Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-06-25 / 26. szám

és gyűjtött tudományon fölül, ládákkal hozta haza a jó könyveket. *) És az ilyenek,— miután meg volt rajtok az academiának egy*kis szaga, vagy egynémelyiknél legalább annak külszine, a mennyiben rendesen feltűnő öltözetben, térdig érő bugyogó, harisnya és csatos cipőben kerültek haza, -— kitűnő becsben állottak, és kapósak is voltak. — Azért kért az egyház követje a consistoriumtól egyházunkba gatyáslábu papot. Későbbi időben, a kimehetési tilalom megszűntével is, többen voltak, kik hosszabb ideig képezték magukat külföldön ; de már ?kkor divatba jött sokaknál, csak kitekinteni, pár hét alatt néhány német várost megnézni, tán egy-két órán egyik vagy másik hires tanár előadását is meghallgatni, ha csak azért is, hogy a tanárt személyesen meglássák, és nevét megtanulhassák ; de az ily academiai utazás, bizony nem sok gyümölcsöt teremhetett. Másként áll a dolog ugy egy pár évtized óta. Különösen közelebb, többen képezték magukat Svájcban, Hollandban, Angol- és Németországokban; és ezen most működő, vagy működni kezdő erőknek kifolyása a reformmozgalom is, bizonyságára annak, hogy ezek idejöket nem hasztalanul töltötték, és pénzöket nem potomba költötték az idegen földön. Mivé fogja magát ez a mozgalom kinőni, mit és mi módon fognak a munkások reformálni ? nem tesznek-é, mikor hasznot akarnának, kárt a nép lelkületében ? azt majd a jövő fogja megmutatni. Én anynyit hiszek és állítok, hogy miután, akár felekezeti, akár országos intézkedés folytán, ez iskolai nevelésnek jobb lábra kell állania, és igy a többek között, a természettudományok is majd lassanként terjedni fognak, ez ismeretek szaporodtával, változás fog beállani a népnek gondolkozásában és eszmélkedésében is, és nem fog hinni ördögöt, poklot oly értelemben, mint attól eddig rettegett. És ennélfogva jónak tartom azt, hogy a reform fölülről kezdődött meg inkább mint alulról ; mert az ügyes vezetők biztosabban partra fogják vinni a habok közt hányatott hajót, mintha egy ügyetlen, vagy kétségbe esett, vagy tán felbőszült tömeg ringatná vagy lökdösné azt ide s tova. Minden esetre, aligha jó nem lenne a confessiók bilincseit kissé megtágitni, és azoktól csak lassanként szabaditni meg az emberek lelkiismeretét, — miután a pápai csalhatatlanság, még a római cath. népben is nagy resensust támasztott. De, mielőtt a dogmák reformálásához fognánk, én elébb más ágát óhajtnám megkezdeni a reformnak, azt t. L, mely épen ugy megfér a vas- mint a csárdás-kalap alatt. Élt nem rég egy ev. ref. pap, kinek életrajzát, hogy valahol olvastam volna, nem emlékezem. Az 1866. évi prot. naptárban, az emlékkövek cim alatt, áll róla följegyezve: meghalt 1864. december 17. s ugyanazon hó 19. eltemettetett, punctum. Hogy a naptár-szerkesztő róla többet nem tudhatott, azt meghiszem ; dehogy az, ki csak ennyit is tudatni róla szükségesnek látta, ha ugyan ezt nem gúnyból tette, miként elégedhetett meg ennyivel; azt meg'fogni nembirom. Különben igy fizet sokszor a világ! Én őt soha nem láttam, nem ismertem, de most már egy szava-hihető ismerőjének előadása folytán ismerem, és valamint az illetőnek elbeszélése alatt, ugy most is, midőn e sorokat irom, a» kegyeletes tisztelet, melyet iránta keblemben érzek, könnyekbe lábbasztja szemeimet. Álljon hát itt egy vonás jelleméről. Egy volt ő azon ritkák és kevesek közül, kik igazán lelkészek voltak, kihez gyülekezetének nagyja és kicsinye, tisztelettel, szeretettel, hálával, és bizalommal közeledett, ragaszkodott; ki hallgatóinak minden tekintetben barátja, és bölcs tanácsadója volt anynyira, hogy igen kevés kivétellel, mindenki mielőtt valami fontos dologhoz kezdett volna, tőle kért tanácsot. Ő volt az, ki a szó szoros értelmében örült az örülőkkel, és sirt a sírókkal, és kit majdnem minden családja egyházközségének, sőt sokan más felekezetűek közül is, családjuk tagjául tekintettek. Ő nemcsak a szószékben volt pap, de az volt a templomon kivül, mind saját házában, mind híveinek családi körében. És ha tiszteletreméltó emlékét meg nem sérteném, azt kellene gyanítanom, hogy tán bejárókat, hirhordókat, titkos policájt tartott, kiktől igen hamar megtudta, ha valamely családnál valami baj és zavar történt, s ekkor tüstént ott termett segíteni, biztositni, vigasztalni, békéltetni. Igy történt egykor — a mint hallomásból vettem ugy adom, —hogy egy jó módú gubás, kinek három feleséges fia, és két férjes leánya volt, gyermekeivel, és gyermekeinek is egy része a többivel, oly kellemetlen viszonyba jött, hogy egymással még csak találkozni sem akartak. Csakhamar tudomására jött ez a papnak. És ő egyiket a másik után fölkeresvén, többszöri sikertelen próba után, annyira egyeztette őket egyenként, hogy végre, vele négy szemközt, mindegyik megadta magát, saját hibáját is bevallotta, a többieket sem nézte nagyító üvegen. Midőn ezzel készen volt, tovább ment egy lépéssel. Eávette az öreg gubást, hogy hivja össze magához gyermekeit, kiknek kibéküléséről ő jót állott. És az öreg örömmel meg tette. Leöletett egy pár kövér disznót, és meghivta sorba családostól minden gyermekét. Meg is jelentek azok, de a több heti viszály után most találkozván először, hidegen és tartózkodva tolyt le a társalgás, mig asztalhoz ültek. Már javában folyt a vacsora, a családtagok kezdtek is nyíltabbak lenni, midőn az ajtón kopogást hallanak, és a „szabad" szóra belép a pap köszöntve őket e szavakkal: „Most lett békessége e háznak." A vacsora néhány percre félben szakadt, mindenki sietett a kedves vendéget üdvözölni; azután megkezdődtek a testvéri, apai, gyermeki nyilatkozatok, bocsánatkérések, ölelkezések, és bekövetkezett a nyilt, a teljes kibékülés. Képzeljük most ezen kibékült családnak boldogító érzelmeit; képzeljük magának a békeangyalának, saját műve, sikeres fáradozásai fölötti örömét, és látni fogjuk az ő képét, és látni fogjuk a papi hivatalnok egyik legfőbb, leg* Innen maradt fenn Hollandiában azon mondás, hogy a holland theologia addig meg nem tisztul, mig a magyarok mázsa számra ki nem hordják a sok rosz könyvet! Miután már pedig megtisztult. ... K. A.