Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-05-21 / 21. szám

A hol azonban sikerül a kedély egyszerű, igazi, bensöségteljes hangját eltalálni: ott minden dicséret megilleti szónoklatát. Csak három beszédre utalok ereszben, melyek különben is, tárgy választás, berendezés tekintetében a kötet legjobbjai közé tartoznak, de kiváltkép az előadás kedélyes, nemesen egyszerű modora által kitűnők s valódi „hangulatot" képesek felkölteni hallgatóikban. Ezek: az Eliézer leánykérése, a Mária kenete és (mindenik felett) a fák tanitása. a kéretlen tanács nem szokott szivesen fogadtatni, én mégis egy jó tanácsot adok K. Tóth Kálmánnak, sőt hiszem is, hogy ő azt szivesen fogadja. Tisztelje a tudományt, tisztelje a homiletikát, hanem kérjen azoknál is inkább saját szivétől tanácsot és azon közvetlen hatástól, melyet szivére a biblia tesz. Ő igen hajlandó az észszel dolgozni inkább, pedig hallgatóira jobban fog hatni kedélyével ; kerülje az ész által ajánlott különös, talán elmés fordulatokat, melyeken keresettség látszik, nyúljon mindig ahhoz a mi legközelebb fekszik. (Ismeri-e Longfellow versét Becerra Tamásról? mindenféle művésznek szól az ; nem mtivész-e a szónok is ?) S most, szikes olvasó, csináld meg magadnak, az összeadandókból a mérleget. Azt hiszem egyet értesz velem, hogy K. Tóth Kálmán jelen könyve is nyereség már, de könyvénél sokkal nagyobb nyereség a szerző maga, kitől — mert kétségtelen jó uton van— az elsőnél még sokkal jobb gyűjteményeket várhatunk. Szász Károly. ISItOLA te v. Nyilt levél (iskola ügyben). Egy munka jelent meg Nyíregyházán Dobai Sándornál 1871-ben Tokaji Nagy Lajos tanfelügyelő úrtól ily cini alatt : „A szabolcsmegyei tankerület iskola-tanácsához elnöki évi jelentés 1870-ről. A népnevelési közoktatás tanügyi v i s z o n ya i r ó 1." E munka bár nem én hozzám, de nem is egyházam iskolai elöljáróságához, hanem#

egyenesen az iskolatanitóhoz volt cimezve, utasitva, elég illetékesen-e vagy nem ? arról nem szólok : történetesen azonban még is hozzám jővén, mint hogy az iskolaügy egész életem hivatalos pályáján mindig szivemen feküdt (volt is e miatt kellemetlenségem elég!) örömmel vettem magamnak annyi időt, hogy átolvastam teljes figyelemmel. Nem szándékom a harmadfél ivnyi munka bírálatába bocsátkozni, bár talán egy kis bírálatot is megérdemlene ? mert az egész dolgozatnak több tételei anynyira téves alapokon nyugszanak, hogy bátran ki merem mondani, miszerint szerzőnek az abban felmutatott tényleges adatok körül, csak egy néhány tételt említve el, mint :a tanerők képességéről, a tanitók miként és mily arányban történendő díjazásáról, s azok szorgalmáról, erkölcsi életéről, az iskolák törvényszerinti felszereléséről, s azok alkalmas vagy célszerűtlen minőségéről, a felnőtteknek ottan nem a kivánt sikerrel történhetett oktatásáról, — világos ismerete és alapos tudomása nincs! De hogyan is lehetne ? hiszen mióta Szabolcsmegye s a hajdú- kerület szerencsés bírni Tokaji Nagy Lajos urat, mint tar felügyelőt, sok egyház van, a mely még soha nem látta, és még is csak a felső szabobsi reform, egyházmegyéből 64 egyházat sorozott azon megrovandó egyházak sorába, melye k iskolájokra nézve,— állítólagosán, —a törvényekhez még eddig sem alkalmazkodtak? Azok egyike az én, kisded egyházam is N.-Varsány, mely iskolája kijavítására, felszerelésére a törvényben kivánt szükséges taneszközök megszerzésével, 1870-dik év első felében, mondhatni már teljesen elegettett. Ami kívánni való van még hátra, („mert lassan mennek messzire") az is meg lesz isten segedelmével! Hanem, midőn egyházam igazságtalanul történt megrovása s intése az „évi jelentés" 5-dik lapján méltán meglepett: nem titkolhatom el, hogy az még jobban hatott lelkemre, a mikor a nagy szorgalommal, de nem kellő hűséggel, nagyobbára nem saját tapasztalásból merített adatok ismeretével kidolgozott munka 11-dik lap végszavaiban ezeket olvastam : „Mig az iskolaügy kizárólag az egyházi igazgatás körében volt, emlékezetünkben van, hogy az iskolaügyek vezetéséveli elégíiletlenség, s a tényleges befolyás érvónyesithetése utáni vágy a közvéleményben rajongásszerüleg nyilatkozott, és stereotyppá vált azon óhajtás: „népnevelésjöjjön el a te országo d." Az „évi jelentés" tisztelt szerzőjétől szabadjon kérdenem : nálunk, reformátusoknál, „az iskolaügy kizárólag" mikor volt az egyházi igazgatás körében ? és mikor, mely időben nyilatkozott az egyházi személyek irányába az a nagy „elégületlenség", a miért „a közvéleményben rajongásszerüleg stereotyppá vált azon óhajtás, hogy: „népnevelés jöjjön el a te országod." Még talán a róm. katholicísmus sem, annyival inkább a protestantizmus lelkészei soha, de soha se ragadták magokhoz oly „kizárólag" a népnevelés ügyét, hogy abba, ily alkotmányos országban, mint Magyarország, a világiak bele né szólhattak volna, ha az emberiség rendeltetése magas eszméjével ellentétes tévtanokat tanítottak volna a haza nagy kárára az egyházi népnevelők ? ! Azon köz-óhajtás, hogy: „népnevelés jöjjön el a te országod" koránt sem azért nyilatkozott, hogy azt, az iskolaügyek vezetésével megbízott egyházi személyek irányábani elégíiletlenség szülte volna; hanem — egy részről azért, mert a végrehajtó hatalom a világiaknál s a kormányoknál lévén, soha se íorditottak kellő gon