Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-06-18 / 25. szám

utján találkozunk, mint az Emaus felé menő tanítványok, a kivel a szenvedés kenyerét megtörtük s a győzelem verítékét együtt hullattuk. Jaj a papnak, ha saját szivéből, saját életéből nem tudja őt prédikálni. De elég az emberről, ki talán megbocsát nekem, hogy tudta s engedelme nélkül személyiségét is bevezettem. E lapokban úgyszólván családi körben, collegatusban szólhatunk. Szóljunk most munkájáról. Röviden akarok arról is szólani. Most sem tudom egy szóval jobban jellemezni e beszédeket, mint a mit már előbb is mondtam rólok, hogy egy élet érett gyümölcsei. A mit a szónoklatban virágnak nevezünk, abból az egész nagy kötetben igen keveset találunk; nem mintha egy száraz és hideg szellemmel állanánk szemben, a ki talán nem volna képes ékes irálylyal, csinos hangzatokkal, s több effélékkel is gyönyörködtetni ; hanem egyszerűen azért, mert mikorra a gyümölcs megérik, a virág rég elhullott már. S ez jól is van igy. Fábián egyházi beszédeiben vallási eszmék pótolják a szónoklati virágokat s az élet tapasztalásai és egy meghiggadt kedély bölcsesége szól intőleg, nyugalommal. A beszédek mindenikén egy magával s hitével egészen tisztában levő lélek világossága s nyugalma vonul át, egyaráut távol a szolgai confessionalismus szükkeblüségétól, a beteges pietismus rajongásától s a száraz rationalismus önelégült sekélységétől. A hit melege s az ész világa lengik át egyenlő mértékben Fábián beszédeit. Homiletikai szempontból nem kevesebb dicséret illeti meg e beszédeket, mint vallási szempontból szellemöket. A nélkül, hogy célom lenne, egyenként venni vizsgálat alá, elmondhatom, hogy legnagyobb részökben a tárgyhoz az alapige szerencsésen választva, a felosztás és tárgyalás jól berendezve s a kidolgozás helyesen és tapintattal van végezve. Népszerű beszédek a sző legjobb értelmében. A legegyszerűbb gyülekezet lelki szükségeihez alkalmazottak, a nélkül, hogy mindig, vagy csak kelleténél többet is, a mindennapi anyagi lét szűk és alanti körében járnának. Fábián nem abban keresi a népszerűséget, hogy télnél, tavasznál, földmivelésnél és időváltozásnál egyébbről ne beszéljen, vagy arról is üres frázisokkal; ellenkezőleg, a vallási, erkölcsi és hit-élet legtöbb kérdéseit fölveszi s tárgyalja ő az év folytán s az emberi élet összes viszonyait felölelve, igyekszik a jézusi kijelentés fáklyájával megvilágitni. Kiváló előszeretettel foglalkozik Jézus személyével és életével; de az ember erkölcsi világával is. Népszerű volta tárgyai felfogásában s a tárgyalás modorában áll : s azt hiszem helyesen. A pap nem válogathat a tárgyakban kénye kedve szerint; de mindeniket hallgatói értelméhez, műveltségi állapotához és szükségeihez kell alkalmaznia s inkább szólnia-öt szót érzelemmel, hogy nem mint tizezeret idegen nyelven. A tárgyak gazdagsága és változatossága tekintetében Fábián D. gyűjteménye a legelsők közé tartozik irodalmunkban az egy szerzőtől megjelent beszédtárak között. Ugy látszik nagy készletből van válogatva az egy évkörre való. De ha csak annyit mondanék róla, hogy az ötvenhat beszéd közt minden lelkész fog néhányat találni magának s gyülekezetének valót, nagyon igazságtalan volnék a szerző iránt; sőt inkább mondhatom, alig fog találni egyet kettőt, melyet magának s gyülekezetének nem valónak találna. Egy szóval, ha nem helyzem is Fábiánt a Robertsonok, Channingek és Yinet-k magaslatára, állitom róla jó lélekkel s a megcáfoltatás félelme nélkül, hogy a mi irodalmunk egyházi beszédei közt, különösen népszerűség, józanság, vallásos melegség, világosság és használhatóság tekintetében a legjobbak közé tartozik jelen gyűjteménye. A kiadó Petrik Géza ugy látszik maga is érezte a mű becsét, mert oly külső alakban adta közre, a minővel magyar református prédikáció-gyűjtemény, tudtomra még nem jelent meg: rendkivül Ízletes, kis kiadásban, nyolcadrét alakban, finom papiron, tömött, de világos nyomással, egészen az angol könyvek mintájára. Óhajtjuk, legyen oly kelete, a milyent megérdemel! • Szász Károly. 0 „Protestáns egyházi Ibeszédtár." É v n e g y edenKént eg y-e gy kötetben megjelenő, és az egyházi év minden ünnep- s vasárnapjáraszóló beszédgytijtemény. Szerkeszti Margócsy József, irsai ev. lelkész, s a pestmegyei esperesség aljegyzője. III. kötet. Kecskemét. 1871. Szilády Károlynál. Már ismét prédikációk ! Az ujabb időben több izben feljajdult, és e lapokban is ismételve elégedetlenkedett azon panasz, miszerint egyébbiránt oly meddő prot. egyházi irodalmunkban az egyházi beszédirodalom ezen túltengő ága talán a komolyabb tudományos termékek rovására is felettébb cultiváltatik. Én e feljajdulást még eddig sem indokolva nem látom, sem egyátaljában e félelmét nem osztom. „A lélek szól" szólnia kell, — mint ezen bemutatott beszédgyüjtemény pünkösti szónoka mondja. Mig a keresztyénség az, ami s minek lennie kell: a világot átható, folyton alkotó és éltető vallás-erkölcsi elem, és élettelen formalismussá nem csontosodik, mindaddig szól, és szólnia kell. És mi volna első, legtermésztesebb és legjogosultabb szava az egyháznak, mint a prédikáció ? Szomorúbb napokat is láttunk, még pedig nem is oly rég, egyházi életünkben, amidőn egészen kietlen és esőtelen földön jártunk, midőn az ur szárazsággalverte meg e földet, és a pusztának magas hegyeiről száraztó szél jött. Mi, akik még jól emlékszünk azon meddő korszakra, midőn egyházunk lelke majdnem csak az egyház külfalait tatarozó közgyűléseinken nyilatkozott, és annak oltárain és szószékein legalább irodalmilag majdnem végképen elnémult, mi még nem nyitjuk meg szánkat panaszra ez