Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-01-15 / 3. szám

győződésem, hogy az egyéni és a társadalmi fejlődés különböző fokozatain más-más institutiókra van szükség, továbbá hogy ugyanazon szervezet, mely külföldön a leg­sikeresebbnek és áldásosabbnak bizonyult, nálunk, ha * fejlődési viszonyainknak nem felel meg, eredménytelennéi sőt károssá válbatik, s vé gezetre, hogy a tör­vények elméleti és absolut tökéletessége nem oly fontos, mint az a tulajdonságuk, hogy a nemzeti élet eddigi sa­játságaival és szükségleteivel benső összefüggésben áll­janak. Kétségenkivül hasznos és szükséges ránk nézve a külföldi államok népnevelésügyét tanulmányozni: de nem elég annak jelénlegi helyzetéről töredékes ismeret­ket szerezni, hanem ezek teljessége mellett főkép azt kell megtanulnunk, hogy miféle stádiumokon ment ke­tesztül ott az ügy, mig a mostani magaslatra emelke­dett s a különböző statiumokon miféle, tényezők hatottak reá döntőleg. Különben hézagos ismeretünk a legferdébb következtetésekre s a leghelyt elen ebb experimentálásokra csábitand bennünket. Igénytelen véleményünk szerint a kérdés sokkal egyszerűbb, mint a milyennek az a számtalan tudós ter­vezgetések, prókátori okoskodások és pátriákhális érzel­gések bonyadalmában feltűnik. A cél t. i. a népnevelés felvirágoz­ta tás a, s müvet annak kell kezébe ven­.ni e, ki arra az adott viszonyok közt leginkább képesitve és hivatva van, mert tévedés lenne olyasmit várni és bizni valakire, a minek véghezvitelére annak sem ereje sem kedve. Az a feletti vitáknak, melyek a külföldi szakférfi­akat pártokra szaggatják, hogy vájjon a növelés joga az államot illeti-e első rendben, vagy a községet, vagy a családot, vagy az egyházat: nálunk kevesebb értelmük és gyakorlati értékük van még mint külföldön, miután nálunk eme fogalmak átalában nem ugy viszonylanak a növelésügyhöz mint a fejlettebb idegen nemzeteknél, me­lyek a növelésügyre nézve peldányokul szolgálhatnak. Minek beszéljünk mi péld. a községi és a családok növe­lési jogairól: holott azok tetemes része e jog gyakorlatáról hallani sem kiván? S minek válogassunk a nevelésügy felvirágoztatásának megjelölt tényezői közt; holott azok mint ilyenek gyakorlatilag véve egy részben nem is lé­teznek ? Tudva van, hogy Franciaországban néhány évtized­del ezelőtt, midőn politikai okokból a községekre biza­tott a népiskola ügye, ezek egyre másra azt nyilvánítot­ták ki, hogy nekik annál előbbvaló dolgaik vannak, me­lyek miatt arra költséget nem fordithatnak, továbbá, hogy azon több ezerre menő emlékiratban, melyeket néhány év előtt Duruy volt közokt. miniszter a tanitóktól a nép­nevelés akadályai kipuhatolása végett beszedett, egyező­leg a föld népének idegenkedése volt a legnagyobb aka­dályképen előttintetve. \ Nálunk Magyarországban, nem tekintve most egyes felekezetek s némely műveltebb városok kivételt képező példáját, átlagosan ugyan ez az érzület uralkodó a nevelésügy iránt. A legszélesebb municipális és községi jogok mellett iskoláink siralmas pangásra jutottak ; a határ- és birtokrendezések alkalmával a népneve­lésügy rendesen üres táskával vagy koldus fillérrel utasíttatott el, ezer meg ezer község van, hol egyátalá­ban tanépület és tanitó sincs, s ismét szint annyi, hol a tanitók nyomorú fizetéssel elégíttetnek ki, s még ha most, napjainkban hozatnék olyan törvény, mely azt mondaná ki, hogy az iskolák merőben a községeké: azok igen számos helyeken a mennyiben végkép el nem pusz­tulnának, még nyomorultabb állapotba stilyédnének alá, mint a milyenben az egyház kezén voltak. Mert az egy­ház, ha korlátolt eszközökkel és nézetek alapján is, de átlagosan mégis valóban és őszintén igyekezett a mű­veltség terjesztésén, mig a községi hatóságokban — ki­véve a hamar megszámlálható nagyobb városokéit, melyek azonban a hon lakosságának csak kis részét teszik, — efféle igyekezet merőben hiányzik, mint a melyeket ezer­szerte inkább érdekel a legelő, a járandóság, a kaszáló, tengeri és dinnyeföld, a csorda és ménes ügye, mint az iskola kérdése, melyet utolsónak tekint! Ez üétségenkivül igen szomorú de több oldalról gyűjtött s személyes tapasztalatok utján felismert tény­állás, melyet semmiféle érzelgéssel és okoskodással sem lehet meghazudtolni. Az iskola nélküli falvakat a rosz is­kolákat, a tanulóknak a népességhez képesti csekély számát nem lehet eltagadni. A helyett tehát, hogy a nemzeti hiúságot hizelgé39inkkel simogatnék," és ápolnók, üdvösebbnek vélem ugy tüntetni fel a bajt, mint a mely egyéb viszonyainkból egészen természetesen nőtte ki magát, melyből tehát viszonyaink változtatával még kibontakozhatunk. Mi ránk a jobbágyság és az azt követő absolut kormányzás terhei nehézkedének. A szolgaállapot pedig a lehető legroszabbul nevel, nemcsak azért, mert a nyomorú sorsra kázhoztatott nak felvilágosultsága sem saját sem ura érdekéből nem kívánatos, hanem azért is, mert kény­szerrel hajtván a munkára, azt mint kikerülhetetlen roszat tünteti fel, a szabadsági érzet nyilvánulását pedig rendszeresen alattomos és tilos utak követésére szoktatja. Földrajzilag kívülről elszigeteltségben élvén, mely­nek korlátai nemzeti „Extra Hungáriám "-féle nézetek valamint az ellenséges érzelmíi kormány törekvései még inkább erősiték, s benn az országban a nép lelkületében nem kevésbé mint institutióiban az önpolgárisodás föltó­telei, az ipar, kereskedelem, és művészet iránti fogé­konyság hiányozván, s nem lévén a szellemiség terén semmi nemzeti nagy emlékűnk a múltban, mely az egész hazát lelkesíthette volna : mindezek folytán azon lelki­adományok, melyekkel népünket a természet oly gazda­gon megáldotta, részint legprimitívebb alakjokban marad­tak, részint ferde irányokban hajlottak el. Értelmessége a ravaszsággal, egyszerűsége a művelődési ellenszenvvel, az egyenlőségről és igazságról való eszméi a tulajdon jog rendszeres, sértegetésével, józansága az eszményi és kedély-

Next

/
Thumbnails
Contents