Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-06-18 / 25. szám

Yan a római egyházban egy igen célszerű intézkedés a parochialis könyvtárakra nézve, melyre itt a figyelmeket felhívom. Ugyanis ott minden pipi lakon könyvtárnak kell lenni, melyet a pap éyenként szaporitni tartozik, s a lelkész halála után is oU maradnak a könyvek. Igaz, hogy a római papságnak a könyvek iránt tanúsított nagy ellenszenve mellett sok parochialis könyvtár igen gyenge állapotban van, de sok eléggé figyelemre méltó, s ha egy tanulmányozó ember kerül oda papnak, nem kénytelen egészen alapjából kezdeni a gyűjtést drága pénzen, hogy mijd halála után a tiszteletre méltó Caccejusok és Voatiu3ok olyan méltatlan kezekbe kerüljenek, mint az én könyvtáros barátom. Nálunk előbb társad ilmi uton, később tán szabályszerű intézkedés által is odx lehatna hitai, hogy parochialis könyvtárak alakuljanak. Az első alap letevésére minden pap felszabadítandó volna gyűjtést rendezni hallgatói közt; azu'án padig köteleztetnék fizetése bizonyos percentjét évankónt a könyvtár gyarapítására fordítni, a szerzett könyvekről a visitatio alkalmával az esperesnek számolni, ki egy jegyzékbe vezetné cimeiket, s lelkész változásnál az uj papnak átszámolná. A megállapított percenten felyül szerzett könyvek a lelkész sajátjai volnának. Ennek már 10—12 év múlva meglátszanék jó hatása. Azon Nikodemusok, kik addig nem szoktak könyvet is olvasni, tán azután sem születnének ujjá; de hányszor tapasztaljuk fájdaltnisin, hogy a papnöveldéből tele fennszárnyalással, tele nemes tűzzel és tanulási kedvvel kikerü t ifjú, évekig kénytelen lévén a káplánkodás alatt a könyvet nélkülözni, mirepxppá lesz, végkép el is szokik tőle, s lesz olyan, mint a kinek én legatusa voltam 1 E szomorú visszaeséseknek legnagyobb részét meg ikadályoznák a parochialis könyvtárak. De tán ha a könyv épen kéznél van, az öregebbek is kedvet kapnak bele nézni. A pesti alapszabályok éles pillantását e pontra is látom irányzódni a 8. § a) pontjában, s nem-kétkedem, hogy az ügyes kezdet nem sokára kellő folytatását megtalálja. Kovács Albert. Könyvismertetés * Népszerű egyházi beszédek egy egész évre. Irta Fábián Dániel, szilágy-csehi ev. ref. pap. Pest, kiadja Petrik Géza, 1871. Ha közelebbről Könyves Tóth Kálmín egyházi beszéde első kötetét ugy mutathattam be e lapok olvasóinak, miot egy tehetség- s tanulmány gazdag fiatal egyházi szónok első gyűjteményét, mely még több reményre jogosít, mint a meanyit már is nyújt, — most egyházi irodalmunk egy régi veteránjának gyűjteményét jó lélekkel ugy mutathatom be, mint az eszmélkedés-, tanúim íny- és lelkipásztorkodás hosszú és munkás éveinek teljesen érett gyümölcsét. Fábián Dániel régi munkása egyházi irodalmunknak s Erdély kiváló jelességü egyházi szónokai között a régi gárdából való, a Herepeiek, Vadas, Nagy Péter stb. korából, részben még előbbi időből. Egyházi beszédei első gyűjteményét (egyes, külön megjelent alkalmi beszédek után) ha jól tudom még a negyvenes évek elején adta ki, nagyenyedi lelkész 'korában, honnan azután a kézdi-vásárhelvi virágzó egyházba ment át. Eleven lelkülete, tevékenysége, szabad szelleme az egyházi élet teréről a politikaira sodorta, s Kézdi-Vásárhely polgárainak bizodalma az 1848-iki pesti nemzetgyűlésre képviselőül küldvén föl a népszerű papot, egyházába többé vissza sem térhetett, hanem hadi törvényszék elé állíttatott, s hat évi börtönre Ítéltetett. Fogsága kitelvén, még az akkori körülmények közt sem lehete lelkészi állomását visszafoglalnia, s bár én (méltatlan utóda) épen hazajöttekor üresen hagytam ismét papi székét, az akkori erdélyi kormány, ott épen nem, más helyen is csak nagy nehézségek után s néhai Bodola püspök erélyes közbenvetésére engedte meg papi hivatalt fogadnia el. Ez alatt családi életében súlyos csapások érték ; testi egészsége is megrendült. Annyi megpróbáltatás közt csak hite nem hagyta el s lelki ereje nem rogyott meg. Szilágy-Csehi egyházunkba hivatván meg, munkavágya hajló korával s folyvást gyönge egészségével szemben is a régi maradt. Még nincs két éve, hogy igen használható templomi imái gyűjteményével ajándékozta meg lelkésztársait ; s most egyházi beszédeiből egyszerre egy egész évre valóval, összesen ötvenhat beszéddel lép föl. Kétségkívül nem mind a legutóbbi évek termékei, de ha meggondoljuk mi különbség van a legtermékenyebb s legkészebb egyházi szónoknál is a beszédnek templomi elmondásra s irodalmi téren megjelenésre való elkészítése közt, tisztelettel kell néznünk a már hajló korú és súlyos betegesség által is látogatott férfiú nem lankadó munkásságának ez uj tanújelét. Nem azért hoztam föl e személyes és életrajzi adatokat, mintha a munkának ezek által való ajánlásra volna szüksége. Nem is, hogy a sokat szenvedett hazafi és ember, vagy a beteg lelkésztárs iráni (kinek a mű remélhető jövedelme talán egészsége visszanyerhetésének válhatik eszközévé) költsék részvétet. De nem hallgathattam el ezeket sem, mert az iró egyénisége s élete semmi irodalmi műfajnál oly jogosultan előtérbe nem lép s számba nem veendő, mint egyházi beszédeknél. Bár tudjuk, hogy nem magunkat, hanem a Krisztust kell prédikálnunk, de tudjuk azt is, hogy a sziv teljességéből szól a száj, s csak azt a Krisztust prédikálhatjuk igazán, a ki szivünkben él, a kivel éltünk 49*