Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-04-23 / 17. szám

az ható, inditó, szívből jött, a minők többnyire e kezünk alatt levő beszédek. Sokszorosan elcsépelt, örökké egy körben mozgó beszéd nem épít, nem hat, soha sem ébreszt. Üres szertartássá tompulnak ily eljárás mellett még az oly háládatos alkalmak is, milyenek az esketési esetek. A gyász esetekre irt beszédek három alrészben : kisdedek, ifjak és középkorúak s öregek felett tartottakra oszlanak meg. Ezek olvasása közben önkénytelenül is eszembe jutottak Tompának a mily igaz, ép oly szomorit<5 eme szavai : „Szép és illendő szokás a végtisztességtétel, ha a szerénység és az igazság határai közt történik; de fájdalom mai nap már az is elfajult s a visszaélés pontjára esett alá. Minden jelentéktelen és köznapi, minden gyarló, sőt gyakran haszontalan teremtésben buzgó keresztyén, páratlan honfiú hunyt el a temetési szónoklat szerént, mely a hízelgés és dicsőítés szertelen áradata. Bajos volna elhatározni, mi bámulatra méltóbb : a beszélőnek szemérmetlensége, maga és állásának lealacsonyitása ; a tembt.kezők gőgje s lelki nyomorúsága; vagy a komolyság s tartózkodás, melylyel a gyülekezet mosoly, sőt kacagás nélkül birja hallgatni a hosszú s émelyítő beszédet, mely az akaratlan ellentét élénksége és kézzel foghatósága miatt gunynyá válik s dicséret helyett pelengérre állítja a megholtat." A szóban forgó beszédek között nem fogsz találni nyájas olvasó egyet sem ilyet, sőt a legnagyobb rész közöttök ugy tűnik ki, mint példánykép, szólván alkalomszerűen, meghatottan, szívből szivedhez. De legyen annyi elég, e könyv teljesen megfelel cimének, igazán alkalmi beszédek ezek. És most jer nyájas olvasó, fussuk át rövideden, itt-ott a beszédek lényegét is ismertetve, — az irói sorrendet. A kit e vállalatnál már megszoktunk, a kit oly nehéz volna már nélkülöznünk, ki magas röptű lelhével, fenkölt gondolkozásmodjával fejjel emelkedik ki mindig a többiek sorából, örömünkre azzal találkozunk mindjárt az első lapon, a kitűnő szónokkal, Székács Józseffel. „A dicsők halála felett érzett f á j d a 1 o m," „A haza gyász a," „Krisztus akarta, hogy a bennünk létező világosságot terjeszszük hiúság nélkül, istennek adva dicsőséget," mind az ő tollából eredt kitűnően szép egyházi s nemzeti érdekű beszédek. Csak örülnünk kell, hogy ily erő támogatja e vállalatot, és óhajtanunk szükséges már a gyönyörnél fogva is, mit beszédei olvasásánál érezünk, hogy e vállalatból Székács neve ki ne maradjon egy alkalommal sem, Ugy szeretnék még beszédeinél mulatni, de e lapok szük tere int és mennem kell: Nógrád Nestorához.és kiérdemült espeieséhez, Gcduly Bogyoszló, gutái lelkészhez, mint ki sorrend szerént Székács után következik. Kell azonban, hogy Székács után nem csak a véletlen sorrend, hanem a tartrlom és mesteri alkotásnál fogva is Gr e d u 1 y nevét hangoztassuk, ösmeretes ő egész Nógrádban, mert Geduly volt annak egykor szónoka, oly annyira, hogy alig történt nevezetesebb temetés, melynek ne ő lett volna ékes tolmácsa. Itt közlött beszédei is mind az alkalmak ügyes felhasználása, mind a szent irási helyek tapintatos és kellő használása miatt teljesen lekötik figyelmünket. Minő szép és megkapó', hogy többet ne említsek : „Az ifjúság mulandóság" cimü beszéde, melyet azért kezd nagyon találóan : „Nincs József, nincs Simonlén pedig fiamtól megfosztottan árván maradok" 1 Mós. 42. 46-dik versével, mert a ki felett szólt, annak bátyját nem rég temette. Nem kevésbé ragad meg bennünket : „Elhunyt kedveseink holtunk után is velünk ésközt ü n k maradnak" cimü beszéde. Nem csuda, ha közel és távoli lelkészek keresve keresik az alkalmat őt hallhatni ; Geduly az eszmék keresztül vitelében, egész beszédje alkotásában mester. Geduly után a szerkesztő : MargócsyJóz s e f következik. Nincs sok mondani valóm róla. E téren már eléggé ismeri őt a t. olvasó közönség. „A hazafias elmélkedésekben" ugy, mint az : „Egyházi beszédtárban," s e jelen dolgozatokban is, ragyogó irály, tárgyalási ügyesség által sokak felett magasan kitűnik. Akár productiv munkásságát, akár e vállalatnál kifejtett ügyességét és tapintatosságát tekintsük, be kell vallanunk, hogy jobb kezekre e vállalatot nem bizhatnós. Bár óhajtanák őt munkáiból megismerni mind azok, kik még vállalata pártolására fel nem ébredtek ! Beszédeire vonatkozólag még egyet el nem hallgathatok. Évekkel ezelőtt s mcst legközelebb is e lapok utján lelkész temetése alkalmával mondott beszéd kerestetett. Ki e tárgyra vonatkozó alkalmas beszéddel akar megismerkedni, olvassa Margócsynak Melna Mihály, cinkotai lelkész fölött mondott: „A hivatásához hü prot. lelkész halálánál mi a szomoritó és mi a vigasztaló?" cimü s Ján. ev. XVI. 5—7 verseire alapított bsszédét. Helyesebb s mindent átölelőbb tárgyat gondolni ennél ily alkalmakra, alig lehet. A szónokok közt negyedik helyen : Sárkány Sámuel nevét találjuk. A mint e nevet olvastam, önkénytelenül is Győry Vilmost kerestem azonnal , mert e két egyén az irály szépségére nézve leginkább hasonlít egymáshoz, a mennyiben miudaketcőnek a szó : „Oly édes epedve foly ajkairól, Hogy szikla repedne hegyormairól." Sárkánynak a gyűjteményben megjelent akár keresztelési, akár esketési s halotti beszédeit olvassuk, az emelő igazságok mellett a ragyogó irályt mindenütt feltalálhatjuk. Csupán Dobronyovszky János tanitó felett mondott be?zédát említem, melyben csaknem minden sor örvendetes tényként tanúskodik mellettem. Szeberényi Andornak is van itt esketési beszéde. Akár beszédének irályát és 34