azt, hogy a nyilt, őszinte, férfias eszmecserék lombikjából jöhet csak elő azon közszellem, melynek megszületése nélkül egyházi állapotaink átalakítására gondolni is kábaság, s ennek illetésével bizony-bizony, lelkésztársaink közül is még vajmi kevesen dicsekedhetnek! . . . E gondolatok által vezéreltetve alakítottunk mi, már 3 évvel ez előtt, lelkészértekezletet a tatai egyház­megyébe. Az értekezlet a tractus figyelő felügyelete alatt áll. Kötelezett tagja minden rendes és segédlelkész, 2—4 frt évi tagdíj mellett. 28—30 névszerinti tagot számlál tehát értekezletünk,- tényleg azonban a kocsi értekezle­ten is csak 14-en voltunk jelen. Collega urak! mért nem méltóztatnak eljönni? mondhatom, hogy egy ked­ves napot vesztettek el önök életökből. Haladjunk urak, mert mint Falk mondja valahol, a percek szárnyain századok ülnek napiainkban, g nekünk tudni kell. „Áron is megvegyétek a jó alkalmatosságokat." 1. Az értekezletet László József, kocsi lelkész s ér­tekezleti elnök atyánkfia terjedelmes és valóban megható értekezésszerű beszéddel nyitotta meg. Ujjal mutatott rá ama setét hadsorokra, melyek a Krisztus istenné avatott földi helytartójának vezérlete alatt a kor eszméit nem tul-szárnyalni, de elnyomni, a tudomány, s modern tár­sadalom minden vívmányát megsemmisíteni törekednek. Eajta, int a beszéd, tömörüljünk mi is egy szent hadtestté a haladás és világosság lobogója alatt, s felemelkedve a kor magaslatára, öntsünk bátorságot a kétkedőkbe, ki­tartást a csüggedezőkbe ; igy fognak a közlelkesültség napjának égi szent tüzétől a közönyösség jégtáblái felol­vadozni, melyeknek uszó tábláival egyházi életünk vizein oly igen gyakran találkozunk. 2. Ezután a könyv- és pénztárnoki jelentés vétetett fel; könyvtárunk már is jeles darabokkal dicsekedhetik; Prot, egyh. és isk. lapunkat, Szemlét, Zeitstimment két­két példányban járatja. A begyült összegből válogatott darabok fognak ismét megrendeltetni. 3. Olvastatott a legközelebbi értekezlet jegyzőkönyve. Ennek egy pontjában az mondatott ki, hogy az egyház­megyében 4 lelkész-értekezleti fiók-kör alakittatik, mind egyik körben a legidősb lelkésztársak, mint korelnökök bízatván meg a fiók-körök alakuló gyűléseinek egybehi­vásával ; de, fájdalom, a kivitellel korelnökeink még folyvást késnek, igen igen nagy hátrányára az ügynek, mert a fiók-körök az alakulás előtt müködésöket meg nem kezdhetik, elnököt, jegyzőt nem választhatnak, a főérte­kezletet pedig egy évben csak egyszer tartván, a Kívánt eredményt elérni lehetetlen. Kérem korelnök urak ! adják át keblöket az üdv szentségének, s áthatva az eszme hord­erejétől hívják össze immáron a fiók-köröket, hogy érte­kezletünk mint élő organismus üdvösen hathasson ki összes egyházi életünkre. 4. Egy értekezés olvastatott fel vonatkozással a reform-egyletre. Az értekezés Szász Domokos álláspont­járól tekint szét a reform- mozgalmak felett, s veszi itészeti bonckés alá az eddig felmerült mozzanatokat. Elismeri hogy elvünk a haladás, hogy sok a tenni, javi-52*

Next

/
Thumbnails
Contents