Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-04-23 / 17. szám

tartalmát, akár eme kitételeket: „szerelem szikrája," „s z e relem lángja" stb., tekintem, avagy számba veszem e nagyon is köznapi kifejezést: „m ézes hetek," akaratianni is tollam alá jön az igazság, hogy könnyebb birálni, mint minden tekintetben kifogástalan beszédet irni. Ezután következik : W l a d á r Viktor, ki halotti beszédében e tétel fölött elmélkedik : „Hit á 1-tal igazul meg az ember isten előtt." Beszédje két részből áll: az első rész definiálja a hitet, „mint istenben való életet s az erkölcsi igazság szolgáltatásban való rendületlen bizalmat/ a második részben magyarázza a hit által való megigazulás módját isten előtt, emelkedett gondolkozással, nem annyira hosszú, mint rövid periodicus mondatokban fejtegetvén szépen és világos nyelven e részbe tartozó eme főtételt : „Ha mi édes atyánkban biz ni, s erkölcsi igazság szolgáltatásában hinni fogunk: ezen hitünk át fogja melegiteni egész életünket, jóvá, szentté fogja avatni minden tettünket." A szónokok sorát követi most M a s s á n y i Mihály, alaposan és meggyőzőleg fejtegetvén e kérdést: „Mire int földi örömünk áll hatatlanság a ? „Mire e három pontban, hogy elvesztésére mindig készen legyünk, hogy boldogságunk forrásának ne tekintsük őket, hogy állhatatlanságuk az örökélet maradandó javaira irányozza figyelmünket, igen szépen megfelel. Zelenka Dániel: „A korán svár a'tlan kimúlás mi tanulságokra ad okot?" cimü halotti beszédében, a nála már megszokott alapossággal és gondolat-gazdagsággal, e pontokat fejtegeti: Ember használd idődet! Kétesjövőbe szertelen ne bizakodjál, és elköltözésedre mindig készen légy! Lehetetlen szerzőben nem méltánylanunk azt a hangya - szorgalmat, azt a kitartó buzgóságot, a mit hajlott kora dacára is, a munkásság eme terén kifejt és egyre ápol. Ugyanezt kell mondanom Horváth Sámuelről, kinél hasonlókép még mindig azt a szép, tettre kész, ifjú lelket találom. Elég tanúság erre nézve az „Igaz ember" cimü halotti beszéde, melyben keresetig egyszerűséggel, de annál szivhez szólóbban, az igaz ember életét, halálát és holta utáni sorsát rajzolja előnkbe, vonatkozással, ki felett e beszédet tartá, Haviár Dániel volt szarvasi lelkészre. Torkos István volt kecskeméti lelkész ily cimü munkáját kell még felemlitenem: „Hogyan leszránk nézve áldásossá a protestantismus bajnokairól való megemlékezés?" Amire szerző nagyon helyesen ekép felel meg: ha azon, a szabadság melletti küzdelemben példájokkal lelkesítene k, s aztán küzdelmöknek gyümölcseit megtartani, szaporítani stb. szent bennünk az igyekezet. És ezzel, a lehető rövidséggel, végig mentem az e könyvben található írók szép számán. Munkájok nekem élvezetet és. örömöt szerzett, s nagyon hiszem, hogy hasonlót fog szerezni másoknak is, kik a hasznos s célirányos vállalatot pártfogásaikkal elősegitendik. Simonides János, szécsényi ev. lelkész. ISKOLAÜGY. Hat vagy hét éves korában küldjük a gyermeket az iskolába? E kérdés már régóta foglalkoztatja a paedagogiai világot, sőt annak elhatározása a németországi országgyűlés által, az ottani iskolákra nézve legközelebb várható. A tanitói pályán szerzett tapasztalatok nyomán határozottan lehet azon véleményt kinyilatkoztatni, hogy a nevelés szent ügye óriási előnyöket nyerne, ha a gyermekek átalában csak hét éves korukban lépnének az elemi iskolába. E véleményt bátorkodom következő érvekkkel indokolni : I. Először is, mert a gyermekek nagy része nincs testileg annyira kifejlődve, hogy az iskolába való járással összekötött fáradalmakat minden kár nélkül elviselhesse. Azon nézet, mely sokak által érvényesíttetik, hogy a kicsinyek semmi módon meg nem erőltetnek, mert egész tanulásuk csak játék — nem csak semmi horderővel nem bír, de nem is való. Igaz, hogy az ujabb tanmód mindent elkövet, hogy a gyermekeknek a kellő ismeretek megszerzését megkönnyítse, de végre is oda nem játszani, de tanulni mennek. A tanulás a cél, melyet a tanítónak el kell érni. A tanitók elébe irt s az országgyűlés által kiadott tanterv világosan kijelöli, hogy mennyit kell neki növendékeivel az első vagy a második osztályban végezni, s ugyan kell ám a tanítónak, de vele együtt kis tanítványainak ia dolgozni, ha a tanterv értelmében lelkiismeretesen eljárni, s elöljárói és a szülék becsülését magának megszerezni óhajtja. Ebből látható, hogy a kitűzött cél elérésére szükséges, hogy a Kicsinyek dolgozzanak. Ha ezen dolgot a kicsinyek a tanító tapintatos vezetése alatt a legnagyobb örömmel és kedvvel teszik is, nem áll, hogy ez a munka, a gyermek testi erejét tekintve, fáradalmakkal összekötve ne lenne. A kicsinyek tanítójának működését lehet legjobban észlelni és figyelemmel kisérni, ugy mint senki másét. A tapasztalás mutatja, hogy az a tanitó, ki növendékeivel jelentékeny előmenetelt tesz, többi kartársainak példányképül állíttatik fel. Igy a tanitó, hogy hivataltársa